Két év börtönt kaphat, aki sátrazni próbál a Mont Blanc-on Hír

Pintér László
Pintér László
2019/04/17
Tavaly szeptemberben jelentette be St. Gervais polgármestere, Jean-Marc Peillex, hogy létszámkorlátozást vezetnek be a Mont Blanc francia normál útján, a Voie Royale-on. A hegymászó közösség azóta várja, hogy az elképzelés hivatalos kereteit kidolgozzák és kihirdessék, hiszen eddig csak pletykaszintű információkról lehetett hallani. A szezon pedig hamarosan kezdődik, és megkezdődik a szállásfoglalási roham a rendelkezésre álló kevés menedékházi férőhelyért.
Hirdetés

A Haute Savoie prefektúra, St Gervais polgármesteri hivatala és a Francia Hegymászó Szövetség (FFCAM) nemrégiben közös sajtóközleményben tájékoztatta a nyilvánosságot az idei évre vonatkozó szabályokról.

A legfontosabb, hogy a Mont Blanc francia normál úton történő megmászáshoz kötelező szállást foglalni az úton lévő menedékházak valamelyikébe, azaz a Nid d\'Aigle, a Téte Rousse és a Gouter házakba, illetve a Téte Rousse melletti sátortáborba. A szállást kizárólag névre szólóan, a személyi adatok megadásával (teljes név, születési dátum és nemzetiség) lehet lefoglalni. Akinek nincs szállásfoglalása, azt visszafordíthatják a hegyen. A foglalást csak online lehet megtenni az FFCAM honlapján. A foglalásról szóló visszaigazolás kvázi engedélyként szolgál, melyet az erre jogosult hatósági személyek (a magashegyi csendőrség, a PGHM tagjai, valamint a menedékház gondnoka) a hegyen bármikor ellenőrizhetnek. Nem szól a sajtóközlemény azokról a mászókról, akik egy nap alatt képesek oda-vissza megjárni a csúcsot, és azokról sem, akik esetleg az olasz oldal felől érkezve, csak ereszkedéshez használják a francia utat.

 

Mont Blanc Forrás: Wikipédia
Mont Blanc
Kép forrása: Wikipédia

 

Megszűnik az a korábbi gyakorlat, hogy egy hegyivezető a saját nevében egy komplett csoport számára foglal szállást. Mindenkit név szerint be kell jelentenie a foglaláskor a fent említett adatokkal, módosítás pedig nem lehetséges. Az egyedüli kivétel profi hegyivezetők esetében alkalmazható, ahol kizárólag a vezetőt lehet lecserélni, legkésőbb 48 órával az érkezés előtt. Fontos változás, hogy a hegyivezetőnek a bejelentéskor meg kell adnia képzettségi szintjét, és vezetői igazolványa számát. A rendelkezés ugyanakkor biztosít némi rugalmasságot lemondás esetére, különösen, ha ennek az időjárás az oka (erre vonatkozóan konkrétum egyelőre nem ismert).

A szállásfoglalást április 22-ével, több hullámban nyitják. A Gouter és a Téte Rousse házakba négy hullámban (ebből kettő a profi hegyivezetők számára lesz fenntartva), a Nid d’Aigle-be pedig két hullámban lehet majd foglalni, május 12-ével bezárólag.

Külön érdemes kiemelni a szállások közül a Téte Rousse-nál lévő sátortábort, a Base Campet. Ennek férőhelyeit is maximálják. Sztenderd, a menedékház által biztosított sátrakban összesen maximum 40 (negyven) fő elhelyezését biztosítják. Az alaptábor területén kívül ezen felül, ahogyan a teljes Mont Blanc-csoportban sátrazni tilos!

A szabályszegőket akár két évig terjedő börtönbüntetéssel, vagy 300ezer (nem félreértés, háromszázezer) eurónyi pénzbírsággal sújthatják, ez ugyanis környezetvédelmi bűncselekménynek minősül.

Ez magyar forintban kifejezve alulról súrolja a százmilliót, ami annyira irreálisan magas összegnek, illetve büntetési tételnek tűnik, hogy nehéz objektíven véleményezni. Az ellenőrzéseket a magashegyi csendőrség (PGHM) és egy másik közigazgatási szerv (DDCS) végzi.

Tervezik továbbá egy mindenképp hasznosnak és előremutatónak tűnő fényjelző rendszer telepítését. Ez a Grand Couloiron történő biztonságos átkelést, illetve az Aiguille du Gouter biztonságos elérését hivatott jelezni, mind a felfelé, mind pedig a lefelé haladó mászók számára.

A szezon végén a tapasztalatokat összesítik, és ha szükséges, a rendszert tovább finomítják.

A Mont Blanc-t évente átlagosan huszonötezren kísérlik megmászni.

Források itt és itt

Hirdetés