Tizenegy napon át, napi 180-205 km városok között és eldugott vidékeken át. Kilométerek és történetek a kihívásról, motivációról, váratlan nehézségekről és a belső erőről.
Hogyan jön valakinek az a gondolat, hogy körbe tekerje az országot?
31 éves voltam amikor sportolni kezdtem. Előbb túráztam, majd abból jött a futás és a kerékpározás, ami révén végül a triatlonozás. Többféle távot teljesítettem az évek során, és van már 13 Ironman és egy dupla Ironman teljesítésem is… mivel a terveim között szerepel hogy háromszoros-, illetve majd ötszörös Ironman lehessek (azaz három, illetve öt egymást követő napon egy-egy Ironman táv teljesítése), ahhoz fel kell építenem egy ultrás hátteret.
Ahhoz pedig többek között képesnek kell lennem nap mint nap 200 kilométer körüli távokat tekerni. Így jött az ötlet, hogy letekerjek folyamatában 1000-1500 kilométert úgy, hogy nem otthonról indulok és érkezek vissza minden nap. Hiszen ilyenkor az ember nem tud teljesen kikapcsolni, nem tud igazán elszakadni az otthoni teendőktől…
Triatlonosként rengeteg ismerősöm akad az országban szerte különböző városokban. Így jött az ötlet, hogy mi lenne, ha meglátogatnám őket kerékpárral. Majd ebből az az ötlet, hogy
Mindezekhez erős motíváció társult, hiszen be szeretnék jutni a háromszoros és ötszörös Ironman világba, szerettem volna megismerni a szervezetem és az agyam reakcióját ilyen szélsőséges helyzetben, valamint az útvonal megtervezésében segédkező nagyon jó barátom időközben beteg lett, és már csak miatta is körbe akartam érni.
Az útvonalad megtervezésénél volt e több kritérium, mint a határ mentén haladni? Milyen hosszú lett a kör?
Amikor kitaláltuk a kört, akkor egy jóbarátommal közösen próbáltuk meg útvonaltervező segítségével úgy összeállítani, hogy a lehető legjobban kövesse az országhatárt, mindezt úgy, hogy lehetőség szerint maradjunk szilárd burkolatú utakon – azokból is olyanokon, ahol engedélyezett a kerékpározás. Ennek ellenére menet közben kétszer is sikerült beleszaladnom földutakba ott, ahol amúgy a térkép szerint normál útnak kellett volna lennie. Ezeknél sajnos inkább visszafordultam és kerültem, mert az egyik helyzetben nagy sár, másik esetben pedig növényzettel benőtt terep várt volna, és nem akartam a feszített menetrendemet felborítani.
A tervezésnél további fontos kritérium volt, hogy a napi szakaszaim mindig valahol egy nagyobb városban érjenek véget, ahol könnyen találni szállást, boltot és probléma esetére szervizt is.
Milyen napi távokat mentél és azokat előre kitűzted magadnak, vagy akkor és ott alakultak ki? Az időjárás mennyire nehezítette az utadat?
Az utolsó nap kivételével – amikor egy laza levezető 90 kilométer maradt hátra – minden nap 180 és 205 kilométer között tekertem, 10 napon át. Ezek közül egyértelműen a legnehezebb az első két nap volt, amikor bő 1800 és 1700 méter szintet kellett másznom, kevés települést érintve, sokszor hosszú órákon át lakatlan részeken haladva.
Az időjárással egész szerencsém volt, csak egy nap nehezítette meg a tekerésemet: Nagyatád és Szombathely között 4 órán át folyamatosan szakadó esőben kellett tekernem.
Milyen felkészülés előzte meg az utadat? Mennyire tudtál pihenni egy egy nap után, és hol aludtál?
A kör teljesítésének alapját az Ironman versenyeken való részvételeim, valamint a Tour de Alföld 305 kilométeres verseny teljesítése (és megnyerése) adta. Kifejezett felkészülés nem volt részemről. Talán ennek köszönhető, hogy az első két nap picit éreztem a lábaimban a bringa súlyát és a megtett kilométereket, de a harmadik naptól izomláz nélkül, könnyedén gurultam.
Ahogy említettem, a kört úgy terveztük, hogy minden nap végén nagyobb városban érjen az este, ahol könnyedén találok szállást. Így még indulás előtt ezeken a helyeken előre foglaltam szállásokat. Ágyban az ember meg könnyen piheni ki a nap fáradalmait…
Voltak emlékezetes pillanatok az utad során? Más volt-e a keleti határmente, mint a nyugati?
Mindig volt egy-két jó helyzet. A legviccesebb talán Csenger előtt jött szembe velem, ahol a gátat javító csapat szólított meg azzal, hogy milyen könnyű nekem, biztos irodista vagyok… Miután elmondtam nekik, hogy igazából két munkahelyem is van otthon, és amúgy épp körbe tekerem az országot, rögtön azon a véleményen voltak, hogy
Megható rész volt megérkezni utam közben egy 35 éve nem látott, gyerekkori helyszínemre, a Túr mentén, ahol kiskoromban sokat játszottam – 400 kilométerre található a mostani lakóhelyemtől.
Viszont igazán nehéz pillanatot nem tudnék kiemelni, hiszen a két földútra tévedésen kívül zökkenőmentesen tudtam haladni. Talán, ha nagyon kell, akkor az első napi ózdi 15%-os emelkedő jutna eszembe, de ezt a szakaszt is a beteg barátomra gondolva kitekertem fogcsikorgatva, és haladtam tovább…
Keleten sokkal nyugodtabbak az emberek, persze nincs a nagyvárosi jólét és komfort, de mégis sokkal kiegyensúlyozottabbnak tűnnek. Míg nyugaton érezni lehet a forgalom tempóján és a vezetési morálon a feszültséget, pörgést.
Milyen volt egymagad úton lenni ennyi ideig? Voltak esetleg szakaszok, amikor mások kísértek?
Indulás előtt tartottam az egyedülléttől, de végül kifejezetten élveztem! A hétköznapjaink tele vannak ingerekkel, feszültséggel, nyüzsgéssel, viszont tekerve ezeket ki lehet zárni. Persze más lett volna, ha nincs mobiltelefon, amin keresztül minden nap tudtam a családommal és ismerőseimmel beszélni... De nekem ez így nagyon jó volt.
Azért akadt pár alkalom, amikor nem voltam egyedül. Az Őrségben egy addig ismeretlen srác csatlakozott hozzám, miután látta a Facebookon, hogy úton vagyok és még ebédre is meghívott. Emellett Berettyóújfalu, Nagyatád és Sopron környékén is egy-egy barátom elkísért egy darabon.
Milyen kerékpárral indultál el? Ekkora úton már könnyen előfordulnak technikai problémák, neked mik adtak és hogyan tudtad megoldani ezeket?
Van egy karbonvázas országúti kerékpárom, amivel könnyedén lehetett volna suhanni, de arra nem tudtam csomagtartókat szerelni, így egy KTM aluvázas mountain bike nyergében indultam útnak. Azt könnyen felpakoltam, plusz elég bombabiztosnak tűnt alkatrészileg is.
Sajnos mivel alap-modell a bringám, így önmagában is nehéz, amit - mivel nem volt külső supportom -, még megpakoltam a teljes útra szükséges felszerelésemmel. Így végül a komplett bringa 50 kilogramm körül volt.
Igazából ruházattal készültem bőven – például három teljes rövid és egy hosszú bringás ruházat-szettel, esős helyzetekre kamáslival és esőkabáttal, valamint egy szett utcai ruházattal. Ezeken felül mindig volt nálam élelem és víz, valamit két belsőgumi és a szerszámok.
Szerencsére technikai gondom nem akadt egészen a Nagyatád előtti szakaszig. Itt szétesett a hátsó váltó váltókarja, ami miatt egy napig nem tudtam váltani. Illetve ugyanezen idő tájt kezdte a középcsapágy is megadni magát, így Nagyatádon tartottam egy szerviznapot.
Hogy látod így utólag, mennyire volt könnyű az országkerülő tekerés? Van e terv a jövőre nézve?
– a mostani navigálási akadályok már eltűnnének, és gyorsabban tudnék haladni.
Ami a jövőt illeti, nagyon szeretnék részt venni a 2026-os Bretzel Ultra Triatlon verseny háromszoros- vagy ötszörös ironman változatán, de erre már sajnos szponzorok segítsége nélkül nem leszek képes, így egyelőre támogatókat keresek ezen tervemhez.
