Élményeink Lengyelországban

Simon Ádám

Az útvonal nevében csak azért szerepel a "csirke", mert eredetileg kerékpározást terveztünk a környéken, ám a napok óta tartó esőzés és maximum 5-10 fokos hőmérséklet miatt becseréltük egy gyalogtúrára. Egyáltalán nem bántuk meg, mert így egy városnézéssel egybekötött, természetközeli élményben lehetett részünk.

#lengyelország
#túrázás
Simon Ádám
Simon Ádám - Támogatott tartalom

Az egész úgy kezdődött, hogy bringázni akartunk Szczawnica környékén. De hogy miért pont itt?

#kerékpár
#lengyelország
#túrázás
#útibeszámoló
#videó
Benecz Ferenc

Lengyelország legdélkeletibb szegletében, az Ukrán és Szlovák határok közé beékelődve található a Keleti Besszádok avagy Beszkidek. Ezen a békés, vadregényes és szinte érintetlen területen nagyszerű túrákat tehetünk, mint például a mostani, ahol több 1200 méter feletti csúcsot, köztük a hegység lengyel oldalának legmagasabbikát is érintjük.

#lengyelország
#túrázás
Benecz Ferenc

A Tátrától nyugatra elhelyezkedő Nyugati-Beszkidek, azon belül is a Babia Góra nagyszerű túracélpont télen is, hiszen novembertől májusig havas, és technikailag nem nehéz hegy.

#lengyelország
#túrázás
Benecz Ferenc
Benecz Ferenc

Ha havas téli túráról van szó, a legtöbben először Szlovákiára, vagy Ausztriára gondolnak, talán keveseknek Lengyelország is eszébe jut, de ők is „megállnak” a Tátránál. Pedig a Tátrától nyugatra elhelyezkedő Nyugati-Beszkidek, azon belül is a Babia Góra nagyszerű túracélpont, ahol könnyed túra vár minket – hacsak természetanyánk nincs rossz kedvében, mert akkor borul minden!

#lengyelország
#túrázás
Hirdetés
Nagy Árpád
Nagy Árpád - Támogatott tartalom

Zakopane Budapestről alig öt órányi autózásra található, így akár egy hosszú hétvégére is ideális célpontnak tűnik. Az alábbiakban arra keressük a választ, hogy mivel töltsük az időt Lengyelország téli fővárosában?

#lengyelország
#sí
#szánkó
#téli sport
#túrázás
Benecz Ferenc
Benecz Ferenc

3 nap túrázás után egyszerűen nem értem, miért nem indul el mindenki Lengyelországba túrázni??

#lengyelország
#magas-tátra
#túrázás
Hirdetés
Hirdetés