Éjszakai rafting Hír

Simon Ádám
Simon Ádám
2010/09/14
A gigantikus kanyon sziklafalai között csak a kivilágított pálya látszik, minden mást ellep az éjszaka sötétje.
Hirdetés

Az éjszakai rafting-szlalomozás előtti délelőttön már besepertünk egy ezüstöt a sprint- és egy aranyat a h2h számban, ezért este 9-kor már szívesebben húztunk volna pizsamát a neoprén-nadrág és a mentőmellény helyett.

A koromsötét szerpentinről lenézve csak a Vrbas folyó tajtékjai csillámlottak. Egy-egy szlalomkaput olyan irreálisan közel tettek a sziklákhoz, hogy percekig csak csendben néztük és nem hittük el, hogy a szervezők végiggondolták mit csinálnak.

 

81017-sziklamellett.jpg
81017-sziklamellett.jpg

 

Volt ugyan lehetőségünk megnézni néhány másik hajót a pályán, ám túl sokat nem tanultunk belőle, mert a sziklák közelében lévő kapukon nem mertek áthaladni. Magunkra maradtunk a feladat megoldásában, elindultunk hát a koromsötét, kivilágítatlan beszállóhelyhez. Némi tapogatózás után rátaláltunk a saját hajónkra, összeszedtük magunkat és leeresztettük a hajót a kanyon alján hömpölygő folyóhoz. Miután beszálltunk, körülöttünk még mindig teljes volt a sötétség, csak a repdeső denevérek árnyai látszódtak és párszáz méterrel lejjebb a kivilágított pálya. A pálya bejáratánál más hajók is várakoztak és ahogy a sípszó után egyenként megindultak, úgy változtak át a reflektorok fényében fekete árnyból hús-vér csapattá.

 

81017-10eskapu.jpg
81017-10eskapu.jpg

 

Eljött a mi időnk is, mind gyorsabban húztuk a lapátokat, egyre közeledett az első kapu.

Egy egyszerű kapu, csak simán át kell haladni rajta... átjutott az első két ember, aztán a második és végül a harmadik pár is... ám basszus, a hajó vége csak elkaszálta. Hibátlant már biztos nem tudunk hozni, de folytatjuk tovább, még jobban koncentrálva.

Második, harmadik kapu simán megvolt, most jön a sziklás 4-es, amit mindenki kihagyott... Tudtuk, hogy csak úgy vehetjük be, ha olyan közel megyünk a sziklafalhoz, hogy a balosok már evezni sem tudnak. Közben jobbról zúdult ránk a víz. Hangosan koppantak a lapátok a sziklafalon és lassan, testtel mozgattuk át a hajót a piros kapun - sodrásnak ellentétes irányban. Még egy pici... még egy pici... végül sikerült.

 

81017-felfelepiroson.jpg
81017-felfelepiroson.jpg

 

Ezután könnyebb szakasz következett, majd a 10-es kapunál még egy utolsó nagy próbatétel várt. A zúgó alatti piros kapunál megvolt az esélye annak, hogy az erős sodrás lemos minket a pályáról, ezért fokozott figyelemre volt szükségünk 180-as pulzus mellett. Úgy éreztük túlságosan lecsúsztunk és nagyon hosszúnak tűnt, mire átverekedtük magunkat, ezért utolsó erőnkkel még próbáltunk behozni a lemaradásból a pálya utolsó szakaszán.

Sikerült! Újabb arany a magyaroknak szlalom versenyszámban, megérte sötét estéken a hajógyári híd alatt gyakorolni. Boldogok voltunk, aztán az óránkra néztünk, ami este 11 óra után járt már valahol. Ideje aludni...

 

Másnap a DownRiveren még kiharcoltunk magunknak egy dobogót és összetett ezüstéremmel zártuk a hétvégi versenyt.

 

81017-dobogon.jpg
81017-dobogon.jpg

Csapattagok: Simon Ádám, Kormanik Soma, Iványi Gábor, Markovics András, Kovács Zoltán, Fodor Szabolcs

 

Eredmények:
Sprint: ezüst
Head2Head: arany
Szlalom: arany
DownRiver: bronz
Összetett: ezüst

 

Köszönjük szponzorainknak, hogy hozzájárultak a sikeres szerepléshez!
Főtáv, Játéksziget, Merkapt, Mozgásvilág.hu, Provice Dr. Máráczi Zsolt & Társai Ügyvédi Iroda, Braca, Mkksz és a FANklub :)

Hirdetés