November eleje van és bár messzinek tűnik, szélsebesen közeleg a tél. Nincs két hónap és remélhetőleg nyitnak az első sípályák, főleg, hogy mint szinte minden évben, most is az évszázad telét ígérik a hosszútávú előrejelzések. Igaz, hogy ez egyelőre csak a hőmérsékletekre vonatkozik, csapadékot nem várnak sokat a meteorológusok, de mi azért reméljük, hogy ebben a részében tévednek. Lényeg a lényeg, lassan felcsatolhatjuk a léceket és a boardokat és már húzhatjuk is az ideális íveket. De vajon ezek az ideális vagy ideálisnak hitt ívek hogyan férnek össze a többi pályán levő ember ideális íveivel? Jó esetben elkerülik egymást, rossz esetben pedig jön a helikopter. A jó hírünk az, hogy a legtöbb mentőben és kórházban végződő esetet, már ami az összeütközéseket illeti, az íratlan síKRESZ betartásával el lehet kerülni. Igen, létezik ilyen, ráadásul nem is túl bonyolult, sőt, a józan paraszti gondolkodáson alapszik.
Habár a sípályán közlekedés szabályait igyekszünk most összeszedni, nem lehet elmenni annak a kihangsúlyozása mellett, hogy ezek betartása csak akkor fog működni, ha a tudásszintünknek megfelelő pályát és sebességet választunk, nem a legócskább, él nélküli felszerelést használjuk és persze nem 4 jégerbomba kombó után szeretnénk megmutatni a többieknek, hogy ki az úr a jégen. A lényeg tehát, hogy ha az alábbiakra odafigyelünk, akkor sokat tehetünk azért, hogy élményekkel és ne kék-zöld foltokkal, esetleg öltésekkel tele térjünk haza a téli vakációról.
Nagy kérdés, hogy a tyúk volt előbb vagy a tojás, vagyis, hogy először megálltunk és utána indultunk el, vagy először elindultunk és utána álltunk meg. Csak azért a filozofikus kezdés, mert nem mindegy, hogy honnan indulunk el.
Ha épp kiszálltunk a liftből és a hegy tetején állunk, akkor nem sok kérdés van, megyünk lefelé és kész, csupán arra kell ügyelni, hogy ne menjünk át senkin, aki még épp a felszerelését igazgatja. Ez egyszerűnek hangzik, azonban kicsit nagyobb embermennyiség esetén komolyabb odafigyelést igényel, mivel a földön csücsülő boardosok szép fehér kesztyűjének ujjait a havon nem könnyű észrevenni. Nem részletezem, hogy mennyire gáz valakinek átmenni a kezén.
Ha viszont már a pályán álltunk meg valahol, akkor nagyobb jelentősége van az elindulásnak. Bár alapszabályként a fentről érkező síelő figyel az alant lévőkre, ez a szabály nem vonatkozik a pályán ácsorgókra, persze azon kívül, hogy az elhaladó igyekszik kikerülni őket. Sok baleset okozója, hogy az ácsorgó delikvens elsőbbségének téves tudatában gondol egyet és már indul is, a lendületben levő síző pedig, bár figyel, nem tudja kikerülni a hirtelen útjában termett sporttársat. Ezt elkerülendő, minden indulás előtt illik (és persze kell is) feltekinteni a pályára, hogy nem csusszanunk e be hirtelen egy gőzmozdony elé.
Külön említést érdemel az a különleges eset, amikor a pályán nem sífelszerelésben mozgunk, vagyis sétálunk vagy olyan helyeken, ahol ez engedélyezett, hótalpazunk vagy túrasízünk. Ilyenkor már az elindulásnál tisztában kell lennünk azzal, hogy csak és kizárólag a pálya szélén haladhatunk, amennyiben pedig keresztezni kényszerülünk a pályát, azt csak a kijelölt helyen tehetjük meg. Ha nincs kijelölt hely, akkor az átkelésre jól belátható szakaszt kell választanunk és a lehető leggyorsabban, fokozott figyelemmel kell végrehajtanunk a keresztezést. A pálya jelzéseit egyébként máshol is kötelező figyelni és az esetleges iránymutatásokat, tiltásokat be kell tartani (pl. lezárt pálya).
Az iménti filozofálásra azért is volt szükség, mert ugye indulás csak megállás után lehetséges. Vagy fordítva? Inkább nem feszegetem. A lényeg az az, hogy a megállásnak is vannak szabályai. Rengeteg baleset okozója a rossz helyen álldogáló síelő.
Alap szabályként fektethető le, hogy csak a pálya szélén szabad megállni, akkoris lehetőleg úgy, hogy arccal a pálya felé legyünk. Ha így teszünk akkor jó eséllyel nem leszünk útban senkinek, aki a pályán halad és adott esetben, mivel látjuk, hogy mi történik a pályán, tudunk reagálni az esetleges nem kívánatos eseményekre. Pl. arra, hogy egy képességeit túlértékelő kolléga éppen felénk tart és bizony magától nem fog tudni elkerülni minket.
Másik alapszabály, mely belegondolva tök logikus, hogy letörés alatt közvetlenül nem állunk meg, még a pálya szélén sem. Nagyon egyszerű oka van. Hiába figyel a fentről jövő, ha nem lát minket! Amennyiben valamilyen oknál fogva mégis itt kényszerülünk huzamosabb ideig tartózkodni (pl. elestünk vagy valakinek segítünk), igyekszünk a lehető leghamarabb elhúzni a csíkot vagy ha ez nem megy, akkor megpróbáljuk jelezni a fentről jövőknek, hogy ott vagyunk. Pl. erősen integetünk a magasba tett botjainkkal vagy a letörésnél valahogyan jelezzük a többieknek, hogy lent történés van. Ki lehet tenni pl. egy táskát vagy le lehet szúrni keresztbe a két botot.
Harmadik tipikus „megállós” baleseti forma a haver vagy a vadidegen úgynevezett telibeverése megállás közben. Nem olyan könnyű kiszámolni, hogy adott sebességről mennyi hely kell a teljes megálláshoz, pláne nem akkor, ha nem olyan pallérozott a sítudás. Ezért szabályként kimondható, hogy minden megállást vagy üres területre vagy pedig az útban levő sporttárs alá pozícionálunk. Így, ha elrontjuk a dolgot, csupán annyi történik, hogy egy kicsit lejjebb végezzük, mint ahogyan azt elterveztük. Apró dolog, mégis sok bajt el lehet vele kerülni.
Mint már korábban szó volt róla, alapszabályként leírható, hogy aki felülről érkezik, az figyel a többiekre. Ez megával vonzza azt is, hogy hátrafelé nem nézegetünk csúszás közben és nem próbálunk meg alkalmazkodni ahhoz, aki közben próbál alkalmazkodni hozzánk. Ez főleg kezdők szokása, akik önkritikus módon saját magukból kiindulva tartanak attól, hogy ez a csúszkálás dolog másnak sem megy olyan jól, így félnek attól, hogy elütik őket. A végeredmény általában az, hogy mivel hátrafelé nézegetnek, ők találnak el valakit vagy valamit, illetve a nagy igyekezetben megtörténik az, amit próbálnak elkerülni.
A nem nézegetés közben illik figyelni arra is, hogy annak, aki igyekszik minket kikerülni, könnyebb dolga legyen. Bár szabálynak erős, inkább csak ajánlás, lehetőség szerint próbáljuk a pálya egyik felén csúszni. Ez néhány kanyar után a fentről jövő számára szembetűnő lesz, így tervezetten a pálya másik felén gond nélkül el tud haladni mellettünk. Ez persze a keskenyebb erdei ösvényeken nehezebben kivitelezhető, itt a sebesség csökkentésével tudjuk azt elérni, hogy a gyorsabbak könnyen el tudjanak haladni mellettünk.
Tipikus baleseti gócpont a pályák kereszteződése. Mivel a sípályán sokféle kereszteződés létezik, nincs egyértelmű konszenzus arra, hogy kinek van elsőbbsége. Elméletben, ahogy máskor is, a felülről jövőnek kell figyelnie arra, hogy biztonságosan kerülje ki az alatta haladókat, azonban beláthatjuk, hogy ha valaki lendületesen síel lefelé mondjuk egy piros pályán és az azt keresztező kéken valaki hirtelen „előugrik” a fák takarásából, nem sok esélye lesz ezt megvalósítani még akkor sem, ha esetleg őt tábla figyelmezteti a kereszteződésre. Ilyen táblákat egyébként sem szoktak mindenhová kitenni, így az életszerű az az, hogy amikor csatlakozunk egy másik pályába vagy keresztezzük azt, akkor mindig felnézünk, hogy jön e fentről valaki és adott esetben inkább mi állunk meg, minthogy crash legyen a mutatvány vége. Végülis a mi érdekünk is!
A letörés kérdését már korábban a megállás kapcsán kiveséztük, azonban, amolyan ajánlásként még idebiggyeszteném, hogy bár az ácsorgó sízőnek kell figyelni arra, hogy jól látható helyen legyen, saját érdekünkben mégis érdemes lassítani minden egyes letörés előtt, ugyanis tuti biztos, hogy idén is rengeteg olyan ember lesz a pályán, aki nem olvasta el ezt a cikket!
Sajnos mindezek betartása mellett is előfordulhatnak balesetek. Baleset esetén is meg vannak azok az alapvető szabályok, melyeket be kell tartanunk, és amelyek igazából magától értetődőek, mégis érdemes beszélni róluk. Az egyik ilyen, hogy ha balesetet látunk, akkor függetlenül attól, hogy ismerjük e az elszenvedőket, a legjobb tudásunk szerint segítünk. Nyilván senki sem rója majd fel, ha nem tudtunk egy artériás vérzést elállítani, de meg kell próbálni segíteni. Ha ez csupán a 112 tárcsázását jelenti, már az is nagy segítség! A másik alapvető FIS ajánlás, hogy a baleset „résztvevői” (a szemtanúk is) elérhetőséget cserélnek, hogy ha később valami oknál fogva folytatódna az ügy, akár ők maguk, akár a hatóságok el tudják érni az érintetteket.
Reméljük, hogy ezzel a kis összefoglalóval idén legalább egy, de inkább több balesetet sikerül megelőznünk. Jó síszezont mindekinek!
