Sítúrázási lehetőségek

Sítúrázási lehetőségek

Kakuk András
Takács Viktor
Kakuk András - Takács Viktor
2016/02/16
Frissítve:
2022/03/07
Sítúrázás szabályai, sítúra útvonalak, helyszínek.
Hirdetés

Sítúrázási szabályok

Általánosságban elmondható, hogy ha sípályákon vagy a környékein akarunk sítúrázni, akkor biztos, hogy az első dolgunk az információgyűjtés kell, hogy legyen. Ahány sípálya annyi féleképpen engedik vagy éppen tiltják a sítúrázást. Ráadásul bevezethetnek időszakos korlátozásokat is.

Vegyük figyelembe, hogy a felvonó társaságoknak nem éppen a legfőbb érdekük, hogy sok sítúrázót lássanak a sípályákon. A sítúrázó nem igen használja a felvonót, ami egy felvonó társaság esetében nem éppen ideális. A pályákon való felfele túrázás potenciálisan veszélyes is, hiszen a gyorsan közlekedő lesiklók nem igazán számítanak arra, hogy ellenkező irányban is jöhet valaki. 

Olaszországban például helyből be is visz a sí carabinieri (mert ott olyan is van) ha nem a kijelölt sítúra napon túrázunk. A vállalkozó kedvű sítúrázóknak kb. 200 €-jába kerülhet a kiruccanás. Zárási idő után sítúrázni a pályán ugyancsak tilos. Ezt mindenhol tiltják, mert a ratrakokkal való találkozás szinte biztos, hogy halálos. Egyes helyeken ezért heti egy túrasí napot tartanak, amikor csak később kezdik el rendbe tenni a pályákat, hogy addig a túrázók is használhassák azt.

Ingyen vagy sem?

A sítúrázás nagy előnye, hogy nem kell felvonójegyet venni. Ez főleg akkor igaz, ha nem a sípályán hanem "off-piste", pályán kívüli területen hódolunk a szenvedélyünknek. A felvonó társaságok sok helyen kérnek egy névleges, minimális pályahasználati díjat. Gemeindealpen ez 4,5 euró per nap. Lássuk be ez egészen korrekt ár ha figyelmbe vesszük, hogy lavina információs szolgálat, parkoló-, és pályahasználat is benne van.

A titkosban - Lackenhof Forrás: Alsó-Ausztria
A titkosban - Lackenhof
Kép forrása: Weinfranz.at- Mostviertel Tourismus

Holdfényes sítúra Annaberg

Annaberg tökéletes célpont a kezdők számára. Annaberg síterepén a hegymenet a pálya szélén, ill. megfelelő hóhelyzet mellett a kijelölt útvonalakon lehetséges.  A pálya csütörtökönként este is nyitva van sítúrázók számára. Ilyenkor egészen 20.30 óráig szabad használni azokat. Erősebbek a fekete/piros pályán támadhatják a csúcsot, kezdők és a kényelmesebbek maradjanak a kéken. Tapasztalatunk szerint a gyorsak 1 óra alatt, a lassabbak  is 1 1/2 óra alatt a hütténél lehetnek. Alternatív nyomvonal a pálya mellett futó erdei út.  Az Annaalm Hütte a hegy tetején természetesen nyitva van. Étellel-itallal, kandallóban ropogó tűzzel, ruhafogasokkal (a szárításhoz) várnak.  

Kölcsönző: van. Vezető:van. Érdeklődj itt:  

Pályahasználati díj: 

Felnőtt napijegy: EUR 7
Felnőtt szezonális jegy: EUR 70,00

A szezonális síjegy a sítúrázást is magába foglalja és nemcsak Annabergen, hanem a Gemeindealpe-n is érvényes.

A napijegyben foglalt szolgáltatások: parkoló, sípályák, a Reidl varázsszőnyeg vagy a Reidl IV tányéros felvonó használata vissza a parkolóhoz.

Biztonságos Freeride Gemeindealpe

Annaberg, és a tőle kb. 30 km-re Mitterbachban található síterep szorosan együttműködnek. A síbérlet jó mindkét terepre (és Mariazellre is), a túrasí este pedig egymás után következik. Gemeindealpen szerda a kijelölt sítúra este. Itt 19 óráig évezhetjük a szabad pályákat és a Terzerhaus szolgáltatásait. 

A Gemeindealpe Mitterbach síterepen két kitáblázott útvonal közül is választhatnak a sítúrázók a hegymenethez, melyek különböző nehézségi fokozattal rendelkeznek (kék/piros és piros/fekete). Ezek közvetlenül a pálya mentén haladnak a felvonó völgyállomásától, vagyis 807 méterről egészen a 1626 méteren található csúcsig. 

Kölcsönző: van. Kölcsönző itt Vezető: van.  

Pályahasználati díj: 

Felnőtt napijegy: EUR 7
Felnőtt szezonális jegy: EUR 70

A szezonális síjegy a sítúrázást is magába foglalja és nemcsak a Gemeindealpe-n, hanem Annabergen is érvényes.

Lackenhof am Ötscher

 A Lackenhof am Ötscher síterepen az „Ötscher-Schutzhaus“ jelzésű útvonalat a liftek nyitvatartási ideje alatt sítúrázók is használhatják a Nagy Ötscherre. Az útvonal a hátsó parkolótól indul Weitentalban. Onnan eleinte az út mentén halad az erdő széléig, ahol jobbra kanyarodik és enyhén emelkedni kezd. Néhány perc múlva a Nagy Ötscher 2. pályájára érünk. A hegymenet lentről nézve a pálya bal szélén lehetséges, míg az út fentebb balra leágazik a sítúra útvonalra. Egy jobbkanyar után tovább haladunk a 2. pálya felé. Valamivel később a hegymenet balra, ismt az erdőben folytatódik. Innentől kezeletlen terepen, erdőben haladunk tovább. A jelzéssel ellátott útvonal az Ötscher menedékházhoz vezet. A hegymenet nyomvonalát lesikláshoz nem lehet használni. 

Nyitvatartás: mindennap 9:00-től 16:30 óráig. Lesiklás a liftek nyitvatartási ideje alatt a pályákon lehetséges.
Sítúra est: Kedden és pénteken 16:30-tól 20:00 óráig
A sítúrázók a Nagy Ötscher 1. és 2. pályáját használhatják hegymenethez és lesikláshoz.

A napijegyben foglalt szolgáltatások: parkoló, WC a Nagy Ötscher völgyállomásánál, „Ötscher-Schutzhaus“ jelzésű útvonal hegymenethez, lesiklás a pályákon.

Pályahasználati díj: 

Felnőtt napijegy: EUR 8,00
Felnőtt szezonális jegy: EUR 80,00
Jegyek a liftek nyitvatartási ideje alatt a jegypénztáraknál, ill. a Weitentalban található jegyautomatáknál bármikor válthatók. Aki szezonális jegyet vásárol és rendelkezik egy érvényes Ötscher-Hochkar kombijeggyel is, az további 50% kedvezményt kap a Sunny Cardra, ill. az Ybbstaler Alpen WinterCardra

Kölcsönző: nincs

 

Schischaukel Mönichkirchen-Mariensee

Mönichkirchenben ingyenes a sítúrázás, ellenben a hegymenet minden csütörtökön a liftek zárása után a pálya mentén lehetséges és csak akkor, ha a hóágyukat nem üzemeltetik. 

A napijegyben foglalt szolgáltatások: parkoló, sípályák, egyéb infrastruktúra

Kölcsönző: nincs

Unterberg

Unterbergen a pálya szélén mindennap hódolhatunk a sítúrázásnak, ráadásul szerdán este 21 óráig. 

Nyitva tartás: Szerdától keddig 8:30-tól 17:00 óráig
Ezt követően a pályákat karbantartják és ezért azok használata mindenki számára másnap reggel 08:30-ig tilos.

Sítúra est: Szerdánként 17:00-től 21:00 óráig
Ezt követően a pályákat karbantartják és ezért azok használata mindenki számára másnap reggel 08:30-ig tilos.

A napijegyben foglalt szolgáltatások: parkoló (18:00-tól, ill. szerdánként 22:00-től másnap reggel 8:00-ig zárva), sípályák, infrastruktúra, egy vagy két óra felvonóhasználat.

Pályahasználati díj: 

Napijegy:
EUR 8,00: parkoló, sípálya, infrastruktúra használata
EUR 19,00: parkoló, sípálya, infrastruktúra használata és egy óra felvonóhasználat
EUR 21,00: parkoló, sípálya, infrastruktúra használata és két óra felvonóhasználat

Szezonális jegyek:
EUR 95,00: parkoló, sípálya, infrastruktúra használata
EUR 125,00 parkoló, sípálya, infrastruktúra használata és egy óra felvonóhasználat
EUR 155,00: parkoló, sípálya, infrastruktúra használata és két óra felvonóhasználat

Kölcsönző: nincs

Határtalan freeride sítúra Chopok-Jasná

Chopokon a sítúrát saját véleményünk szerint inkább a tapasztaltabbak válasszák. A hivatalos oldalon talált szabályzatból (itt) kiderül, hogy Jasnán nem szabad a pályákat használni, a pályán kívüli területeket annál inkább. Chopok északi és déli lejtőin összesen 12 freeride zónát jelöltek ki. A normál pályákhoz hasonlóan ezt is kék, piros illetve fekete színnel. Felkészületlenül nem érdemes kockáztatni! Freeride kézikönyvet Chopokhoz letölthetitek

Kölcsönző: van. Kölcsönzők Vezető:  

Pályahsználati díj: nincs

Esti túrasí szeánsz az Annaalmnál, Annabergen Forrás: Simon Ádám Mozgásvilág.hu
Esti túrasí szeánsz az Annaalmnál, Annabergen
Kép forrása: Simon Ádám Mozgásvilág.hu

Izgalmas Donovaly

Donovaly igazán izgalmas tud lenni, ha kihasználjuk a lehetőségeket. A sí-, és korcsolypályák mellett kutya-, és lovasszán túrákat is tehetünk, tandem siklóernyő repüléseken vehetünk részt. A túrasízők szintúgy megtalálják a számításaikat. Donovalyban díjmentesen lehet túrázni. 3 kijelölt sítúra útvonalat hoztak létre, ezekről térkép is elérhető. (lásd a képek között) A térkép a Telemix ülős felvonónál is kihelyezésre került és a pályákon is jelzések segítik a tájékozódást. Sajnos kölcsönzési és vezetési lehetőség nincs helyben, ezért ide felkészülten kell érkezni. 

Kölcsönző: nincs. Vezető: nincs

Pályahasználati díj: nincs

Paradicsomi állapotok - Nassfeld 

Nassfeld freeride központnak hirdeti magát, amit mi is megtapasztaltunk már többször. Tapasztalatainkat összeszedtük ebben a cikkben, érdemes egy pillantást venni rá. Ha freeride, akkor túra freeride is. Egy akkora helyen, mint Nassfeld nem csak kezdőknek javasolt a vezető bérlés, hanem a profiknak is, hiszen a helyi májer vezető biztosan meg tudja mutatni nekünk a tuti helyeket, így nem kell a keresgélésre időt pazarolnunk...

Kölcsönző: Vezető: igen. Túravezetők 

Pályahasználati díj: Napi síbérlet kell, ha használod a pályát.

Freeride túra a Glockner alatt

Heiligenblut látképe a Grossglockner lábánál tényleg mesébeillő. A helyi síterep pedig freeride centrum is. A középállomáson lavina információs tábla működik, a kölcsönzőkben mindenhol kaphatunk túrasí felszerelést is. Tavasszal a környező hegyek hüttéi megnyílnak a túrázók fogadására. A weboldalukon nem túl bőbeszédűek, de azt elárulják, hogy 2800 és 3400 méter között megannyi sítúra útvonal található. Mi is kipróbáltunk egy párat (olvasd el az élménybeszámolót) Azzal, hogy a felvonó egészen 2800 méterig felvisz minket, a freeride túrázás világa nyílik meg előttünk. Ez arra is jó, hogy ne kelljen feltúrázni a tetőig, így több időnk marad a gerincen szintben haladni, míg a megfelelő lesiklóhelyet meg nem találjuk. A sítúrázóknak ehhez speciális síbérleteket ajánlanak, 18,50 euróért egészen a csúcsig feljuthatsz. A tájékozódásban egy Freeride térkép segít, amit a helyszínen kell beszerezned. Itt is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy a vezető bérlése erősen ajánlott. Nem csak biztonsági szempontból, de ha nem ismerjük a hegyet, igen könnyen eltévedhetünk.

Kölcsönző:  Vezető. szintúgy 

Pályahasználati díj: 35 €

Pihenőpont- egy elhagyott kunyhó- Heiligenblut túrasí Forrás: Simon Ádám Mozgásvilág.hu
Pihenőpont- egy elhagyott kunyhó- Heiligenblut túrasí
Kép forrása: Simon Ádám Mozgásvilág.hu

Magas-Tátra

A Magas-Tátrában az általános téli (természetvédelmi) zárlat miatt a klasszikus sítúrázás alapvetően tilos, két kivétellel! Tátralomnicon és a Csorba-tónál két kijelölt útvonalon hódolhatunk a téli sport e csodálatos formájának. Tátralomnicon a pálya szélén is felmehetünk egészen a Lomnici-nyeregig, de hivatalosan csak 13 óra után. A tapasztalat azt mutatja, hogy délelőtt is tele van a sítúrázókkal a pálya és nem nagyon büntetik őket. A két túra térképe az alábbi linken elérhető: https://www.vt.sk/aktivity/sport/skialpinizmus
Ugyanitt találhatunk egy jól összeszedett anyagot arról, hogy mik a sítúrázás szabályai. Kéretik betartani őket!

Tártralomnic parkolási díj: 10 EUR

Sítúra Eplényben és Mátraszentistvánon

A pálya melletti sítúrázási lehetőségekről hivatalos álláspontot kértünk a két legnagyobb hazai sítereptől. Míg Eplényben a válasz alapján nincs erre külön szabályozás és addig míg, 1-2 túrázóról és nem tömegről van szó hagyják az embert díjmentesen túrázgatni addig Mátraszentistvánon egyértelműen szabályozzák a kérdést:

Sítúrázás Mátraszentistvánban: csak és kizárólag érvényes síbérlettel (legolcsóbb jegytípussal, pl. "Kezdők síliftjei") engedélyezett a sípálya szélén, betartva a síkresz szabályait, amelyet folyamatosan ellenőrzünk.

Aktuális szabályozásról és síbérlet árakról itt lehet érdeklődni: https://www.sipark.hu/berletek

Hirdetés