Kötelező felszerelést írtak elő a Mont Blanc-ra Hír

Kötelező felszerelést írtak elő a Mont Blanc-ra Hír

Pintér László
Pintér László
2017/08/18
Megelégelte a felelőtlen hegymászókról és a velük kapcsolatos balesetekről szóló híreket St. Gervais le Bains polgármestere, aki egyben a Mont Blanc régió tanácsának elnöke is. Jean-Marc Peillex azonnali hatályú önkormányzati rendeletben írta elő a Mont Blanc francia normál útján mászók számára kötelező minimális felszerelést.
Hirdetés

A polgármester döntése kisebbfajta bombaként robbant, hiszen nagyon sokakat érint, és hasonló, törvényerejű korlátozásra rekreációs tevékenység esetén nem igazán találni példát.

Előzmények

A 4810 m magas Mont Blanc, mint az Alpok legmagasabb hegycsúcsa, a legnépszerűbb alpesi négyezres. Elérése jó kondícióval és minimális magashegyi ismeretek (valamint megfelelő felszerelés) birtokában nem ördöngösség. Évente átlagban húszezren másszák meg, a kiemelt nyári szezonban naponta 350-400-an mozognak a hegyen. Azt azonban sokan figyelmen kívül hagyják, hogy a Mont Blanc magashegy, amely jó körülmények között lehet, hogy könnyen adja magát, viszont a könnyűnek gondolt kaland pillanatokon belül válhat halálos küzdelemmé, amelyből nem minden esetben az ember kerül ki győztesen. A hegyimentők átlagban 80-100 bevetést teljesítenek évente, és átlagosan tízen vesztik életüket a hegyen. Emlékeztetőül egy videó, hogy milyen, amikor a Nagy Kuloárban elszabadul a pokol (hasonlókkal tele van az internet, és ehhez még rossz idő sem kell)

A múlt héten két német hegymászó fagyott halálra, miután viharba kerültek a Mont Maudit-t, útban a Mont Blanc felé. A viharos hidegbetörést napokkal előre jelezte a meteorológiai szolgálat. Eltűnésüket még a vihar estéjén jelentették a hozzátartozóik, a helikopter azonban csak másnap tudott felszállni. Mire megtalálták őket, már nem voltak életben.

A napokban eltűnt egy japán hegymászó, aki a Mont Blanc du Tacul felé történő ereszkedés közben kért mentést.

Tegnap óta keresnek egy 46 éves francia férfit, aki Les Houches-ből indult a Mont Blanc csúcsára, de a parkolóból távozása óta senki sem látta. Szemtanúk jelentkezését várják a hatóságok.

Két hete a hatóságok visszafordítottak egy családot a Gouter háztól. Az ötfős csoport két kilencéves gyermekkel szándékozott megmászni a Mont Blanc-t. A körülöttük lévő mászók lettek figyelmesek rá, hogy a gyermekek sírnak, nem bírják cipelni a zsákjukat sem. Szóltak a ház gondnokának, aki értesítette a csendőrséget. Végül jobb belátásra bírták őket, és az anyuka a két gyerekkel leereszkedett.

2014-ben nagy botrányt kavart, amikor egy amerikai apuka a 9 és 11 éves gyermekeivel szerette volna elérni a csúcsot, hogy megdöntsék a legfiatalabb mászó rekordját. A Grand Couloir-ban kisebb hófolyás döntötte őket le a lábukról, az erről készült videót az apuka posztolta az interneten. Kapott érte hideget-meleget, de a legfelháborodottabb kritikusok között az első sorban a már akkor is hivatalban lévő polgármestert találjuk. Ahogy akkoriban fogalmazott,

„a Mont Blanc nem Disneyland, hanem egy magashegy, amelyet ennek megfelelő tisztelettel és elővigyázatossággal kell megközelíteni.”

A Mont Blanc francia normál útja, a Gouter (Voie Royal). Ezen kötelező a rendeletben szereplő minimális felszerelés használata Forrás: St. Gervais les Bains Facebook
A Mont Blanc francia normál útja, a Gouter (Voie Royal). Ezen kötelező a rendeletben szereplő minimális felszerelés használata
Kép forrása: St. Gervais les Bains Facebook

A Mont Blanc francia normál útja (teljes méretért katt a képre!)


Az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy a polgármester St Gervais városka újságjában éppen egy héttel ezelőtt tétetett közzé egy felhívást, amelyben kérte a mászókat, hogy megfelelő felszereléssel vágjanak neki a hegynek. Egyre jobban elharapódzik ugyanis az a divat, hogy a magashegyeken terepfutó felszerelésben mozognak. A minap egy ázsiai hegymászót mentettek le a hegyről, miután terepfutó cipőben kicsúszott a Grand Couloirban. Ez adta a végső lökést Peillex úrnak a rendelet kiadásához. Tavaly egyébként csak azért nem záratta be az egész Gouter-útvonalat úgy, ahogy van, mert a prefektus elnöke megkérte rá, hogy azt talán mégsem kellene. Az állapotot azonban továbbra is tarthatatlannak érezte (és őszintén szólva, ebben van is valami igaza), ezért a helyi hegyivezetőkkel egyeztetve egy alternatív megoldást dolgozott ki. Ennek eredménye lett a minimális kötelező felszerelés előírása. Más kérdés, hogy ez-e a célravezető megoldás.

Az új rendelet

A frissen életbe lépett rendelet szerint a Gouter útra tartóknak rendelkezniük kell az alábbi felszereléssel:

  • sapka, gleccserszemüveg, napkrém, símaszk
  • sisak
  • fejlámpa
  • 2 pár kesztyű (1 vékony, 1 melegebb)
  • kamásli
  • magashegyi körülményekre tervezett ruházat (zokni, lélegző és vízálló anyagból készült kabát és nadrág, polárkabát)
  • hegymászóbakancs és hágóvas
  • beülő, valamint a hasadékból történő mentéshez szükséges felszerelés
  • kötél
  • jégcsákány
  • GPS vagy iránytű + magasságmérő

A rendelet szövege angolul Forrás: St. Gervais les Bains Facebook
A rendelet szövege angolul
Kép forrása: St. Gervais les Bains Facebook

Katt a képre a teljes méretért!

Arról nem esik szó, hogy vajon hogyan kívánják a gyakorlatban betartatni az új rendeletet. Arról viszont igen, hogy aki nem tartja be, büntetésre számíthat. Ennek mértékét nem közölték, pusztán egy másik paragrafusra hivatkoznak, melyben le van írva.

Azt azért mindenképpen fontosnak tartom kiemelni, hogy egy minimálisan is felkészült magashegyi túrázó a fenti listát alapból viszi magával a hegyre. A szabályozás inkább a gyorsan, könnyű csomaggal mozogni kívánó (többnyire terepfutó múlttal vagy jelennel rendelkező) mászókat érintheti érzékenyen.

A polgármester egyébként a napokban utasította vissza egy (többek között afrikai menekülteket is segítő) civil szervezet kérését, akik ultra terepfutó versenyt szerettek volna szervezni jótékonysági céllal a Mont Blanc-csoportban. Hegymászásban jártas szakemberek és hegyivezetők segítségére lett volna szükségük a rendezvény logisztikájához. Peillex úr azzal utasította el a kérvényező szervezetet, hogy a „Mont Blanc nem pénzautomata.” Az UTMB tükrében nyilván csak akkor nem, ha nem francia adófizetők a kedvezményezettek...

Nemcsak a francia hatóságokat bosszantja egyébként a nem kellően felkészült turisták rohama a magashegyekben, akiket aztán sorozatban kell lementeni a hegyről. A szomszédos Courmayeurből a felvonóval rengetegen érkeznek a 3300 méteren fekvő Torino menedékházhoz, ahonnan nyári ruhában, rövidnadrágban, szandálban indulnak neki a hasadékokkal szabdalt gleccserre sétálni, a figyelmeztető táblák ellenére. A minap pedig Lengyelországban adtak ki egy (pénzért vásárolható!?) tájékoztató füzetet a népszerű Sas-úttal kapcsolatban, mert ott is rengeteg a felkészületlen túrázó, és sok a (nem ritkán halálos) baleset.

A világ legismertebb terepfutója, a katalán Kilian Jornet, aki jelenleg a Mont Blanc megmászásának sebességrekordját tartja (4 óra 57 perc 40 mp Chamonix-ból oda-vissza), egy meglehetősen vicces Twitter-üzenetben reagált a rendeletre:



Ebben kérdezi, hogy akkor a képen látható felszerelésben az olasz oldalról felmászni rendben van-e? Komolyra fordítva aztán hozzáteszi, hogy hiába a felszerelés, ha hiányzik a használatukhoz szükséges ismeret, valamint magashegyi tapasztalat.

Halkan azért én is hozzátenném, hogy Kiliant is kellett már a chamonix-i hegyimentőknek helikopterrel lehozni, mert barátnőjével elégtelen ruházattal vágtak neki az Aiguille du Midi északi falának, pedig tudták, hogy rossz idő jön, csak azt hitték, gyorsabbak lesznek. Nem voltak.

Peillex úr természetesen felkészült a várható támadásokra, tisztában van vele, hogy rendelete megosztó. A városka közösségi oldalán így nyilatkozott:

"Már hallom is a hangokat, akik skandallumot kiáltanak, és emlékeztetnek, hogy a hegyek a szabadság utolsó bástyái.

Nekik csak annyit válaszolnék, hogy bizonyos hegyvidéki területek, köztük a Mont Blanc, kiépítettségük miatt régen elvesztették természetességüket és szabadságukat. Ellenkezőleg, ezek városias, kereskedelmi környezetté váltak, ahol az üzleti érdekek szabályai korlátozzák a szabadságot.

Nekik azt is üzenem. hogy a szabadság gyakorlásához életben kell maradni... Mégpedig azzal, hogy egyesek felelőtlensége ellenére felelősen döntünk. Akik tudatosan felelőtlenek, legalább annyira bűnrészesek.

A többiek pedig, akik hozzám hasonlóan szenvedélyesen szeretik a hegyeket, azt tancsolom, hogy másszanak fel rájuk bátran, akár a Mont Blanc-ra is, de hallgassanak a hegyivezetőkre. Ők ismerik a helyi viszonyokat, tudják, mikor lehet mászni, és milyen csapdákat kell elkerülni.

A magam részéről minden energiámmal azért fogok küzdeni, hogy a Mont Blanc ne legyen emberáldozatok helyszíne, akik a szabadságot hangoztató, de valójában csak saját üzleti érdekeiket szem előtt tartó néhány agitátor szavának felülve életüket vesztik a hegyen."

Valahogy úgy érzem, hogy a polgármester úr ezzel az utolsó mondattal csak még több olajat öntött a tűzre.

 

Hirdetés