Mont Blanc: Az Alpok királynője

Mont Blanc: Az Alpok királynője

Pintér László
Pintér László
2020/09/03
Mászótörténelem és érdekességek - minden, amit tudni szeretnél az Alpok legmagasabb hegycsúcsáról
Hirdetés
Amikor 1761-ben Horace Benedict de Saussure pénzdíjat ajánlott fel annak, aki elsőként mássza meg a Mont Blanc-t,  aligha gondolta, hogy két és fél évszázaddal később évente tízezrek jutnak majd fel a csúcsára. Ahogy azt sem, hogy az első megmászás a modern kori alpinizmus kialakulásának fog megágyazni.

Saussure, Balmat és Paccard

A Chamonix és Courmayeur felől is egyformán fenségesen a völgyek fölé magasodó jég-és sziklakolosszusnak már a neve is beszédes: Mont Blanc, azaz „Fehér Hegy”. A franciák elegánsan csak La Dame Blanche, azaz „Fehér Hölgy” névvel illetik.

Megmászásának gondolata már a 18. században foglalkoztatta az utazókat. Az első, akinek a fejében ez megfordult, az angol földbirtokos William Windham volt, aki Richard Pococke társaságában az elsőként járta be turistaként a Chamonix-völgyet 1741-ben. Windham adta a „Mer de Glace” (Jégtenger) nevet a hegycsoport legnagyobb gleccserének. Tett egy sikertelen kísérletet a Mont Blanc megmászására, éppen a Mer de Glace felől. Ennek hírére fogant meg később a gondolat a genfi fizikus és természettudós, Horace Benedict de Saussure fejében, hogy pénzdíjat tűzzön ki a hegy első megmászóinak.  

De Saussure professzor alig húszévesen, 1760-ban járt először Chamonix-ban, gyalog megtéve az utat Tudományos érdeklődése mellett a hegyjárás iránti elkötelezettsége is fűtötte, de hamar rájött, hogy az első megmászás meghaladja a képességeit. Éppen ezért 1761-ben egy jelentős összeget ajánlott fel annak, aki elsőként megmássza a Mont Blanc-t.

Bár a felhívás igencsak fellelkesítette a völgy vállalkozó kedvű ifjait, az első igazán komoly kísérletekre 1775-ig kellett várni. A mászáshoz nem volt elegendő a megfelelő erőnlét, utat kellett találni a gleccserek jéglabirintusán, és a hatalmas sziklapilléreken, amelyek a csúcsot övezik. Igazi felfedezés volt ez. Kezdett kikristályosodni két útvonal, az egyik Chamonix, a másik Saint Gervais felől. Az elsőségért egyre többen kezdtek versengeni. Az egyik ilyen társaságot a genfi utazó, író és lelkipásztor, Marc-Théodore Bourrit vezette. A legelszántabbnak és legállhatatosabbnak azonban a helyi kristálygyűjtő és –csiszoló, zergevadász Jacques Balmat bizonyult.

Mont Blanc: Az Alpok királynője-6
Jacques Balmat
Mont Blanc: Az Alpok királynője-6
Forrás: Wikipedia

A próbálkozók 1784-ben érték el először a Dome du Gouter-t, innen pedig egymást követték a kísérletek. A versengést látva Balmat összefogott a chamonix-i orvossal, dr. Michel Gabriel Paccard-ral, és 1786. augusztus 7-én titokban elindultak felfelé. A Bossons-gleccser felől érték el a Gouter-t, és a már korábban kikutatott útvonalon tovább mászva, augusztus 8-án este fél hétkor végre elérték a hőn áhított célt: fent álltak a Mont Blanc csúcsán. Balmat 24, Paccard 29 éves volt ekkor.

Mont Blanc: Az Alpok királynője-7
Ereszkedés a Mont Blanc-ról 1787-ben
Mont Blanc: Az Alpok királynője-7
Forrás: Wikipedia

A következő évben Balmat hegyivezetővé avanzsálva de Saussure professzort is felkísérte a csúcsra. Népes vállalkozás volt, de Saussure-t az inasán kívül 12 „vezető” kísérte, akik a méréseihez szükséges felszereléseket cipelték. A professzor nem elégedett meg a Mont Blanc megmászásával, később számos alpesi utazást tett, megmászta a Monte Rosát is. Kutatásai, felfedezései eredményét egy négykötetes tanulmányban foglalta össze, munkásságával elévülhetetlen érdemeket szerzett a geológia, fizika és botanika terén.

Mont Blanc: Az Alpok királynője-5
Balmat és de Saussure szobra Chamonix főterén
Mont Blanc: Az Alpok királynője-5
Forrás: Wikipédia-Jean-Pol Grandmont

Jacques Balmat vezette a Mont Blanc csúcsára annak első női megmászóját, Marie Paradis-t is, 1808-ban. A hölgy annyira kimerült a mászástól, hogy a csúcsot már csak támogatással érte el, fent nem kapott levegőt, nem tudott beszélni és a látását is elvesztette. Végső kétségbeesésében azt kérte kísérőitől, hogy vessenek véget a kínjainak, és lökjék a legközelebbi gleccserhasadékba. Ezt persze nem teljesítették. Épségben visszatért a hegyről, a megmászással szerzett hírnevéből pedig elég szépen eléldegélt.

A Mont Blanc első magyar megmászója Déchy Mór, geográfus, utazó, hegymászó, a Kaukázus tudományos feltárásának úttörője. A Mont Blanc mellett számos alpesi négyezres csúcs első magyar megmászója.  

Mont Blanc: Az Alpok királynője-4
Déchy Mór
Mont Blanc: Az Alpok királynője-4

Kié a Mont Blanc?

Butának tűnő, mégis releváns a kérdés. A csúcs hovatartozása ugyanis a 18. század óta vitatott.

A Mont Blanc a francia Haute-Savoie és az olasz Valle d’Aosta régiók között fekszik. Mindkét országban sokan vélik úgy, hogy a hegy kizárólag az ő területükön van.

Korábban évszázadokig a teljes hegy a Szárd–Piemonti Királysághoz tartozott. 1796. május 15-én a Szárd–Piemonti Királyság szerződésben átadta Savoya és Nizza területeit a Francia Köztársaságnak. E szerződés szólt a Mont Blanc-ról is, szövege azonban zavaros és értelmezhetetlen volt. A szöveg alapján a határ látható Chamonix és Courmayeur városaiból. Courmayeurből azonban a csúcs nem látható, mert a hegy egy alacsonyabban fekvő része eltakarja. Azaz, a horizont vonala nem egyezkik meg a legmagasabb pontokat összekötő vízválasztóval.

A pontatlan szerződést később egy másik váltotta. Ez utóbbit 1860. március 24-én Torinóban írta alá III. Napóleon francia császár és II. Viktor Emánuel szárd–piemonti király, aki akkor többek közt Savoya hercege is volt. A határt az 1861. március 7-én aláírt demarkációs egyezmény definiálta. A határ az egyezmény szerint a Mont Blanc főcsúcsán halad át, így a csúcsból Franciaországnak és Olaszországnak is jutott. Francia térképészek négy évvel később azonban kiadtak egy hivatalos térképet, amelyen a határt a Mont Blanc de Courmayeur érintésével jelölték ki. Mivel a franciák fontos szövetségesei voltak ekkor az olaszoknak, nem tiltakoztak. A modern topografikus térképészet vízválasztó elemzés alapján szintén a fő csúcsra helyezi a határt, innen északi irányban a Mont Maudit felé halad, a Mont Blanc de Courmayeur teljes délkeleti szegélyét Olaszországban hagyva.

Mont Blanc: Az Alpok királynője-3
Mont Blanc térkép 1865
Mont Blanc: Az Alpok királynője-3
Forrás: Wikipedia

Bár a francia-olasz határt 1947-ben és 1963-ban is újra meghúzták, az olaszokból és franciákból álló bizottság nem foglalkozott a Mont Blanc ügyével, így a határ kérdése továbbra sem rendezett. A vitatott terület nagysága a Dome du Gouter-n 15 hektár, a Mont Blanc-on 60 hektár. Jól látszik a Google térképén is.

Tudtad? A Mont Blanc csúcstömbjének jege egy egész obszervatóriumot rejt

Ahogyan az első megmászókat is hajtotta a tudományos kíváncsiság, az effajta érdeklődés a hegy megmászása után csak nőtt. 1890-ben Pierre Jules Cesar Janssen francia csillagász fejéből pattant ki az ötlet, hogy egy csillagvizsgálót kellene építeni a hegy csúcsára. Tervéhez sikerült megnyernie a neves francia építészt, a róla elnevezett párizsi torony tervezőjét, Gustav Eiffelt. Eiffel azonban kikötötte, hogy a konstrukciót csak akkor látja reálisnak, ha a hegytömb jegében 12 méternél nem mélyebben szilárd sziklatalapzatot találnak. A kutatófúrások azonban csak jeget találtak ebben a mélységben, így Eiffel végül nem vállalta az építést.

Mindezek ellenére, 1893-ban Janssen mégis megépíttette az obszervatóriumot, közvetlenül a hegy csúcsára. Meteorológiai megfigyeléseket is végeztek benne. Még ennek az évnek a telén mértek -43 Celsius fokot, ami a valaha mért legalacsonyabb hőmérséklet a Mont Blanc-on.

Mont Blanc: Az Alpok királynője-1
A Janssen-obszervatórium a Mont Blanc-on
Mont Blanc: Az Alpok királynője-1
Forrás: Wikipedia

Az épület azonban egy évtized múltán dőlni kezdett, az alatta lévő jég a nyomás miatt olvadásnak indult, és szép lassan kezdte elnyelni az épületet. Az 1900-as évek elején még egy ideig kilátszott az emeleti torony a hóból. Az utolsó pillanatban lebontották, amit lehetett, és mivel faszerkezet volt, az elemeket a lejjebb, 4362 méter magasan pár évvel korábban épült Vallot-kunyhó fűtésére használták. Joseph Vallot ugyanis még 1890-ben, Chamonix város anyagi támogatásával építtetett egy kutatóházikót a Rocher des Bosses szikláira. Neki kezdetektől fogva az volt a véleménye, hogy a Janssen-féle elképzelés zsákutca, csak sziklaalapzatra lehet építeni. Az idő őt igazolta. A Vallot-kunyhó többszöri átépítés és bővítés után ma is eredeti helyén áll, bajba jutott hegymászók menedékhelyeként szolgál.

Mont Blanc útvonalak

A Mont Blanc-nak számos útja van, ezek közül három kevésbé nehéz (de nem feltétlenül könnyű), ezeket nevezhetjük normál utaknak:

Francia oldal

-    Gouter-út, az Aiguille du Gouter-n át (Voie Royale). Nehézsége PD-/PD+. Ez a legnépszerűbb út, ugyanakkor nyár derekán komoly objektív veszélyt jelent a Nagy-Kuloár (Grand Couloir), a folyamatos kőhullás miatt. Kiindulási pont: Saint Gervais vagy Les Houches. Jó kondival és akklimatizációval két nap, komótosabban három.

-    Trois Monts, azaz a „Három hegy”, az Aiguille du Midi felől: A felvonó 3842 méteren épült hegyi állomásáról indulva előbb két négyezrest, a Mont Blanc du Tacult (4248 m), majd a Mont Maudit-t (4465 m) kell átmásznunk, mielőtt fő célunk, a Mont Blanc Bosses-gerincét elérnénk. A hóviszonyok erősen meghatározzák a mászás jellegét, nyár derekán itt is akadnak időszakok, amikor nem ajánlott. Meredek hó- és jégfalak várnak ránk, instabil szérakok, hasadékok között kell navigálni.

Olasz oldal

-    a Gonella-ház felől: A legtechnikásabb a három út közül. Nyár derekán az objektív veszélyek megnövekednek, a Miage-gleccser felső szakasza esetenként járhatatlan. Ezt egy sziklabordán ki lehet kerülni, nemrégiben fix köteleket telepítettek. Időigényes, jó kondíciót és kellő magashegyi tapasztalatot kíván, nem kezdőknek való.

Egy nagyszerű francia fotós, Alex Buisse (www.alexbuisse.com) elkészítette a Mont Blanc-csoport jelentősebb csúcsainak útrajzát, saját, nagyfelbontású fotóit használva alapul. A fotók a www.montblanclines.com oldalon nyomtatott poszterként is megrendelhetők. Íme, a Mont Blanc összes útvonala:

Mont Blanc: Az Alpok királynője-9

Útvonalak a Mont Blanc francia oldalán

Mont Blanc: Az Alpok királynője-9
Forrás: Alex Buisse Photography
Mont Blanc: Az Alpok királynője-10
Útvonalak a Mont Blanc déli falán
Mont Blanc: Az Alpok királynője-10
Forrás: Alex Buisse Photography
Mont Blanc: Az Alpok királynője-11
Útvonalak a Mont Blanc délnyugati falán
Mont Blanc: Az Alpok királynője-11
Forrás: Alex Buisse Photography

Mérföldkövek

Az Alpok legnehezebb mászóútjai közül jó néhány a Mont Blanc-on található. A hegy maga a mászótörténelem nyitott könyve. A kilométer magas gránitfalaktól a havas-jeges kuloárokig mindenféle csemege várja a rátermett hegymászókat. A francia, angol és olasz hegymászás krémje mind letette itt a névjegyét. Az utak leírása és a hozzájuk kötődő történetek több kötetet megtöltenének, így itt csak néhány, fontosabb utat és azok első megmászását soroljuk fel:

1840: Grand Mulets a Grand Plateau-n át: Marie Coutlet és kísérete
1861: Aiguille du Goûter – Bosses-gerinc: Melchior Anderegg, JJ Benen, Peter Peren, Leslie Stephen, FF Tuckett
1865: Brenva-pillér: J&M Anderegg, GS MAthews, AW Moore, Frank és Horace Walker (apa és fia).
1872: Délnyugati-fal: Jean-Antoine Carrel , J Fischer, TS Kennedy
1876: Első téli megmászás: Miss Straton, Jean Charlet és Sylvain Couttet
1890: olasz normál út: J&L Bonin, Achille Ratti (a későbbi XI. Piusz pápa), J Gadin, A Proment
1893: Peuterey-gerinc: Emile Rey, Christian Klucker, César Ollier, Paul Güssfeldt
1901: Brouillard-gerinc északnyugati beszállással: GB&GF Gugliermina, Joseph Brocherel
1911: Brouillard-gerinc direkt: Joseph Knubel, GW Young, HO Jones, K Blodig
1919: Innominata-gerinc: Adolphe és Henri Rey, Adolf Aufdenblatten, SL Courtald és EG Oliver
1927: Brenva-fal, Red Sentinel: T Graham Browne, FS Smythe
1928: Brenva-fal, Major-út: T Graham Browne és FS Smythe
1940: Jobb oldali Frêney-pillér (Gervasutti-pillér): Giusto Gervasutti és P. Bollini di Predosa
1957: Grand Pilier d’Angle, északkeleti fal: Walter Bonatti, Toni Gobbi
1959: Pilier Rouge bal széle (Pic Luigi Amedeo): Walter Bonatti és Andrea Oggioni
1961: Központi Frêney-pillér: Chris Bonington, Don Whillans, Ian Clough és Jan Dlugosz
1971: Grand Pilier d’Angle, Bonatti-Gobbi első téli mászás: Andrzej Dworak, Janusz Kurczab, Andrzej Mróz és Tadeusz Piotrowski (részletesen leírva Piotrowski „Viharban, fagyban” című nagyszerű könyvében)
1984: Grand Pilier d’Angle, Divine Providence-út: Patrick Gabarrou, François Marsigny
1990: Grand Pilier d’Angle, Divine Providence-út, első szóló: Jean-Christophe Lafaille

Mont Blanc: Az Alpok királynője-2

A legnagyobb hegymászódráma a Mont Blanc-on

Ahol a hegymászó-történelem ily sok fejezete íródott, ott bizony a sikerekhez jó néhány tragikus esemény is társul. Ezek közül talán a legemlékezetesebb a Központi Freney-pillér első megmászására tett 1961-es kísérlet. Nem ez volt az első próbálkozás azon a falon, amelyet akkor az „Alpok utolsó nagy problémájaként” aposztrofáltak (ezt a jelzőt a Matterhorn első megmászása után még több projekt is megkapta az utána következő évszázad során). Walter Bonattinak jutott először eszébe, majd Jean Couzy és René Desmaison is szemet vetett rá 1957-ben, de Couzy egy évvel később meghalt. Bonatti 1959 augusztusában két társsal az alsó 300 métert tudta átmászni. A következő évben vagy egy tucat francia mászók tett számos kísérletet, de egyik sem járt sikerrel.

1961. július 8-a estéjén négy kiváló francia érkezett a Középső Freney-pillér beszállásánál lévő La Fourche bivakházba. Pierre Mazeaud (32 éves), és legjobb barátja, Pierre Kohlman (25), nem sokkal korábban mászták a Bonatti-pillért. Két barátjuk csatlakozott hozzájuk: Antoine Vieille (22) és Robert Guillaume (25).

A következő napot a meleg miatt a házban töltik, a jó kondíciókhoz hidegebb időre van szükség. Aznap éjjel betoppan három olasz: Walter Bonatti, kötéltársa Andrea Oggioni, és barátja, egyben vezetett kliense, Roberto Gallieni. Mindhárman 31 évesek.

Mont Blanc: Az Alpok királynője-8
Walter Bonatti 1965-ben
Mont Blanc: Az Alpok királynője-8
Forrás: Wikipedia

Bonatti felajánlja a franciáknak, hogy szálljanak be ők a falba, ők voltak ott korábban, Bonattiék majd másik célt választanak. A franciák azonban tudják, hogy először Bonatti gondolt a Freney-pillérre, régóta szeretné megmászni: felajánlják hát, hogy egyesítsék erőiket.
Július 10-én beszállnak a falba, estére 300 métert haladnak. Az olaszoknak egy kis bivaksátruk van, a franciáknak csak egy ponyva. Fagyos, de tűrhető az éjszaka.

A következő napon jól haladnak, amikor a „Chandelle” második kötélhosszában járva irgalmatlan vihar csap le rájuk. Visszaereszkednek egy párkányra, ahol Kohlmant arcon csapja egy villám. Hallókészüléke kiolvad a fülében, ekkor megsüketül, és lassan elveszíti kapcsolatát a valósággal is.

A villámok körülöttük csapkodnak egész éjjel, mindenük szikrázik. A halál lehelete veszi őket körül. Még Bonatti sem hisz benne, hogy túlélhetik. Kohlmant újabb villámcsapás éri, de még életben van.

12-én reggel a csapadék havazásba vált. Remélik, hogy a vihar nemsokára véget ér és felfelé mászva kijuthatnak szorongatott helyzetükből. nem tudják azonban, hogy egy gigászi viharrendszer a Brit-szigetektől az Alpokig húzódik. Chamonix-ban és Courmayeurben a rokonok, barátok aggódni kezdenek. Megtalálják Bonatti feljegyzését a La Fourche kunyhóban. Elkezdik szervezni a mentőcsapatot.

A heteknek már csak 90 méternyi függőleges sziklát kellene legyőzniük, feljebb már jóval könnyebb a terep. Ez lenne a gyorsabb kiút, az ereszkedés túl időt rabló. Mindannyian emlékeznek az Eiger északi falán Toni Kurzék drámájára. A vihar azonban további két napig tartja őket fogva.

Július 14-én Mazeud rövid kísérletekor rájönnek, hogy nincs elég erejük felfelé menni.

Vagy kivárják a halált, vagy megpróbálnak leereszkedni. Az utóbbit választják.

Keserves nehézségek árán, de elérik a pillér lábát, ahol hasig érő porhó fogadja őket. A Col de Peuterey felé haladva egy gleccserhasadékban keresnek menedéket. Utolsó falat élelmüket fogyasztják, és elfogy a gázuk is. Innentől havat sem tudnak olvasztani, hogy legyen mit inniuk. Ez az ötödik bivakjuk, a legkeservesebb. Kohlman kezei feketére fagytak.

15-én 3:30-kor ébresztő és indulás. A Grüber-sziklák felé indulnak, hogy estére elérjék a Gamba-menedékházat. A meredek, lavinaveszélyes hólejtőn Bonatti egyesével kötélen biztosítja őket.

Antoine Vieille a hólejtő közepén holtan rogy össze. Egy ponyvával betakarva egy szeghez rögzítik, majd folytatják az ereszkedést. Az utat csak Bonatti ismeri, az ő kezében az életük, egy percet sem vesztegethetnek. Már látják az Innominata-hágót, amely mögött a Gamba-ház biztonsága várja őket.

Hangokat hallanak, de csak egy ideig. Később kiderül, hogy a mentőcsapat a Brouillard-gleccseren ment fel a Freney helyett, tőlük jobbra. Elkerülték egymást. Ekkor tudják, hogy mentésre nem számíthatnak, magukra vannak utalva.

Szinte minden felszerelésüket hátrahagyva Bonatti és kliense, Gallieni elindul a hágó felé, hogy biztosítsa az átkelést. Mazeud utánuk. Hátulról kétségbeesett kiáltásokat hallanak: Oggioni jelzi, hogy Robert Guillaume eltűnt. A viharban nyomát sem látják. (Napokkal később találták meg egy gleccserhasadékban, holtan.)

Bonatti betesz egy 50 méteres kötelet az Innominata-hágóba, melynek lábánál Mazeud, Kohlman és Oggioni várakozik. Már este 11 óra. Oggioni nem tud felmászni a kötélen, Bonatti pedig nem tudja felhúzni. Éjfélkor Bonatti megkéri Mazeaud-t, hogy maradjon a másik kettővel, amíg ő lemegy a Gamba-házba és felküldi a mentőket. Kohlman abban a hitben, hogy ott akarják hagyni, leköti magát és elkezd puszta kézzel felmászni a kötélen. Gallieni utoléri és egy karabinerrel a kötélhez biztosítja. Kohlman és Gallieni felmászik, utoléri Bonattit, de Kohlman félőrült állapotában, lökdösve a párost csak hátráltatni tudja őket. Az út a házig a megszokott egy óra helyet hármat vesz igénybe.

A hátramaradt Mazeud és Oggioni egy szeghez rögzítve hatodik éjszakáját tölti. Éjjel 2:15-kor Oggioni, Bonatti hű mászótársa kileheli a lelkét.

Bonattiék éjjel háromkor esnek be a sötét Gamba-házba. Harminc ember alszik odabent, mind a mentésükre érkeztek. Bonatti felveri őket, és vázolja a helyzetet. Azonnal talpon mindenki.

Kohmant behozzák, de ő egy utolsó, félig öntudatlan roham után hajnali 4-kor a mentők kezében meghal. Mazeaud-t reggel hatra tudják visszahozni a hágóból, félkómás állapotban találják. Elmondja Bonattinak, hogy legjobb barátja, Oggioni meghalt. Bonatti pedig szomorúan közli a tényt, hogy Mazeaud legjobb barátja, Kohlman hasonlóképpen nem élte túl.

Végül hetük közül csak hárman maradtak életben: Bonatti, Mazeaud és Gallieni.

Részletek az akkori filmhíradóból, és Bonatti visszaemlékezése (francia nyelven):

Ami egészen elképesztő, hogy alig három nappal Bonattiék megmenekülése után már jött az újabb (szintén sikertelen) próbálkozás Pierre Julientől és Ignacio Piussitól. A drámáról szóló hírek nyomdafestéke pedig még ki sem hűlt a Le Dauphiné címlapján, amikor valóságos versenyfutás kezdődött a pillér első megmászásáért egy angol-lengyel és egy francia parti között.

Az angol Chris Bonington, Don Whillans és a lengyel Jan Dluglosz meghívták a francia Pierre Julient, hogy csatlakozzon hozzájuk negyediknek. Julien nemet mondott. Így lett Ian Clough a parti negyedik tagja. Julien viszont azonnal riadóztatta René Desmaisont és Yves Pollet-Villard-t Boningtonék tervéről. Megkezdődött a versenyfutás, amit néhány órányi különbséggel az angol-lengyel kvartett "nyert". Desmaison nehezen viselte a vereséget, megpróbálta eladni a francia sajtóban, hogy ők voltak az elsők. Évtizedekbe telt, mire sikerült bebizonyítani, hogy az angolok előttük mászták át a pillért.

A sebesség bűvöletében

A gyorsaság fontos kritérium a sikeres mászásban, de nem feltétlenül prioritás. Legalábbis nem mindenki számára. Az élvonalbeli alpinisták körében akad azonban egy szűk kör, akik számára az idő a cél, mert az út már nem jelent elég kihívást. Már a korai időktől voltak kiemelkedő hegymászók, akik híresek voltak legendás gyorsaságukról: Herman Buhl, Alessandro Cogna vagy éppen Reinhold Messner. A trend azonban valamikor az 1970-es években, főleg francia és svájci hegymászók kezdeményezésére alakult ki, manapság pedig virágzik. Patrick Berhault, Jean-Marc Boivin, Eric Escoffier, Christophe Profit, Catherine Destivelle, Alison Hargreaves, Patrick Edlinger, Erhard Loretan, Jean Troillet, Ueli Steck, Kllian Jornet – csak néhány név egy nagyon hosszú és illusztris listáról. De lássuk, melyek a jelenleg érvényes gyorsasági rekordok a Mont Blanc-on!

- Chamonix – Mont Blanc – Chamonix: 4 óra 57 perc 44 mp (Grands Mulets-út, Kilian Jornet 2013; felfelé 3 óra 30 perc kellett neki)

- Chamonix – Mont Blanc – Chamonix női rekord: 7 óra 53 perc 12 mp (Emelie Forsberg, 2018)

- Courmayeur – Mont Blanc – Courmayeur: 6 óra 43 perc 52 mp (Marco de Gasperi, 2015)

- Les Houches – Mont Blanc – Les Houches: 19 óra 42 perc (Alekszej Popov, 2019, segítő nélkül)

- Courmayeur – Mont Blanc (Innominata) – Chamonix: 8 óra 42 perc 57 mp (Kilian Jornet 2012, 42 km, 3800 m szint, amiből az Innominata-gerinc nehézsége 1000m, D+, V+, 60º, az Innominata felfelé 6 óra 22 perc volt neki)

- Val Veny – Mont Blanc (Innominata) – Torino-ház – Val Veny: 9 óra 25 perc (Ueli Steck 2016, nem volt célja rekorddöntés, kiindulópont a La Sorgente kemping, 5 óra 30 perces idővel övé a felfelé leggyorsabb idő az Innominatán)

- Val Veny – Mont Blanc Peuterey Integral – Val Veny: 15 óra 55 perc (Francois Cazzanelli és Andreas Steindl, 2019, kiindulópont a La Sorgente kemping, felfelé a csúcsig 12 óra 12 perc)

- Val Veny – Mont Blanc Peuterey Integral – Les Houches: 16 óra 9 perc (Ueli Steck, 2013)

- Sea to Summit, Genovából, kerékpárral: 16 óra 35 perc (Nico Valsesia, 2013)

- Sea to Summit Genovából, futva: 6 nap 2 óra (Rakonczay Gábor, a cél nem gyorsasági rekord volt, hanem a teljesítés – havazás miatt egy napot a Téte Rousse házban vesztegelt)

- ide kívánkozik a kiváló magyar terepfutó, Németh Csaba 4 óra 20 perces futása Les Houches-ból a csúcsra (3800 m szint), a 2012-es UTMB-re való felkészülésként. Az oda-vissza ideje 7 óra 30 perc.

Végül pedig egy jóval kevésbé hivatalos, de minden komolytalansága ellenére igen szigorú rekord: A Mont Blanc csúcsáról Chamonix főteréig 32 perc (!) alatt, sível futva és bringával.

Hová lett a szabadság?

A hegyek sokunk számára a szabadságot jelképezik, ahol korlátozások nélkül nézhetünk szembe a természet erőivel és önmagunkkal, kereshetjük határainkat, vagy csak élvezhetjük a természet alkotta fenséges katedrálisokat. Nos, ezt a szabadságot a Mont Blanc-on nem érdemes keresni. A hegyet ugyanis olyan mennyiségben lepik el a magashegyi turisták, hogy a szűkös szálláskapacitás már nem tud velük megbirkózni, a szemét és az egyéb emberi végtermék szinte már kezelhetetlen. Ráadásul – főként a közösségi média gerjesztő hatásának köszönhetően – sokan könnyű kalandnak gondolják a hegy megmászását, felkészületlenül, alkalmatlan felszereléssel érkeznek, nem veszik kellően komolyan az időjárást, a hegyen uralkodó viszonyokkal nem törődnek. Ezek miatt a Mont Blanc az Alpok leghalálosabb hegycsúcsa. Évente átlagosan tízen vesznek oda. De a súlyos sérülés is rengeteg, a nyári főszezonban a chamonix-i hegyimentők szinte szünet nélkül dolgoznak.

A Mont Blanc-on zajló hegymászó és turista tevékenységet a francia és olasz törvények, valamint a  hegy lábánál lévő települések önkormányzatai szabályozzák. Ezek a városok irdatlan profitra tesznek szert a magashegyi turizmusból, azonban egyre kevésbé tudnak megbirkózni a saját marketinggépezetük által gerjesztett turistaáradattal. A negatív folyamatokat természetesen látják, erre pedig többé-kevésbé konzekvens megoldásokkal próbálnak előrukkolni.

A legvehemensebben Saint Gervais polgármestere küzd az áldatlan állapotok (egy része) ellen. Újabb és újabb korlátozásokat, szabályokat vezet be. Van már előírt kötelező felszerelés, és a legnépszerűbb normál úton (Gouter) kötelező a hütték valamelyikében történő szállásfoglalás, melyet a „Fehér Brigád”, a magashegyi csendőrség emberei ellenőriznek. Például a Nid d’Aigle-nél, ahogy kiszállsz a vonatból.

A kötelező szállásfoglalással gyakorlatilag a mászók napi számát korlátozzák, ami korábban 4-500 volt. Ez a rendelet után a Nid d’Aigle, a Téte Rousse és a Gouter-házak kapacitására szűkült. A hegységben szigorúan tilos a sátrazás, akár börtön is járhat érte, mert környezetvédelmi bűncselekménynek számít.

A szigorításoknak pedig könnyen lehet, hogy ezzel még nincs vége. Februárban Emanuel Macron francia köztársasági elnök látogatást tett a Mer de Glace-nál, és néhány nap múlva bejelentette, hogy rendeletet fognak alkotni a természeti élőhely védelme érdekében. A lényeg, hogy egységes szabályok vonatkozzanak a hegycsoportra, ne önkormányzati szinten próbálják szabályozni a települések a saját illetékességük területét. A rendelet idén ősszel lépne érvénybe, és hosszú távon szabályozná a hegymászó tevkenységet a Mont Blanc-on. A munkaanyaga már a 18. változaton is túl van, és komoly vitákat illetve néhány pontban ellenkezést szült az értintett települések - főként Les Houches és Chamonix - polgármesterei részéről, hiszen további szigorítások szerepelnek benne. Három főben korlátoznák a normál utakon lévő kötélpartik létszámát, a sátrazáson túlmenően most már mindenféle bivakolást tiltanának, ezek a szabályok pedig nemcsak a Gouter, hanem a Trois Monts (Aig. du Midi - Maudit - Tacul) és a Grands Mulets kvázi normál utakon is érvényesek lennének. Utóbbi kettő érinti igazán Les Houches és Chamonix illetékességét, érthető az ellenkezés. Jean-Marc Peillex már egy természetvédelmi terület létrehozását vizionálja. Eric Fournier, Chamonix polgármestere ezzel szemben arra figyelmeztet, hogy ésszerű határokon belül kell maradni a szabályozással, meg kell találni az egyensúlyt a biztonságos mászás, a környezetvédelem és a mászáshoz és egyéb hegyi sportokhoz való jog között. Szabályozásra van szükség, nem tiltásokra. A rendelet tervezetét a napokban bocsátották társadalmi vitára, bárki hozzászólhat. A rendeletet végleges formájában várhatóan ősszel hirdetik ki.

Mont Blanc mászás pro és kontra

Ha a tradicionális magashegyi idillt, magányt keresed, messzire kerüld el a Mont Blanc-t, és a hozzá hasonlóan elturistásodott négyezreseket, mint a Monte Rosát, a Matterhornt vagy a Gran Paradisót. Az Alpok területe hatalmas, és a frekventált célpontoktól nem is olyan távol már megtalálhatod azt, amit keresel. A lényeg, hogy szánj időt a keresésre. Menj az olasz Valpellinébe, a svájci Dix- vagy Arolla-völgybe, a Val d’Hérens-ba – a lényeg, hogy ne a legnépszerűbb csúcsokat és Instagram-hashtageket keresd.

Ha pedig mégis szeretnél a Mont Blanc csúcsán állni? Akkor készülj fel rendesen, végezz el gleccserjáró és magashegyi tanfolyamot, csapódj tapasztaltabb társakhoz (de ne ez legyen az első közös túrátok), vagy fogadj (kvalifikált!) vezetőt, az sem szentségtörés. Nem fog a hátán felcipelni, csak meghozza azokat a döntéseket, amelyek hozzásegítenek, hogy élve hazatérj.

Ha úgy döntesz, hogy egyedül próbálod megmászni a Fehér Hölgyet, ezen a linken találsz egy részletes leírást és rengeteg jó tanácsot.

Mindenképpen legyél kellően felkészült, ne ez legyen az első gleccseres hegyed. Semmiképp se vedd félvállról: lehet, hogy évente közel húszezren megmásszák, de évente átlagosan tízen meg is halnak rajta. Fordíts elég időt az akklimatizációra, tájékozódj a viszonyokról és hallgass a helyi vezetők tanácsaira, valamint alkalmazkodj az időjáráshoz. Ha kedvezőtlenek a körülmények, ne erőltesd, a hegy megvár! Ha kivárod a megfelelő időpontod, életed egyik legszebb hegyi élménye vár rád!

Borítókép: Wikipédia/Nicolas Sanches

Hirdetés
Hirdetés