- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A harmadik etap végén sajnos ki kellett állnom térdproblémák miatt, így a negyedik napot mindig valakinek a kocsijában töltöttem, folyamatos költözködés mellett. Versenyzés közben annyira nem figyel ezekre az ember, de így kívülről teljesen máshogy hatott az a szervezés, ami az egész mögött van. Kezdjük ott, hogy Diósgyőrben összeszedték a bringákat, hogy átvigyék Szerencsre. Teherautó, papírok, kié van fent, logisztika. Mire odaértek a buszok, a bringák már lepakolva vártak az emberekre.
Persze ahhoz, hogy ez működjön, kellenek a mozgatórugók, egyik ilyen volt Bíró Ádám, akinek az a dolga, hogy egész nap beszéljen. Bár azt hinné az ember, hogy ez egyszerű, mindenki tud, ha odamennek hozzá mikrofonnal interjút csinálni, legtöbbször egy mondatot tud mondani, azt is "őőő" meg "izé" között. Ádám az, akinek egész nap jár a szája, úgy, hogy oda is figyelnek rá. Ezt egész egyszerűen a stílusával sikerült elérnie, rájött, mi az, amivel motiválni tudja az embereket, az pedig a hülyeség.
E nélkül kevésbé érdekes és szórakoztató lenne, és csak azt hallanánk, valaki folyton beszél valamit, de nem érdekel. Ha ő nem mondogatja folyton a mikrofonba, hogy "Te hülye, nem papucsban kell várni a buszra, mert ahogy leszállsz már állsz is be a rajtba, és papucsban gáz lesz versenyezni", akkor nem szedi magát össze a banda, és nem indul el az egész nap csúszás nélkül.
Zsuzsi a másik mozgatórugó, a lila hajú lány. Ő az, aki folyton papírokkal, rajta nevekkel megy körbe, "kell átszállítás?", "kell valami", "kell bármi?". Ő szervezte a logisztika nagy részét, ami ennyi emberre, ennyi teherautóra lebontva, nem egy egyszerű mutatvány.
Persze nem ő az egyetlen, aki ebben a folyamatban részt vesz, ott vannak a többiek, akiket csak messziről látunk. Minden nap összepakolják a nagy sátrat, felállítják máshol, kordonokat cipelnek, sokszor hajnal kettőig, azért, hogy minden időben kész legyen, és mi ebből - szerencsés esetben - nem veszünk észre semmit. Érdekes momentum volt elcsípni a látványt, amikor éppen a másnapi frissítőpontokra logisztikázták össze (hova mit kell vinni) és próbálták kitalálni, hol mi kellhet az embereknek. Ott van két teher, ami csak arra vár nap mint nap, hogy a cuccainkat belerakjuk, mire megérkezünk, már kipakolva vártak minket, keresgetni se nagyon kellett.
Aztán ott vannak a motorosok, akik kirakják a pályát, illetve az első és az utolsó biciklist kísérik. Egész nap felöltözve a dög meleg crossos ruhában, amíg mi így is megsülünk, hogy alig van rajtunk valami. Ja és a szép az egészben, hogy nekik is ugyanazon a pályán kell végigmenni. Volt egy-két single trailes rész, ahol többször eldobták a motort, de felszedi a földről és megy tovább, hogy segítse az elsőt.
Az utolsónak talán még rosszabb dolga van, mert van, hogy napi 10 órát kellett kísérnie. Persze ahhoz, hogy ne legyen gond a bringákkal, volt egy szerelő csapat is a háttérben, akik tényleg mindent megcsináltak, amit csak az ember kért tőlük. Nekem első nap egy komplett kormánycsapágy cserét csináltak, amiért örök hála a Specialized szerelőcsapatnak.
És akkor jöjjenek a nemhivatalos support teamek. A szerencsi rajt után Bibinek a kocsijába szálltam be, aki a Meridásokat és Papp Dénest segítette a jobb eredmények elérésében. Egyrészt mint masszőr (minden nap legyúrta őket), másrészt mint frissítő. Érdekes volt látni, ahogy begurultunk Erdőbényére, egymás után álltak meg a kocsik sorban, szálltak ki az emberek, álltak be egy sorba, kajákkal, bekevert italokkal, és várták az elsőket. Ment a számolgatás, mikor érnek ide, hol a legkönnyebb odaadni a másik kulacsot, stb. Közben megérkezett a zenélős autó, egyből mindenki megrohamozta fagyiért a nagy melegben.
Ez egy merőben más, de mozgalmas világ, ami tulajdonképpen a háttérben történik, csak azért, hogy az emberek jól érezzék magukat közben.
Tokajban az eredményhirdetés után már a szervezők is kikapcsolódhattak, végre vége. Felszisszent pár üveg bor, és míg az együttes dolgozott a színpadon, mindenki ropta a táncot. Együtt bulizott végre mindenki. Ezzel a kis áttekintéssel szeretném megköszönni minden szervezőnek a munkáját, amivel lehetővé tette, hogy ne csak a negyedik nap, de az egész rendezvény megrendezésre kerüljön, sokszor napi 16-18 órás munkával is.