Az analóg triatlonista

Kuttor Csaba
Kuttor Csaba
2020/10/21
Tanulj meg edzeni!
Hirdetés

2005-ben történt a dolog. A 2004-es athéni Olimpiára bomba formában utaztam ki, majd már kint a faluban tüszős mandulagyulladásom lett, ami miatt nem tudtam végül elindulni. A dolog elég nagy törés volt a pályafutásomban, és úgy éreztem, hogy csak egy új ingerrel, egy merőben más célkitűzéssel élhetem túl azt az időszakot. Ez az új inger a Hawaii Ironman volt.

Tisztában voltam azzal, hogy az elit mezőnyhöz kevés vagyok, így az amatőrök között igyekeztem megoldani a kvalifikációt. Ráadásul akkoriban még féltávú versennyel is ki lehetett jutni, így egy tavaszi Florida 70.3-ra esett a választásom.

Hosszútávon nem volt túl sok tapasztalatom, így az erőbeosztás tekintetében csak tippelgettem, hogy mit bírhatok. Mindenesetre mivel a mezőnyt sem ismertem, biztosra akartam menni. Úsztam csont egyedült egy 20 mp-cel lassabbat a Simon Lessingtől, aki akkoriban maga az isten volt triatlonban. Aztán elkezdtem a bringát úgy tekerni, amit megszoktam az ITU versenyeken. Minden puklit megsprinteltem, minden kanyarból kigyorsítottam maxon, ahogy kell. Aztán olyan 60km környékén éreztem, hogy ez így nem lesz jó. A raktáraimat felzabáltam, a lábam elgyengült. Igazándiból még egész jól kibekkeltem a maradékot, mert a dimbi-dombi 90km-re a 2:20-as kerós idő nem volt olyan botrányos, hiszen 38-39-es átlagról beszélünk. Ellenben a félmaraton nem ígérkezett egy fáklyásmenetnek ezek után.

A nézők előtt még ezt is úgy elkezdtem, mint egy Fadd-Domborit, de 1-2 km után meghunyászkodtam. Éreztem, hogy finoman végig a küszöb alá kell csalnom a pulzusomat, és szájon át táplálva, vércukorból kell lehozzam a 21 kilit. Amerikában mérföldenként van frissítő. Toltam a kóla-víz kombót, és mindig volt egy zselé a kezemben, amit a következő frissítő előtt toltam magamban, majd szépen vízzel hígítottam, hogy le is menjen. Gyomor problémám nem volt, de amint kicsit gyorsabban futottam, vagy nem ettem időben, azonnal elkezdtem szédülgetni. Ha lett volna rajtam pulzusmérő, mindenesetre valószínűleg egy majdnem vízszintes vonalat mutatott volna, ugyanis a fenti módszerrel, és mintegy 16db gél elfogyasztásával szépen lehoztam 1:20-ra a félmaratont, amiért szerintem fullon eléhezve nem kell szégyenkeznem. 3:45-3:50 között ment végig a tempó.

Az analóg triatlonista-2
Kuttor Csaba laktát küszöb felett
Az analóg triatlonista-2
Forrás: Czencz Péter

A végén még megszórtak 5 perc büntivel, mert 10 centivel a mount line után szálltam le a bicóról, de a lényegen nem változtatott, a kvóta meglett Hawaii-ra egy 4:10es 70.3-mal.

Hogy miért jutott eszembe ez? A rengeteg mai kütyü miatt. Csuklón mérő pulzusmérő órák, GPS, wattmérők, és a többi eszköz elvileg azért van, hogy segítse a sportolókat. Biztosan segít is annak, aki tudja helyén kezelni ezeket az eszközöket, tudja értelmezni a számokat, és tudja adott esetben nem használni, amikor nem fontosak.

Tanulj meg edzeni

Mert amíg egyik oldalon ezek az eszközök segítenek, addig sokszor a másik oldalon pont a lényeget veszi el a sportolótól. A triatlonban talán ez egyik legfontosabb dolog az, hogy megtanuljunk edzeni. Nem versenyezni! EDZENI!

Az edzés során a versenyző megtanulja használni a saját testét, rájön, hogy mik az erősségei, mik a gyengéi. Hogyan tudja kihasználni a jobb képességeit, hogyan menedzseli a gyengeségeit. Ezek sokszor számok nyelvén megfoghatatlan dolgok. Ezeket a legtöbbször egy kütyü sem mutatja meg, csak a test használója van vele tisztában. Ellenben a sok edzéssel, a sok szenvedéssel, és az edzéseken kipróbált megoldási variációkkal a sportoló számára letisztul az, hogy miként tud a legjobb teljesítményt nyújtani. Amikor én junior voltam, csak álmodoztam az olyan luxusról, mint a pulzusmérő óra. Aztán amikor az első Polar Tester-emet megkaptam a válogatottól, akkor folyamatosan csekkolgattam minden edzésen. Akkoriban az edzésmódszereke a mennyiségről szóltak, így az edzéseket szépen meg lehetett adni pulzusra, hiszen inkább hosszabbak voltak a résztávok is. Aztán a sok kontroll miatt eljutottam odáig, hogy nagyjából pályafutásom 2ik felében már csak mutatónak volt a kezemen az óra, de a pulzushoz már nem nagyon igazodtam. Ha bárki megkérdezi a pulzusomat, ma is plusz-mínusz 2-re meg tudom mondani! Futás közben a lihegésemből, az izmaim merevségéből az aktuális laktátommal is igen szépen tisztában vagyok. Terheléses teszteknél szoktam is ezzel szórakozni, hogy bemondom előre. Tizedeket szoktam tévedni.

Óra nélkül elveszve

Én mostanában azt látom, hogy a versenyzők már csak az órájuknak hisznek. Nem alakul ki az izomérzékelés, a savasodás felismerése, és a többi, versenyen életbevágó képesség. Garminjuk nélkül beszámíthatatlanok lesznek. Egy 400m-es futásnál is pulzust akarnak nézni, közben 400m alatt fel sem ér a pulzus, tehát tök felesleges ahhoz igazodni. Ugyanígy folyamatos tekerésnél minden kisebb emelkedőnél rá kell szóljak az elöl lévőre, hogy miért nem azt figyeli, mennyi erőt tesz bele, miért akar ugyanazzal a tempóval felmenni, mint amivel síkon ment? Persze ehhez a wattmérő segítség, csak egyelőre az drága mulatság mindenkinek, a pulzus emelkedése meg késik kerón is, tehát sem az, sem a tempó nem mérvadó.

Megoldás? Figyeld magad folyamatosan. Feszegesd határaidat, és jegyezd meg, milyen terhelésre hogyan reagál a szervezeted! Ha észreveszel gyengeséget, arra fókuszálj, és próbálj rajta javítani. De mindenekelőtt az adott verseny előtt, főleg, ha az középtáv, vagy Ironman, légy tisztában az aktuális erőddel, és érezd a wattot/pulzust óra nélkül is! A legjobb teljesítmény eléréséhez ez elengedhetetlen. Soha nem lesz olyan óra a kezeden, amely egy verseny alatt folyamatosan meg fogja neked mondani, hogy jobban nyomd, avagy kevésbé!

Sokszor hitetlenkedve olvasok versenybeszámolókat „profi” hosszútávosok tollából, melyben az aktuális drámáikat írják le. Hányszor sétáltak bele, milyen holtpontjaik voltak, satöbbi.

Nos, nekem a fenti floridai tanulóversenyem után nem emlékszem, hogy volt-e bármilyen drámám középtávú versenyen. Megtanultam egy életre, hogy itt a küszöböt figyelni kell, és egészen a legvégéig nem szabad átlépni, különben falnak megyek. Mivel maga a pulzusmérés, wattmérés nálam már megvolt érzésre, innentől már csak figyelnem kellett. Aztán a későbbiekben sikerült összekalapálnom nem egy 4óra alatti féltávot is. Clearwaterben a VB-n egy 3:50-et is, amire nagyjából olyan büszke vagyok, mint egy olimpiai szereplésemre. De az már egy másik sztori.

Az analóg triatlonista-1
Kuttor Csaba versenyez
Az analóg triatlonista-1
Forrás: Czencz Péter
Hirdetés
Hirdetés