Az eset hatalmas visszhangot keltett a közvéleményben. A média szokásához híven rápörgött a témára, hiszen a halálos hegyi tragédiák mindig nagy kattintásszámot/nézettséget hoznak. A közösségi média rögtönítélő bírósága az elé tárt információk alapján, bár többségben inkább csak a szalagcímeket olvasva per nélkül is tudni véli a férfi felelősségét és minimum élete végéig börtönbe záratná a vádlottat. A leggyakoribb komment az „ennyit ér egy emberélet”. Sajnos a hitelesebbnek ismert hazai hírportálok sem minden esetben a valós tényeket közvetítik, erősítve a férfi iránti indulatokat. (Mielőtt bárki félreértené, nem gondlom, hogy a férfi ártatlan lenne, csak egyetlen részlet is dimenziókat tud változtatni egy ilyen helyzetben a eset megítélésén.) Az alábbi cikkünkben igyekeztünk minden fontos részletet összegyűjteni, ami a bírósági tárgyalás során elhangzott. Minden kérdésre még ezek alapján sem fogunk választ kapni.
A bíróság előtt nem csak a lehetséges bűnösség kérdése merült fel, hanem az alpesi felelősség alapvető aspektusai is. Az ítélet hatással lehet arra, hogy a jövőben hogyan értékelik jogilag a közös hegyi túrákat. Ennek pedig komoly hatása lehet az illegális hegyi vezetés során bekövetkező balesetek esetén.
De nézzük, mi is történt valójában, és mely tényezőket vette figyelembe a bíróság az ítélet meghozatalakor!
Tragikus véget ért egy osztrák pár mászótúrája Ausztria legmagasabb hegycsúcsán 2025. januárjában. A 33 éves nő és 36 éves párja január 18-án szombaton reggel 06:45-kor indult a Lucknerhaus parkolójából (1920 méter). Útvonaluk a tervek szerint felfelé a Stüdlgrat, lefelé a normál út volt a 3798 méter magas hegyen.
A Stüdlgrat egy 500 méter szintemelkedést tartalmazó, UIAA III+/IV- nehézségű mászóútvonal. Megfelelő kondícióval, tapasztalattal, közepes mászótudással nyári körülmények között egy igazi mászóélmény. Téli viszonyok között, ráadásul viharos szélben ez egy dimenziókkal nehezebb vállalkozás. A mászás jellemzően két napos. Első nap felmenet a 2802 méteren álló Stüdlhüttébe, majd másnap a csúcs Stüdlgraton át történő megmászása után még aznap lemennek a normál úton a völgybe. A völgyi Lucknerhaus parkolóból egy nap alatt oda-vissza megjárni a csúcsot az átlagosnál jóval komolyabb fizikai kondíciót igényel, hiszen közel 2000 méternyi szintkülönbséget kell legyőzni.
Az elsődleges rendőrségi beszámoló szerint a páros a gerincen csigalassúsággal haladt, a technikai nehézségek és az elégtelen fizikai kondíció miatt. A 3550 méteren lévő ún. Frühstücksplatzot 13:30-kor érték el. Ez 1630 méter szintemelkedés 6 óra 45 perc alatt, melyből az utolsó kb. 250 méter mászós. Tovább másztak, közben a főn szélvihar már 80 km-es lökésekkel fújt. Éjfél lett, mire a csúcs közelébe értek. 50 méterrel a csúcskereszt alatt azonban a nő a kimerültségtől már nem tudott tovább menni.
Onnan telefonon vélhetően nem tudtak segítséget hívni (mint később kiderült, de). A férfi egy ideig a párja mellett maradt, de a nő arra kérte, hogy hagyja őt ott és inkább egyedül menjen tovább, ahonnan segítséget tud hívni. A férfi így a nőt hátrahagyva a normál úton egyedül lemászott a 3440 méteres Adlersruhén lévő Erzherzog-Johann-Hüttébe. Ezt hajnali 03:40-kor érte el, ahonnan másodszor is hívta a hegyimentőket.
A szél miatt a helikopter csak kb. 3200 méterig tudott repülni, itt tette ki a mentőcsapatot, akik gyalogosan indultak a csúcsra. Hat hegyimentőnek 5 órájába telt elérni a nőhöz. A mentőcsapat végül délelőtt 10:10 perckor érte el a nőt, aki akkor azonban már nem élt. Az orvos szerint a halál oka kihűlés/fagyás.
Az eset után hivatalos rendőrségi eljárás indult, a vizsgálat alapján pedig az ügyészség vádat emelt a férfi ellen gondatlanságból elkövetett emberölés bűntette miatt.
A több mint egy évvel később, 2026. februárjában zajlott tárgyalást Norbert Hofer bíró vezette, aki alpesi büntetőügyekre specializálódott. Feladata nem csak a jogi bűnösség kérdésének tisztázása volt, hanem az alpesi szakértelemmel kapcsolatos szempontok figyelembevétele is. A bíró maga is hegyi és légi mentőként dolgozik, és képzett mentős. Tárgyalások előtt gyakran maga is bejárja azokat a túrákat, amelyekkel a per foglalkozik.
A sportóra adatai, webkamerás felvételek, a hegyimentők és a rendőrség vallomásai alapján összeállították az események időrendjét:
06:45: A túra kezdete a parkolónál, a szakértők szerint az általánosan megszokottnál kb. két órával később.
13:00: Beszállás a Stüdlgratba, az elején egyszerre mozogva, kötélbiztosítással (simul-climbing). Átlagos sebesség addig: 275 méter szintemelkedés óránként. A megközelítés túrasível, illetve splitboarddal történt. A párost lassították a nehéz hátizsákok.
14:50: Elérik a „Frühstücksplatzl”-t, a Stüdlhütte-től öt órányi mászás után. Ott található egy figyelmeztető tábla, amely azt tanácsolja, hogy ha a javasolt időt – 3 óra a Stüdlhütte-től – túllépik, akkor forduljanak vissza. A mászási sebesség időközben 69 méterre csökkent óránként.
17:00: Naplemente. A kötélpáros már csak 16 méter/óra emelkedéssel halad felfelé. A vádlott szerint több nehézség is felmerült: elakadt a kötelük (1,5 óra időveszteség), valamint a nő az út kulcshelyén esett, és könnyű sérüléseket szenvedett a kezén. Az egyik kesztyűjét is elvesztette, a barátja adta neki oda a tartalék kesztyűjét.
17:22: A balesetet szenvedett személy mobiltelefonján a „149” számot tárcsázzák: ez a szám közel áll az alpesi segélyhívó számhoz, a 140-hez. A hívás jelentősége tisztázatlan marad. A férfi tanúvallomása szerint nem tudott a hívásról.
18:00 óra: SMS az áldozat anyjának: „Fent vagyunk.” A bíró és a hozzátartozók véleménye szerint ez csak egy megnyugtató üzenet.
22:50 óra: Egy rendőrségi helikopter köröz a kötélpáros felett. Nem látnak semmilyen arra utaló jelet, hogy a páros segítségre szorulna. Lassan, de felfelé mozognak, a helikopter reflektoraira nem reagálnak. A helikopter visszafordul.
(A helikopter azért ment fel, mert más mászók látták a páros fejlámpáinak fényét a gerincen és a késői időpontra tekintettel azt sejtették, bajban lehetnek, ezért értesítették a hegyimentőket. A vádlott elmondása szerint megkérdezte a nőt, hogy ő hívta-e a hegyimentőket, amire ő nemmel felelt. Azt is kérdezte tőle, hogy jól van-e, amire viszont igent válaszolt.)
A helikopter pilótája a tárgyaláson egyértelműen kijelentette, hogy abban a pillanatban nem kockáztatta volna meg a kötélen történő kiemelést akkor sem, ha segélykérést kap, annyira erős volt a szél.
00:35: A férfi először hívja a rendőrséget. A vádlott vallomása szerint ezt a hívást segélyhívásként adta le, és mindvégig abban a hitben volt, hogy elindították a mentést. A rendőr viszont így érti: „Nincs szükségünk a helikopterre, minden rendben van.” Későbbi szakértői vélemény szerint ekkor már akut vészhelyzet állt fenn. A hívás megszakad, a rendőr többszöri próbálkozásra sem tudja elérni a férfit, akinek „akkumulátor kímélési célból” némára van állítva a telefonja. A rendőr Whatsapp üzenetet is küld, amit a férfi nem olvas. Ebben konkrétan arra kérdeznek rá: „kérnek-e mentést?”
Hogy milyen kommunikáció zajlott a férfi és a nő között ebben az időszakban, illetve mit próbált tenni a férfi, hogy segítsen a párján, hogyan próbálta biztonságba helyezni a nőt, erről nincs objektív információ, pedig ez lehet az egész eset emberi megítélésénék legfontosabb része. A férfi elmondása szerint a nő elküldte őt, hogy hozzon segítséget. (Szó szerinti idézet a tárgyalásról: „Most menj!”)
kb. 02:00 óra: A vádlott egyedül indul el segítségért. Ebben a fázisban rádiócsend van, bár a mentők többször is hívják.
03:30 óra: A férfi második segélyhívása, amelyet már a mentők is segélyhívásként is értelmeznek. A mentési lánc beindul. A nyomozók becslése szerint ekkorra a nő valószínűleg már meghalt.
Körülbelül 10:00 óra a következő napon: A mentők megtalálják a baleset áldozatát. Halál oka: kihűlés, a boncolás során vírusos tüdőfertőzést állapítottak meg.
A legtöbben azt nem értik, hogy miért kellett a férfinak egészen az Adlersruhéig lemásznia, hogy segítséget hívjon (a hírek szerint ezt a saját telefonján tette meg). Toni Riepler, a kalsi hegyimentők tagja a sajtónak még közvetlenül a baleset után nyilatkozva elmondta, hogy a Glockner csúcsán van térerő, de ez önmagában nem jelenti azt, hogy használni is tudjuk a telefont az adott körülmények között:
"Elvileg van fent térerő, de nehéz, amikor ilyen brutális a szél – orkán erejű szél volt, rendkívüli hideg, ez kétségkívül extrém helyzet volt számukra" – mondta Riepler. „Lehet, hogy elromlott a mobiltelefon, lehet, hogy technikai probléma volt. Lehet, hogy az elgémberedett ujjaikkal nem tudták megfelelően kezelni a telefont. Nem tudjuk, ezt ki kell vizsgálni”- idézte akkor Riepert az ORF.
„A test, különösen az agy, nagy hidegben és stressz alatt már nem úgy működik, mint általában. E tekintetben nagyon fontos, hogy ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket, hanem várjuk meg a vizsgálatok befejezését" - tette hozzá a hegyimentő
A sajtó hamar kiderítette, hogy a 36 éves férfi tapasztalt alpinista, számos komoly alpin és mix út megmászásával a zsebében. 40 db négyezrest mászott, a Großglockner a kvázi edzőterepe. Keresztezte már szólóban a hegyet, mászta a Pallavicini-kuloárt, az Aschenbrenner-utat és a Mayrlrampét is az északi falon. A Stüdlgratot jól ismerte, közösségi média bejegyzései alapján korábban több olyan női mászópartnerét vezette fel rajta, akik először jártak a hegyen.
Az elhunyt nő hozzátartozói hangsúlyozták alpesi jártasságát és fizikai erőnlétét. Szerintük egyenrangú kötélpárosról volt szó, amely közösen tervezte a túrákat. A bíró különösen a korábbi túrák iránt érdeklődött. Kiderült, hogy a balesetet szenvedett nő eddig még nem vett részt téli mix mászáson, így a Stüdlgrat volt a legkomolyabb vállalkozása. Ezt később az alpesi szakértő is megerősítette. A korábbi mászóteljesítmények között elhangzott a Dachstein déli fala nyáron, illetve az Ortler északi fala is. Utóbbi azért már komolyabb terep, nyáron is havas-jeges szakaszokkal, de egy téli Stüdlgrat ezeknél a bíró szavait használva „dimenziókkal nehezebb”.
A vádlott Thomas P. állításait az elhunyt anyja is alátámasztotta. Szerinte a lánya nem volt olyan, aki „vakon” követett volna másokat, hanem jó fizikai állapotban volt, tapasztalt és önállóan tudott dönteni – mondta láthatóan meghatottan. Véleménye szerint a lánya saját felelősségre vett részt a mászáson.
Az áldozat édesapja elmondta, hogy a lánya erős akaratú volt, aki ha a fejébe vett valamit, akkor mindent megtett azért, hogy elérje.
A baleset napján három másik tanú is a Großglockneren tartózkodott. Két kötélparti az erős szél miatt megszakította a mászást. Egy lefelé tartó csoport késő este a látható fejlámpák alapján vészhívást indított, de mivel egyértelmű vészjelzések nem voltak észlelhetők, nem indították be a mentési láncot.
Az egyik kötélparti korábban még találkozott is a vádlottal és a barátnőjével. „Beszélgettünk, egy részét a gerincnek még együtt is másztuk meg” – mesélte a tanú. „Kerstin mögöttünk ment”. A vádlott törte a nyomot – vagyis ő ment elöl. „Teljesen normális tempóban haladtunk. A vádlott folyamatosan figyelt a barátnőjére, például megkérdezte tőle, hogy van” – emlékezett vissza.
A hegyimentők és az alpesi rendőrök (Alpinpolizei) központi szerepet játszottak az eljárásban. Egy tiszt részletesen leírta a 00:35-kor történt telefonhívást, és hangsúlyozta, hogy véleménye szerint ez egyértelműen nem vészhívás volt. Több tiszt később megerősítette, hogy hiába próbáltak kapcsolatba lépni a férfival. A nyomozók és a bíróság is kritikusnak ítélték az ebből eredő rádiócsendet.
A hegyimentők a körülményeket extrémnek írták le: téli hideg, erős szél (windchill), kitett terep. Éjszakai helikopteres mentés lehetetlen volt. Az éjszakai gyalogos feljutás nagyon időigényes volt, ezért csak reggel értek el a balesetet szenvedett személyhez – túl későn ahhoz, hogy életmentő intézkedéseket tegyenek.
Az exbarátnő elmondta, hogy a vádlott egy korábbi túra során éjszaka egyedül hagyta őt a Großglockner mászás után lefelé. (Hogy a hegy melyik részén, az nem derült ki.) A nő a túra során nagyon kimerült, a fejlámpája sem működött, emiatt sírt és hangosan kiabált. Erre a férfi otthagyta. A vád szerint ez a vallomás alátámasztotta azt a képet, hogy a férfi nyomás alatt olyan döntéseket hoz, amelyek növelhetik a biztonsági kockázatokat.
A szakértői vélemény a sebességgörbéket, a felszerelést és a döntési folyamatokat elemezte. A szakértő szerint a balesetet szenvedett személy teljesítményének folyamatos csökkenése már órákkal a helikopter áthaladása előtt észrevehető volt. A felszerelés – splitboard softboot és félautomata hágóvas – a szikla- és mixmászáshoz nem volt alkalmas; továbbá szakmailag eleve elhibázott volt ezt a túrát választani, de ha már elindultak, indokolt lett volna sokkal korábban visszafordulni.
A szakértői vélemény emellett hangsúlyozta a tapasztaltabb partner „de facto vezető szerepét” ilyen helyzetekben. Megállapították, hogy a nő ilyen terepen, téli körülmények között gyakorlatilag kezdőnek számított.
A szakértők véleménye szerint a 00:35-kor érkezett hívás nem minősült észrevehető segélyhívásnak.
A tárgyalás során több, a mászás részleteire vonatkozó konkrét kérdésre nem tudott válaszolni a férfi, mondván, hogy nem emlékszik.
Elsősegély csomag és mentőfólia volt a vádlottnál. Az áldozatnál volt a mentőfólián kívül bivakzsák is, azonban egyiket sem használták, amikor egyedül maradt. A férfi elmondása szerint tudta, hogy jól fel van szerelve a nő, még melegítőpárnák is voltak nála. Hogy a konkrét eszközöket miért nem használták, arról nem esett szó.
A párosnál nem volt élelem, az áldozat mindössze gumicukrot vitt magával. Éjfél körül teát akartak inni, de nem tudtak, mert megfagyott a náluk lévő folyadék.
A gerinc legfelső szakaszán már nem szimulban mozogtak, hanem a férfi rögzítette a nőt, majd egy szakaszt előre mászott. Hogy ennek mi értelme volt, azt nem tudta megmondani. Elmondása szerint a nő 4-5 alkalommal kiabált neki lentről, de nem értette, mit mond.
A csúcs közelében a bíró szerint a nő már csak négykézláb tudott mászni. A vádlott erre úgy emlékszik vissza, hogy ez már válsághelyzet volt, mindketten el voltak készülve az erejükkel. Ekkor hívta először a hegyimentőket.
Az éjjel 00:35-kor történt hívás szerinte egyértelműen vészhívás volt. „Azt mondtam, hogy segítségre van szükségünk, mert a barátnőm nem tud tovább menni. A rendőr azt válaszolta, hogy éjszaka már nem tudnak segítséget küldeni, maradjunk mozgásban, és próbáljunk meg leereszkedni.”
A bíró később a telefonhívásra visszakérdezett: . „Miért nem mondta el a telefonos partnerének, hogy Kerstin nem tud továbbmenni?” „Akkor még nem tudtam, hogy nem tud továbbmenni” – hangzott a válasz (ami ellent mond saját korábbi kijelentésének - PL).
„Akkor miért nem tette meg, amikor észrevette a vészhelyzetet? Ez lett volna a legfontosabb információ, ezt hegymászóként tudnia kell” – folytatja a bíró. A férfi válasza: „Abból indultam ki, hogy a telefonhívás elindította a mentési láncot.”
„Megegyeztem Kerstinnel, hogy segítséget hozok. Tudtuk, hogy az egész éjszakát nem fogjuk kibírni. Ebben a helyzetben már nem is gondoltam Kerstin bivakzsákjára. Lefeküdtem mellé, mire ő hangosan kiáltott: „Menj, most, menj!” Ezzel megmentette az életemet” – emlékezett vissza az alpinista.
„Az áldozat annyira kimerült volt, hogy nem tudott mozogni?” – kérdezte a bíró. „Igen, így van” – válaszolta a vádlott. „Kerstin képes lett volna belebújni a bivakzsákba?” – folytatta a bíró. „Igen, képes lett volna. Nem tudom, miért nem szólt nekem” – válaszolta a férfi.
A bíró megállapította, hogy amikor a vádlott egyedül hagyta barátnőjét, az „kommunikálni tudott”. Tovább haladni már nem tudott. A bíró ezután megkérdezte, hogy a férfi hogyan rögzítette Kerstint, közben pedig mutatott egy fotót az áldozatról a baleset helyszínén. „Hogyan kerülhetett ilyen helyzetbe, ha már nem tudott mozogni?” – kérdezte a bíró, majd egy fontos kijelentést tett: „Nehéz összeegyeztetnem az Ön változatát a rendelkezésemre álló képekkel.”
A vádlott ekkor a bíróhoz fordult: „Teljesen megértem Önt és az Ön által elképzelhető forgatókönyvet, de nem hagytam ott Kerstint. Ezt szeretném egyértelműen hangsúlyozni.”
A vádlottat az osztrák Büntető Törvénykönyv 81. § (1) bekezdése alapján súlyos gondatlanságból elkövetett emberölésért ítélték el. A büntetés mértéke: legfeljebb három év szabadságvesztés lehet. A büntetés kiszabásakor a bíróság a következő pontokat tartotta terhelőnek:
A büntetés mértéke első fokon öt hónap börtön, három évre felfüggesztve, valamint 9600 euró pénzbírság. A vádlott ártatlannak vallotta magát és enyhítésért fellebbezett. Az ügyészség kevesellte a büntetést, így ők súlyosbításért fellebbeztek.
Az eset újjáélesztheti a hegyi felelősségről szóló vitát. Megmutatja, hogy a bíróságok kétség esetén elismerik a tényleges vezető szerepet, még akkor is, ha az illető nem képzett vagy fizetett hegyivezető. Ausztriában már eddig is a csoport legtapasztaltabb taját tekintették vezetőnek, de korábban még soha nem ítéltek el senkit hegyi baleset esetén ilyen pozícióban. A hegyi közösség számára felmerül a kérdés: mikor válik a közös túratervezés jogilag releváns alá-fölérendeltségi viszonnyá?
Ennek a hazai hegyivezető „szakma” számára is komoly üzenete van, hiszen az eddigi törekvések ellenére hazánkban még mindig szabályozatlan a hegyivezető képzés, sokan tevékenykednek a szürke zónában. Közülük van, akikre gondolkodás nélkül rá merném bízni az életem, de akad olyan is, akiknek már több haláleset szárad a lelkén, mégsem tudták jogilag megfogni, így továbbra is szabadon tevékenykedhet.
A cikk a német Alpin Magazin összefoglalója és az osztrák Kronen Zeitung percről-percre tudósítása alapján készült.
