Terepezés Hír

Hát akkor elmesélem, milyen volt pályafutásom utolsó (fél) terepduatlonja.

A helyszín amúgy remek. Piliscsabán az Egyetem kertjében terepduatlonhoz megfelelő‘ infrastruktúrájú és hangulatú hely.

Gondoltam, közel lakom, bemelegítésként kitekerek, majd lerúgom két és fél óra alatt a kiírt 5-24-10-es távot, majd lazán hazatekerek. A terv mind a maratoni mind a középtávos felkészülésemhez remeknek tűnt. Megmondom ő‘szintén, nem készültem annyira, mint a többi induló. Bár sokat montizok első‘sorban turistautakon, nem teszteltem személyesen a pályákat, nem néztem meg a neten a videót a keró útvonalról, ső‘t, még csak rá sem pihentem. Jó fáradt voltam, de mivel nem nyerni mentem, ez nem nagyon izgatott.

Egyszerűen jól szerettem volna magamat érezni, és egy jót futni meg kerékpározni.

Rá kellett azonban jönnöm, hogy vagy tévképzetben éltem eddig, hogy mi is a terepduatlon vagy egyszerűen a multisportok ezen vállfaját csak zsonglő‘röknek illik űzni.

Kezdéséként kifutottunk az Egyetem területérő‘l. Lankás emelkedő‘, gondoltam, eddig jó.

Nem nagyon melegítettem futással, ezért az első‘ kilométert a bolyban szándékoztam megtenni, majd egy picit el akartam nyomni. Na, az első‘ kili után máris jött a feketeleves.

Nem tudom, milyen cipő‘ben kellett volna ahhoz futni, hogy ne menjen ki kb. hatszor a bokám Hála Istennek az én bokám olyan, hogy utána vissza is megy! J Nem sok baja szokott ilyenkor lenni. Ellenben innentő‘l futásról szó sem volt. Volt helyette botorkálás, 50%-os emelkedő‘n mászás, utána bozótosban ugrálás, közben sűrű eltévedésekkel, jelzéskeresésekkel, irgalmatlan meredek vízmosásban lefelé ereszkedéssel. Számomra élvezhetetlen volt, az élen járók is sűrűn anyáztak, mert szegények ahányszor elléptek tő‘lünk, annyiszor vétették el az irányt, és kezdhették elő‘röl A fákra festett narancsszínű pöttyöket kellett volna pikk-pakk észrevennünk. Ez elég nehéz egy erdő‘ben, ha éppen kiérsz a tisztásra, és mondjuk 50m-re van egy pötty az egyik fán

Nagy kő‘ esett le a szívemrő‘l, amikor végre emberi útra érkeztünk újra. Harmadik helyen bekocogtam a depóba. Nem kapkodtam, tudtam, hogy számomra most jön a neheze.

Ami a bringás-pályán várt, az azonban minden képzeletemet felülmúlta.

Kezdetként bele kellett volna ugratnom egy vízelvezető‘ betonteknő‘be! J

Na, ezt inkább kihagytam, még jó, hogy ki is lehetett kerülni. Már itt kiderült azonban, hogy technikailag zéró vagyok a montisokhoz képest. Gondoltam, majd a felfeléken kompenzálok.

Az elején Vatai elvtárssal egész jó tempóban mentünk, és láttam, hogy egész jók vagyunk, ha nem technikás a terep. Ellenben a terep igencsak technikássá alakult át. Konkrétan kerékpározásról nem beszélhettünk, csak felfelé botorkálásról, ahol, ha leszálltál, már nem volt értelme visszaszállni, mert futva sokkal gyorsabb volt, illetve olyan lejtmenetekrő‘l, amelyekhez nagyon kevés voltam. Csak nagymuter tempóban tudtam haladni, le is üvöltötte egy kollega a fejemet, hogy miafszt csinálok? Mondtam kerekezem. Meg, hogy legközelebb majd akkor felszállok az égbe az egysávos úton, csak, hogy ne zavarjam J

Szóval kellemes bringázásról szó sem volt, még jelzett turistautat is csak elvétve érintettünk. Amikor habosrafarolt homokban kellett volna egy sűrű erdő‘ keresztül lemenni, na akkor tele lett a tköm! Szép lassan elgurultam a depóig, kivettem a táskám, és eltoltam haza. Ekkora esélyt önszántamból nem adok a sérülésre.

Egy dolgot nem értek.

Ha rendezünk egy ilyen rendezvényt, nem az a cél, hogy minél többen induljanak? Minél inkább megszerettessük ezt a sportágat az indulókkal, akik majd legközelebb esetleg nem egyedül jönnek vissza?

Mert én ő‘szintén megmondom, ha ez az XTerra, akkor soha nem indulok még hasonlón sem.

Lehet, hogy a nagy XTerra versenyeknek ilyen a pályájuk. Elhiszem. Ettő‘l még a nagy tömeg (mert ez azért nem XTerra VB volt) nem az ilyen kihívásokra vár. Ha a cél 50fő‘s rendezvényeket szervezni, akkor oké, egyébként nem oké. Ezzel az erő‘vel meg sem kellett volna hirdetni. Az a pár lelkes, kellő‘ tudással rendelkező‘ versenyző‘ egy edzés keretében teljesíthette volna a távot. Aki nem ismerte megfelelő‘en a pályát, az úgyis vagy eltévedt, vagy meghalt, vagy még most is ott tekereg a pilisi erdő‘kben és narancssárga pöttyöket üldözget