- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Talán mára már a legtöbben tudják, hogy a csülkös-pacalt szalonnás lángossal kedvelő Rákóczi Feri pár éve belecsapott az egészséges életmódba és futni kezdett, ráadásul meg sem állt a félmaratoni-, majd a maratoni távokig. Sőt, olyannyira nem állt meg, hogy megint rátesz egy lapáttal és kipróbálja magát a triatlonban is (miközben az újabb maratoni futás is tervben van). Ferivel beszéltünk a motivációiról és a felkészülés körülményeiről.
Heti 5 edzés a terv, 4-5 mindenképp, ami órában kifejezve qrva sok. Most már nem csak annyi, hogy otthon belebújok a kis futócipőmbe és 1 (vagy hétvégén max. 3) óra múlva már végeztem is. Egy bringaedzés a legritkább esetben van meg 1 óra alatt, inkább 2,5-3 óra. Az úszóedzésekhez be kell jönnöm a városba (igaz, azt a munkám miatt amúgy is meg teszem), majd át kell jutnom a másik végén lévő Paskálba, ahol vár rám az úszóedző bácsi. Utána még szárítkozás, felöltözés, azért ez mind-mind idő.
Szerencsére az uszodák nem csak reggel 6-kor vannak nyitva, szerdán például 12:30-ra megyek. Nem vagyok túl erős gyorsban, sőt, jelentősen gyenge vagyok, úgyhogy ebben erősödnöm kell sokat.
Igen, ez a leggyengébb láncszem. Mellben megy a dolog, de azért nem az a cél, hogy végig így ússzak.
Magyarországon elindulok három rövidebb (olimpiai) távon, majd a fő verseny a pulai 70.3 lesz.
Abszolút, igen... de ne jöjjenek, olyankor nem lehet hozzám szólni :)
Dehogy, nem pipáltam ki semmit. Nézd, én élvezeti sportoló vagyok. Sosem fogok belehalni abba, hogy egy tizeddel javítsak az időmön. Én soha semmit nem sportoltam, konkrétan általános iskolában felmentésem volt testnevelésből.
43 gyönyörű évet éltem mindenféle sport nélkül és nem is hiányzott. Nem zavart soha, hogy 130 kilós vagyok, nem kellett megrövidítenem, vagy lemondanom emiatt sem koncertet, sem a gyerekekkel játszást.
Amúgy ezt a "féltáv" kifejezést nem szabad használni, mert amikor beértem a célba az első félmaratonom után és büszkén odaálltam a gyerekeim elé, a kisebbik, Soma legyintett: "de Apa, mire jó valaminek csak a felét lefutni, miért nem az egészet?". Így tett tönkre egy öt éves gyerek egyetlen ezredmásodprec alatt.
ENSPORT (@ensporttraining) által megosztott bejegyzés, 2016. Ápr 30., 01:48 PDT
Még azt sem mondanám, egyszerűen kíváncsi voltam. Vadon kolléga rendszeresen sportol, fut, mászik, stb. Vele sokat beszélgettem és én soha nem értettem, hogy ha van autó, akkor minek futna bárki akár egy kilométert is. Aztán addig fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy letöltöttem egy applikációt, ami először ezt mondta nekem:
- Fuss egy percet!
Erre én csak annyit válaszoltam neki, hogy "fusson anyád, hát nem lehet egy percig futni egyben...". Aztán ez szépen összeállt addig, hogy 5 kilométert is le tudtam futni, majd edzői segítséggel jött a félmaraton és a maraton.
Semmilyen nyomást nem gyakorolt rám az edző, egyszerűen ezt a három sportot szeretem, azok között is a bringát a legjobban, az áll hozzám a legközelebb. Anno vidéken apánk kerékpárján úgy bringáztunk, hogy a felső vázcső alatt átbújtunk. Mindemellett (mivel mifelénk a kerékpár kizárólag szállító eszköznek minősült) a gázpalack cipelésére kialakított egy-egy acélgyűrű a kerékpár két oldalán bukócsőként funkcionált, ha elestünk volna. Akkor mondjuk engem is elkapott a láz az ún. versenybringával, így végül 18 évesen vettem egy 10 sebességes Csepel bringát, amivel akár Balatonig is elbringáztam. A nagy álom egy Favorit volt, de azt mifelénk nem lehetett kapni.
De ez csak amolyan kirándulós kerékpározás volt. Egyszer szerelmi csalódás miatt tettem meg a Keszthely - Újkígyós távolságot két nap alatt.
Kép forrása: Mozgásvilág.hu
Igen, na de nálam aztán ez abbamaradt. Felnőttként, amikor Budapestre költöztünk és kellően rutinos lettem, akkor nagyon szerettem bringával járni és imádunk a gyerekekkel is együtt kerékpározni, de nem sportcélból. Aztán jött egy-két éve a minőségi változás és nagyon érdekes, hogy mennyire másról szól a sportolás, mint gondoltam. Azt hittem, hogy a sportolók csak fogják magukat, aztán mennek, és eszembe sem jutott, hogy létezik állóképesség, gyorsaság, pulzuszóna, vagy watt (amúgy wattmérőt nem is akarok, mert az edzőm, Erdélyi Nándi azzal is csak baszogatna, hogy nem jól csinálom).
Nem igazán. A Tourba belenéztem, vagy a Giroba, de az annyira távoli volt számomra, hogy nem is figyeltem ezeket a részleteket. De hogy ma este ne ihassak meg egy fröccsöt, ha holnap nekem edzésem lesz… ez nekem nem megy és nem is akarom.
Igen, azt mértem, de engem például soha nem is érdekelt, hogy mennyi idő alatt teljesítem a kitűzött távot. Nem azért akarom másodszor is lefutni a maratont, hogy 4:30 legyen az időm, hanem mert nagyon jól éreztem magam benne. A felkészülés nagyon jó volt, jó érzés, hogy ezt én is meg tudom csinálni. Télen mínusz 10 fokban, este 9-kor futottam, mert a gyerekekkel való esti játékról nem akartam lemondani.
Persze. Szerintem a sportolástól mindenki csak több lehet. Viszont a sportolók közötti sznobizmustól herótom van, erről van is egy sztorim. Életemben először lefutottam két szigetkört (10 km-t). Nem volt nálam telefon, hogy megoszthassam a párommal, de megláttam egy másik futót, aki éppen nyújtott. Még mindig zihálva és küszködve saját meghatódottságommal, megszólítottam:
- Szia, ne haragudj, tudom, hogy nem is érdekel, meg ne is mondj semmit, csak hadd mondjam el, hogy lefutottam életemben először két szigetkört"
Felnéz a csávó: "Jó, és mennyi idővel"?
- Bammeg, nem mindegy!? Életem első két szigetköre, hadd örüljek neki.
Egy Specialized Roubaix-t (fogalmam sincs hogy kell kimondani a nevét) kaptam kölcsön a felkészülésre és a versenyre. Előtte a saját Gepidámmal kezdtem el az edzéseket, amit amúgy 5 éve használok túrázásra és úgy is képzeltem, hogy ezzel indulok el a versenyen is. Nem akartam emiatt új kerékpárt venni, nem érdekelt, ha ezért utolsóként érek a célba, mert amúgy is csak saját magamhoz mérem magam. Nándi (az edzőm) aztán mondta, hogy ez így rendben is van, de azt azért tudnom kell, hogy egy megfelelő kerékpárral egészen más érzés lenne (azt már el is felejtettem, hogy milyen volt 25 éve a versenybringámmal tekerni). Folytattam az edzéseket a saját bringámmal és bár a pulzusom rendben volt, a sebesség elmaradt a kívánatostól.
Aztán egy alkalommal beszélgettem egy barátommal, aki felajánlotta, hogy megtámogat az edzésekre, meg a versenyre ezzel a bringával, amivel végül is most indulni fogok. Nem igazán akartam belemenni, de végül elhoztam tőlük és kipróbáltam a következő edzésen: 40 perc bringa és 20 perc futás kombó volt a napi etap. Ráültem a bringára, és 3 óra után szálltam csak le róla... leszartam mi volt az edzés, muslicás foggal, visítva érkeztem vissza, és most már nagyon örülök neki, hogy így alakult. Az is biztos, hogy amikor a verseny után vissza kell adnom, akkor nagy verekedésbe fog torkollni a dolog. A tempó, a könnyedsége... dehát, aki már tekert ilyen bringával, az tudja, hogy miről beszélek.
Specialized Roubaix, szerintünk
Az országúti kerékpár, aki elirigyelte a fully montiktól a tárcsaféket és az első- hátsó csillapítást. Persze ízlése van, ezért bazi teleszkópok helyett a Zertz rezgéscsillapító betéteit aggatta magára, ami ugyanúgy jól jött a négyszeres Paris-Roubaix győztes Tom Boonennek, mint ahogy jól jöhet egy magyar utakon tekerő országútisnak is.
Olvasd el teljes tesztünket...
Kép forrása: Mozgásvilág.hu
Az én szintemen egy tökegyszerű bringa éppen elég. De ha odakerül az ember, akkor azért csak azt fogja mondani, hogy jó volna egy karbon. Ugye. Mert mégis. Pedig a szakember szerint is egy alubringa meghatározott értékig még mindig jobb, mint a karbon. De akkor csak elintézed valahogy, hogy karbon legyen. Aztán már az alkatrészeket is jobban megnézed és bár életem végéig elmennék egy alap váltószettel, de csak birizgálja az ember fantáziáját egy magasabb kategóriás. Bringasznob még nem vagyok, de fél szemmel már megnézem, hogy ki mivel teker.
Összehasonlítási alapom nem nagyon van, de a Roubaix rezgéscsillapító betétei nagyon hatékonyan elnyelik a rezgéseket és borzasztó kényelmes vele tekerni. Azt nem is meséltem, hogy sok évvel ezelőtt kerékpárszerelő is voltam, de 25 év alatt rengeteget változott a kerékpározás és most a fékváltókar működését is órákig csodáltam.
A bringaszervizben, ahova évek óta visszajárok, azt javasolták, hogy egyrészt egy jó gumit, másrészt egy patentos pedál-cipő kombót szerezzek be magamnak. Most egy olyan pedálom van, aminek az egyik oldala patentos, a másik pedig sima, papuccsal használható. Kesztyűm és sisakom természetesen van, ez nagyon fontos.
Egyedül. A környéken nagyon sokan bringáznak, a Velencebike-nál is sok csapat van, de én nagyon szeretek egyedül edzeni a pulzusmérőmmel. Soha nem éreztem szükségét, hogy másokkal kerékpározzak együtt. Nem akarok másokhoz alkalmazkodni és mástól sem várom el, hogy alkalmazkodjon hozzám.
Nem érzem úgy, hogy ez rajtam sokat segítene. A szakállamat lehet levágom, mert úszásnál gyorsan megtelik vízzel, de máshonnan nem borotválok. Tudom, hogy fontos az áramvonalasság, azon is elképedtem, amikor kiderült, hogy a bringámon azért olyan a kormány, amilyen, mert így áramvonalasabb, de ez nem én vagyok. Ugyanezért nem lesz soha időfutam sisakom sem.
Nem vagyok próféta, senkit nem kezdtem el rábeszélni a sportolásra, de többen vannak a környezetemben, akik az én hatásomra kezdtek el mozogni. A rádiós kollégáim, Balázs és Jani is rendszeresen sportolnak, de körvonalazódik egy triatlon váltó gondolata is velük. Én kezdem az úszással (mert utána a többi számban is indulok egyénileg), Balázs bringázik majd, Jani pedig fut. De ott van a szomszédom, Robi, a túlsúlyos kábelszerelő, aki most ugyanazzal az applikációval edz, amivel én is kezdtem. Nem leszek soha Schobert Norbi, az nem is az én posztom.
Igen, most már lassan három éve az életem része és nem is nagyon akarok engedni belőle. Fogytam 30 kilót, bár 130 kilósan is gyönyörű voltam és nem is zavart.
A 70.3 versenyem szeptember 17-én lesz, addig heti 3-4-szer bringázom, rendszeresen futok és dolgozom az úszáson is. A felkészülés nagyon klassz, imádom. De beledögleni nem fogok, csak jól érzem magam.
