Pannon-Pleasure: irány a nyugati határvidék és Szlovénia

Pannon-Pleasure: irány a nyugati határvidék és Szlovénia

Házi Bernadett
Házi Bernadett
2015/06/16
Vas-, Zala- és Pomurje megyékben történt komplex turisztikai fejlesztések során most már könnyedén választhatunk úti célt, kerékpáros- és gyalogtúrákat, vendéglátóhelyeket és szállásokat.
Hirdetés

Van az úgy, hogy utazásaink során egy-egy kevésbé ismert vidéket fedezhetünk fel és igazi gyöngyszemekre bukkanunk. Így történt ez most is, amikor az először kimondhatatlan nevű dél-zalai kis községbe, Lispeszentadorjánba kaptunk meghívást.

Lispeszentadorján a kerékpáros turizmus helyi központja, ahol 2013-ban a , Szlovén-Magyar Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, egy minden igényt kielégítő kerékpáros centrum nyitotta meg kapuit. A szlovén oldalon pedig Csentén épült meg ugyanez.

A két kerékpáros- és aktív turisztikai központ hivatott összefogni a projekt eredményeit, azaz számos kerékpáros túraútvonalat, túrákat és a turisztikai hálózat szolgáltatásfejlesztését.

A projekt specifikus célja egy határon átnyúló idegenforgalmi kerékpáros desztináció létrehozása Szlovénia és Magyarország határ menti területén a Muravidék régióban, illetve Vas és Zala megyében.


Amikor megérkeztünk Lispeszentadorjánba, a főépületet szinte el sem lehetett téveszteni, hiszen a dombtetőre épült ház az egész környéket uralja. A községbeliek által csak "kastélyként" emlegetett létesítmény több emeletes és legfőképp nagyobb csoportok fogadására tervezték.

A házban hatalmas étkező, terasz és konyha, 2-3-4 ágyas szobák és az alagsorban egy kerékpár tároló is helyet kapott. Sőt, az ide érkező kerékpárosok a projekt partnerintézményeiben szervizelési és alap alkatrész pótlási segítséget kapnak, ha elakadnának útjukon.

Lényegében itt most már minden feltétel adott ahhoz, hogy beinduljon az élet, így hát csapjunk is bele!


A Szécsisziget múltja és jelene

Hamar a környék felfedezésére indultunk, első úti célunk a korábban a Kerka folyó által körbeölelt Szécsisziget volt, amelynek több látványossága is van. A főleg 1700-as évekből származó vízimalom, Szapáry templom és Andrássy-Szapáry kastély gazdag történelmi múlttal rendelkezik, amelyek több túraútvonalon keresztül is megközelíthetők.


Tőzike Tanösvény Lentiszombathelyre

Szécsiszigeti kitérőnk után Lenti felé vettük az irányt, ahonnan Lentiszombathelyre egy kis erdei tanösvényen át visz az út. A Tőzike Tanösvény tulajdonképpen egy kis ökológiai sziget a két település között, ahol ritka fa- és virágfajták élnek és már 1976 óta természetvédelmi övezetnek minősül. A nem túl hosszú, kb. 1,4 km-es aszfaltozott ösvény melletti erdős részen valóban számos természeti szépséget fedezhetünk fel, amelynek külön látványossága a Képes-fa Mária szoborral.



Hatalmas tölgy a Tőzike Tanösvény mellett Forrás: www.mozgasvilag.hu
Hatalmas tölgy a Tőzike Tanösvény mellett
Kép forrása: www.mozgasvilag.hu
Galériáért katt a képre!

 

Erődpark Csömödér és Páka között

Innen nem messze található Csömödér és Páka között az erődpark, ahol izgalmas kirándulást tehetünk a múltba, ugyanis itt épült 1951-55 között az ország déli határszélének elsődleges védvonalát képező erődrendszer, amely földbe vájt bunkereket, óvóhelyeket és lövészárkokat rejtett. Érdekes élmény az erődök között barangolni, főleg annak a tudatában, hogy újkorában mindez egy percet sem volt használatban.

 

Dél-zalai szőlővidék, gerinctúra

Az erődparktól Iklódbördőce felé indultunk tovább, hogy onnan felkapaszkodjunk a zalai szőlődombokra. A 2-3 km-es gyalogos vagy kerékpárral is megtehető túra kellemes hűvös erdőségből indul, majd a gerincre érve kinyílik előttünk a táj. Nyugati irányba tekintve húzódik alattunk a Kerka völgye és Szécsisziget települése, amelyet már korábban említettünk. A gerincen feltűnik egy kilátó is előttünk, amelyre felmászva már simán átláthatunk Szlovéniába is. A kilátótól továbbhaladva az út egyszercsak lejteni kezd, majd visszatérünk az erdőbe és kis kanyargós úton már le is jutottunk a hegyről.

 

A Cuk birtok
Következő napunkat szlovéniai barangolással kezdtük, ahol először is ellátogattunk a Lendvában. A magyarul beszélő Cuk család már évtizedek óta foglalkozik állattartással, növénytermesztéssel, borászattal és vendéglátással is, így a szerteágazó tevékenység bőven ad munkát a család minden tagjának. A völgyben skót felföldi marha tenyésztéssel, a Lendva-hegyen pedig szőlőtermesztéssel és borászattal foglalkoznak. Akár gyalogosan, akár kerékpárral jövünk át ide Lendvába, érdemes őket felkeresni, hiszen a hidegtáluk mennyei, a boruk pedig egyenesen isteni!

Lendvahegy Forrás: www.mozgasvilag.hu
Lendvahegy
Kép forrása: www.mozgasvilag.hu
Galériáért katt a képre!


Bakónaki-tó, a nyugalom szigete

A Cuk család finom ételeit lejárandó, a Lendvától mindössze 14 km-nyi távolságra található Dobronak felé vettük utunkat, hogy ellátogassunk a Bakónaki-tóhoz. A tavat legegyszerűbben ebből az irányból érhetjük el, akár autóval vagy kerékpárral érkezünk. A tó egy békés völgyben, erdővel körbevett területen fekszik és nyugodt légkörével, barátságos túraútvonalaival tökéletes családi kirándulóhelynek számít. A tó körül is találunk természetesen túraösvényt, amelyen végigbandukolva igazán szép természeti élményben lehet részünk.

 

Lispei-hegyi kilátó

A nap végén Lispeszentadorjánba visszatérve, még ellátogatunk a Lispei-hegyi kilátóhoz is, amely a háztól nem messze található. A kilátót tulajdonképpen a szemünkkel követve kapaszkodunk fel a község mögötti dombra, ahonnan három szőlőhegyet is jól láthatunk: a Lispei-, az Erdőháti- és Szentadorjáni hegyeket, valamint jól szemügyre vehetjük a Szentadorjáni-patak völgyében megbúvó falucskát.

 


Lispeszentadorján és környéke két keréken

Másnap reggel fel is kerekedünk, hogy a környéket egy rövid túra erejéig kerékpárokkal járjuk be. Mindenki kiválasztotta a neki legmegfelelőbb kölcsönkerékpárt, majd a főépülettől indulva a Budafai arborétum felé, az aszfaltúton hagytuk el Lispeszentadorjánt. A kicsivel több, mint 12 km-es túra természetesen jóval hosszabbra is bővíthető, a számos dél-zalai és szlovén kerékpártúra leírását is megtaláljuk!
 A község egyébként a körülbelül 80 km hosszú dél-zalai Erdőtáj Kerékpárút egyik kitüntetett állomása.



Lispeszentadorjáni kör bringatúra Forrás: www.mozgasvilag.hu
Lispeszentadorjáni kör bringatúra
Kép forrása: www.mozgasvilag.hu
Galériáért katt a képre!



Az utazás lehetőségéért ezúton is köszönet a hazai Szervezőinek és a történelmi leírások pontosításáért Török Henriknek.

 

Információ a kerékpáros központokról:

Magyar oldal, Lispeszentadorján: Lorschy András (+36 30 779 3123), delzala.skanzen@gmail.com.

Szlovén oldal, Csente: Lendva Község Információs Központ (+38 6 2577 2512), info@lendava.si.

 

Hirdetés