Őszi felfedező túra Szlovéniában

Már számos alkalommal cikkeztünk Szlovénia természeti szépségeiről, a világörökség számára is fontos tájegységeiről, szűk völgyekben vagy éppen fennsíkokon megbúvó apró városairól-falvairól. A vágy egyre csak fokozódott bennünk, hogy ugyan már, csak el kéne menni és mindezt megnézni a saját szemünkkel!

Szerencsénkre úgy alakult, hogy október elején 6 fantasztikus napot tölthettünk el a legszebb területek között barangolva, amelynek alkalmával nem csak korábbi írásaink valóságtartalmáról, hanem a szlovénok hihetetlen vendégszeretetéről és hagyományaik, múltjuk mély tiszeletéről is meggyőződhettünk. Mindezt nagyon megható volt látni és érezni, hogy ebben az Európa közepébe ékelődött kicsi országban milyen öntudatos nemzet él. Kultúrájukat régi alapokon nyugvó természetközpontú elvekre építik, olyan emberek ők, akiknek szívében a természet szeretete a legfontosabb.

Galériáért kattints a képre! (fotó: (c) Kimura) 

Az I. Világháború hagyatéka
Programunk első pontja is az őket legnagyobb büszkeséggel eltöltő nemzeti érték helyszínére vezetett, a Soca völgyébe, Kobaridba. Az időzítés az idei túrafesztivál időpontjára esett, így ezen az eseményen vezetett túrákon vehettünk részt, amelyekre egyébként bárki jelentkezhetett. A túrákon leginkább csak szlovénokkal találkoztunk, ők a történelmük miatt is fontosnak tartják, hogy évről évre lejárják ezeket az útvonalakat, amelyek az ő esetükben talán már egy kicsit zarándoki irányba tolódnak el. A túra fesztivál nem titkolt szándékkal ugyanis többnyire a hegyoldalakban és erdőkben megbúvó I. Világháborús helyszínek, régi katonai állomáspontok bemutatását tűzte ki célul. Első napunkon mi is egy ilyen kiránduláson vettünk részt, amely végül egy 5 és fél - 6 órás túrára sikeredett. A Kobarid felett lévő Dreznica nevű kis faluból a Zaprikraj hegyvonulat oldalába kapaszkodtunk fel, ahol régi katonai barakkokat találtunk, amelyek meglepő módon nem műemlék oltalom alatt állnak, hanem a mai napig használatban vannak, ugyanis egy család tejgazdaságot üzemeltet itt, ahol sajtokat készítenek. A barakkoktól tovább haladva bevettük magunkat az erdőbe és egy jó nagy kört leírva végigjártuk a sziklákból emelt lőállásokat és járatokat, amelyek annak ellenére, hogy a növények jól benőtték, egész jól állták az idők próbáját. Szakavatott szemek egyébként még mindig találnak az aljnövényzetben kilőtt töltényhüvelyeket és repeszdarabokat is, illetve néhány hátrahagyott tárgy még mindig árulkodik a borongós múltról. Vegyes érzelmekkel mászkáltunk a romok között, amelyet tovább fokozott az esti I. Világháborús múzeum meglátogatása Kobaridban, ahol további részleteket tudtunk meg a háború itteni lefolyásáról. Nehéz szívvel tértünk vissza a szállásunkra a Hotel Hvalába, ám a vacsoránál a helyi idegenvezetőnk gondoskodott róla, hogy oldódjanak rossz érzéseink. Ráadásul pont ezen az estén rendezték meg a , hagyományos szlovén desszert fesztiválját, ahol kellemes jazz koncert mellett a híres diókrémes-fahéjas tésztatáska több változatát is meg lehetett kóstolni.

A márványos pisztráng története
Másnap egy mind hangulatában, mind terep szempontjából is könnyedebb túra ígérkezett, a Soca folyó mentén kirándultunk kb. 3 óra hosszan és csodáltuk meg a víz formálta sziklaalakzatokat és szurdokokat, amelyek között utat vájt magának a méltán híres Soca folyó. A víz tisztasága valami elképesztő, természetesen ivó próbának is alá vetettük, amire kísérőink is buzdítottak minket. A túravezető mellett a folyó mentén kihelyezett információs táblák is segítik a túrázót a tájékozódásban, sőt a Socában élő világos márványos mintájú pisztrángról is sokat megtudunk, legfőképpen azt, hogy ha esetleg horgászként ki is fogtuk, azonnal vissza kell engednünk, mivel védett fajról van szó. Ez a pisztráng fajta őshonos a Soca vizében és csak itt él. Kirándulásunk után átautóztunk az innen 40 km-re található Tolmin falucskába, ahol a Tolmin szurdok található. A szurdok alján a Tolminka folyó folyik és különlegességét az adja, hogy kis kanyargós ösvényen haladva egészen közel be tudunk menni a sziklafalak tövéhez, ezért igen monumentális a látvány, ahogy a magas falak között állunk és a beszűrődő napfényben a keskeny szurdok kibontakozik előttünk. Kb. 1 órás túrával az egész Tolmin völgyet be tudjuk barangolni és az emelkedő ösvényekről a falu távoli képére is jó rálátást kapunk. A nap végén Kobaridba visszatérve a közvetlen közelben található Kozjak vízesést sem lehet kihagyni, ezért felkerekedtünk, hogy ide is ellátogassunk. Már lassan ránk sötétedett, de a látványért mindenképpen megérte, hiszen a sziklaterembe érkező vízesés a lassan kivesző fényekkel meglehetősen futurisztikus képet nyújtott. Ebbe a napba szinte mindent belesűrítettünk, amit lehetett, örültünk is, hogy sikerült, hiszen a 3. napon elhagytuk Kobarid vidékét és továbbhaladtunk Idrija felé.

Kép forrása: Kimura

Galériáért kattints a képre! (fotó: (c) Kimura)

Higanybánya, Vad tó és kerékpározás Idrijában
Idrija kis városa híres 500 éven át működő higany bányájáról - amelyről már korábban írtunk is az UNESCO listás szlovén világörökségekről szóló cikkünkben - amely hosszú évekre előre megalapozta a városka jövőjét, illetve világhíres vert csipkéiről is. Idrijában szinte nem is él olyan, akinek a felmenői között ne lenne bányász. Amikor a bányalátogatást tettük, szembesülnünk kellett a bányászok igen veszélyes és sanyarú életével, amit kevés kivétellel a higany kitermelésének áldoztak, lévén egészségkárosító hatása az évek alatt halálos betegségeket okozott. A bányászat folyamán számtalan technikai újítás született, amit később a világon máshol is sikerrel használtak. Mindezt a bánya egyes aknái remekül szemléltetik, így gyerekeknek is érdekes lehet a járatokban tett kirándulás. Visszatérve a felszínre egy rövid ebéd után elindultunk Idrija erdejeit a  kerékpáron felfedezni. Utunk a városból kifelé is kellemes erdős részen át vezetett, ahol több duzzasztott tóval is találkoztunk. Van ám itt egy igen különleges tó is, a Vad tó, azaz a Divje Jezero, amelynek vize egy karszt barlangból tör fel. A víz alatti járatot 1970 óta búvárok kutatják, a karszt járat eddig 160 m hosszúságban ismert, amely a tó felszínétől mérve több, mint 450 m mélységet jelent. A tó és környéke védett övezet, hiszen a sziklafalakkal körbevett tó egyéni mikroklímával, flórával és faunával rendelkezik. A Vad tavat elhagyva fokozatosan emelkedő, kanyargós erdei ösvényen haladtunk, ahonnan az út mellett látható két "Klavze"-ra, azaz a korábban faúsztatáshoz használt gátakra is jó rálátás nyílt. Érdemes itt is megállni és közelebbről szemügyre venni ezeket a kőépítményeket, a maguk idején igen hatásos módon segédkeztek a kivágott fák faluba való juttatásában. Az út mellett egyébként számos ivóvízminőségű forrás található, illetve néhány szilkafelületen jól láthatóak a kőzetgyűrődések évmilliós nyomai, ahol egymástól teljesen eltérő minőségű és összetételű sziklák feszültek egymásnak.

Egy gondolat ütött szöget a fejembe, egész Szlovénia tényleg olyan, mint egy interaktív szabadtéri múzeum, minden a lábunk előtt hever, csak észre kell venni!

 

Rafting a Kolpa folyón és Cvicek, a rubin színű bor
Az este folyamán elhagytuk Idrija hangulatos vidékét és Ljubljana felé vettük az irányt. Másnap a borvidék tájait vettük célba, a Dolenjska és Bela Krajina régióban. A reggeli órákban megérkeztünk Crnomelj faluba, ahonnan első porgramunkra, egy kis raftingolásra indultunk a Kolpa folyón. A Kolpa folyó egyébként Szlovénia és Horvátország természetes határvonala is egyben. A folyó esését kisebb zúgókkal törik meg, így nagyjából mindig feszített víztükrű szakaszokon evezhettünk végig, amelyben szépségesen tükröződött a tarka őszi erdők tükörképe. A csend, a kényelmes evezés és a vidám beszélgetések kellemes hangulatot teremtettek, a kiszállást még szívesen odáztunk volna, de várt minket a következő programunk. Az evezés után ellátogattunk Drasici-be, ahol egy patinás multú, 250 éves "borbankot" mutattak be nekünk, amely még a mai napig aktív intézmény. A boroknál maradva, megismerkedtünk egy különleges rubinvörös színű borral, a Cvicek-kel, amelynek egyedi színét és aromáját többféle fehér és vörös szőlő párosításával, valamint saját fejlesztésű technológiával érnek el. Az esti órákban a Matjaz farmon lehetőségünk nyílt megkóstolni ezt a remek gyümölcsös ízvilágú bort, amely e régió jellegzetes bora. A Matjaz farm egyébként mini skanzenként is működik, egy 150 éves lakóházat korabeli berendezési tárgyakkal őrzött meg a látogatók számára. Emellett tradicionális szlovén ételekkel és két különálló vendégházzal állnak a vendégek rendelkezésére. A szálláshelyünkként szolgáló egyik házikót szinte már vaksötétben kerestük meg a hegy tetején, amely a leges leghangulatosabb parasztház volt az utunk folyamán. Kiváncsian vártuk a reggelt, hogy milyen látványban lesz részünk, hát a hatás nem maradt el, a szőlősorok felett álló ház tornácáról messze elláthattunk a völgy felett. Sajnos egy gyors reggelit követően el kellett hagynunk idillikus kis parasztházunkat és tovább indultunk Sentjernej falucska irányába, ahol egy lipicai lovas farmot látogattunk meg. A farm után a térség egyetlen kolostorához, a Pleterje kolostorhoz és utaztunk tovább, mely utóbbi a gyerekek igazi kedvence, hiszen a 19. századi faházakban közös főzőcskézés a fekete konyhában, korabeli kézműveskedés és egyéb szórakozás várja a kiváncsi jelentkezőket. Nem utolsó sorban trekking kerékpárokat is lehet itt bérelni, amivel a környék dombjait könnyedén bebarangolhatjuk.

Kép forrása: Kimura

Galériáért kattints a képre! (fotó: (c) Kimura)

Az élménybeszámolón túl fontosnak tartjuk megosztani veletek szlovénia tradícionális konyhájának jellegzetességeit, illetve azt, hogy ha valaki vegetáriánusként érkezik, milyen ételekre számíthat.

A vegetáriánus ételkínálat jellemzőit Kimura tollából osztjuk meg veletek:

Vegetáriánusként Szlovéniában

Az első nagy meglepetés az volt számomra, hogy sehol nem voltak hatalmas hipermarketek, legfeljebb kisebb supermaketek, ez fontos felfedezés volt a későbbi kulináris élményeink szempontjából. Már az első éttermes étkezésünknél kiderült, hogy az egész országban hasonlóan állnak a táplálkozáshoz, azaz mindenhol előtérbe helyezik a hazai, és legfőképpen a helyi termelők termékeit. Ezért a legtöbb helyen idény jellegű alapanyagokból készült ételek kerülnek az asztalra. Rengeteg zöldséget fogyasztanak és azokból is mindig éppen olyat, aminek szezonja van. Mivel az ország 60 százaléka erdő, ezért például az őszi időszakban szinte gombát gombával esznek.

Többször is ettünk gombalevest. Itthon soha nem merek rendelni, mert legtöbbször a konzerves rosszízű gombából főzik tisztelet a kivételnek, kint viszont mindig frissen szedett, helyi gombát használnak fel. Teljesen más íze volt ezért egy egyszerű gombalevesnek is; sokkal finomabb. Egyszer előételnek finoman fűszerezett, ehető virágszirmokkal díszített, vékonyra szelt nyers gombát is kaptunk.

A gombán túl a főételek is nagyon változatosak voltak, ettünk pl. sütőben sült krumplipürés zöldségeket vagy sajt szószos spenótos rétest. A réteseknek egyébként nagy hagyománya van errefelé, a töltelékek között éppen annyira található meg zöldség, mint amennyire gyümölcs is.

Köretnek gyakran szolgáltak fel sárga polentát, amely magyarul kukoricadara vagy kukoricamálé, illetve néha volt a tányéron Struklji - amelynek a sós változata a tésztába csavart túró, amely nálunk leginkább a barátfüléhez hasonlítható.

Az összes főételen többféle zöldég is helyet kapott, ami nekem külön öröm volt, ami mellé mindig kaptunk salátatálat is. Ez a tál zöldsalátából, babból, kukoricából, káposztából és paradicsomból állt, leöntve némi ecettel vagy olajjal.

A tapasztaltak alapján azt mondom, hogy azért nem vagyunk annyira elmaradva, nálunk is vannak nagyon jó helyek, de azért lenne mit átvenni. Főleg a helyi termelésű élelmiszerekre, és a frissességre gondolok. A hazai kínálatban a legtöbb helyen vegetáriánusként a rántottsajt vs rántottgomba kombóból választhatok, amitől az ember idővel megcsömörlik, ehhez képest nagyon jót tett ez a Szlovéniában tapasztalat változatosság.

Az utazás lehetőségét ezúton is köszönjük a Slovenian Tourist Board-nak!

 

Kapcsolat:
www.slovenia.info

Kép forrása: slovenia.info