Szalajka-völgyből a Szilvási-kőre Túra

Szalajka-völgyből a Szilvási-kőre Túra

Nyáry Tamás
Nyáry Tamás
A Szalajka-völgyből a Szilvási-kőre Túra hossza 14.7 Km. Az útvonal szintemelkedése 703 m, nehézsége Nehéz. Az útvonal Magyarország területén található.
Hirdetés

Szilvásváradra és a Szalajka-völgybe turisták ezrei látogatnak napi szinten és keresik fel a híres fátyol vízesést, valamint a völgy káprázatos szépségű tavait, forrásait és nem utolsó sorban a halsütőit, ahol a pisztráng ételek végeláthatatlan fajtáit lehet végigkóstolni. Persze felmerül a kérdés, hogy ekkora halmennyiséget miként lehet kitenyészteni, de ezt most lapozzuk el, és inkább térjünk rá, hogy miként lehet ezt a látogatást egy igazán kemény túrává konvertálni, ha éppen ehhez van kedvünk. Miért ne lenne?

Szalajka-völgy és a Fátyol vízesés

Az első kemény feladat parkolóhelyet találni, amikor itt igazán tömeg van, a második pedig kifizetni a parkolódíjat. Páff! Vagy érkezzünk tömegközlekedéssel, vagy próbáljunk kevésbé frekventált időpontban jönni, mint egy szép napfényes nyári hétvége. A völgyben felfelé indulva először át kell verekedni magunkat a büfé soron, aztán felfelé haladva már kicsit javul a tömeg mértéke, és a sétányon megnézhetjük sorrendben: az élővad bemutató kertet, az alsó halastavat, a Wessely-kastélyt, amelyben a Zilachy Aladár erdészeti múzeum működik, a felső halastavat, a pisztráng keltetőt, ahol étterem is működik, a Szikla-forrást, a szabadtéri múzeumot, és ha mindezt kibírtuk, akkor eljutunk a méltán híres és legendás fátyol vízeséshez. 

Szalajka-völgyből a Szilvási-kőre-3
Fátyol-vízesés
Szalajka-völgyből a Szilvási-kőre-3
Forrás: Nyáry Tamás

A vízesés fölött a Gloriette-tisztáson megtaláljuk a kis vonat felső végállomását, majd a legfelső halastavat, amelynek már egészen tengerszem jellege van az erdős környezetében. Itt pedig már kezdődhetnek az igazi kalandok. Csípjük el a zöld barlang jelzést és kezdjünk el felkapaszkodni az Istállós-kői ősember barlanghoz. Ez az ösvény már olyan meredek, hogy az utcai cipős és magas sarkúban tipegő közönség már nem próbálkozik vele, így itt némileg csökken a tömeg. Nagyjából negyed óra után meg is érkezünk a barlang bejáratához, amely jelenleg is régészeti feltárás alatt van. Persze ettől függetlenül belülről is meg lehet nézni, csak az elkerített kordonos részt kell kikerülni. Pihenjünk itt egy kicsit, mert eztán következik a túra nehezebb része.

A barlang mellett megtaláljuk a zöld háromszög jelzést, amely a korlát mellett meredeken lefelé indul a völgynek. Senkit ne tévesszen meg, hogy úgy néz ki, mintha visszatérne a völgybe. Ha lemásztunk az első 30 méteren, akkor látszik, hogy elkanyarodik és meredeken felfelé veszi az irányt, ezzel megkezdjük az Istállós-kő meghódítását. Az 560 méter magasan lévő barlangtól a 959 méteres csúcsig közel 400 méter szintet kell leküzdenünk és mindezt összesen 1,7 km-en belül, ebből könnyen kikövetkeztethető, hogy nem kicsit meredek szakasz. Az ösvény mivel nem sűrűn járják, kevésbé van kitaposva, de azért jól követhető.

Szalajka-völgyből a Szilvási-kőre-4
Istállós-kői barlang
Szalajka-völgyből a Szilvási-kőre-4
Forrás: Nyáry Tamás

Szilvási-kő, a Bükk legmagasabb csúcsa

Az Istállós-kő a Bükk legmagasabb csúcsa…… volt egészen 2018-ig, amikor is a pontosabb mérési lehetőségeket kihasználva kiderítették, hogy a Szilvási-kő a legmagasabb, és pedig 961 méter, ami összesen 2 azaz két métert rávert a címet birtokló Istállósra. Szerencsére nem kell elkeseredni, ugyanis a Szilvási-kő is itt van a közelben, sőt sokat már nem is kell kaptatni a csúcsáig, így ha a nagy mászást kipihentük az Istállós-kő keresztjénél, akkor rövid sétával és egy kis völgy másik oldalára történő átmászással körülbelül 10 perc alatt elérhetjük. A csúcs előtt a térképet jól megnézve ösvény nélkül kell 70 métert megtennünk, aztán: fent vagyunk a Bükk legmagasabb pontján.

Szalajka-völgyből a Szilvási-kőre-2
Szalajka-völgyből a Szilvási-kőre-2
Forrás: Nyáry Tamás

A visszautat kétféleképpen is megtehetjük. Az egyik lehetőség, hogy a jelenlegi leírás szerint leereszkedünk a Horotna-patak völgyébe és a sárga jelzésen érjük el a Szikla-forrást, aztán vagy gyalog, vagy kis vonattal visszajutunk Szilvásváradra. A másik lehetőség, hogy összekapcsoljuk ezt a túrát a Gerenna-vár meglátogatásával, és a sárga háromszög jelzésen ereszkedünk le a 823 méter magas Holló-kőre, majd a 740 méter magasan található Gerenna földvár maradványaihoz, ahonnan komoly kilátásban lehet részünk a Szalajka-völgyre és a szemközt jól kivehető Bélkő szikláira. Ehhez olvasd el a Gerenna-váras túraleírásunkat is.

Szalajka-völgyből a Szilvási-kőre-5
Szalajka-völgyből a Szilvási-kőre-5
Forrás: Nyáry Tamás
Hirdetés