Ausztria a via ferrata útvonalak mekkája. Nemcsak abszolút számban, de a területéhez és a lakosság számához viszonyítva is a legtöbb ferratával rendelkezik az alpesi országok közül. A mintegy 800 különböző útvonal közül pedig a leghosszabb a Totes Gebirge-ben, vagyis a „döglött hegységben” található Grosse Priel délkeleti oldalán fut. A Priel Kletterseig jelenlegi formáját 2017–2019 között kapta, amikoris a korábbi Bert-Rinesch és Sporn klettersteigeket összevonták, felújították és lefelé meghosszabbították, így a teljes drótkötél hossza 2130 méter lett. Az útvonal szintemelkedése összesen 900 méter, aminél van durvább Ausztriában (pl. a Dachstein Superferrata), de a drót hosszát illetően mindenképp a Priel a nyerő. Az útvonalat Hinterstoderből lehet megközelíteni, ahol a kemping melletti parkolóban érdemes megállni. Sok leírás a Polsterlückét jelöle meg kiindulópontnak, azonban itt nem lehet 24 óránál több ideig parkolni, tehát házban alvás esetén csak a kemping játszik.
A Priel steig nem tartozik az egy nap alatt abszolválható mászások közé. Persze, aki kőkemény, az bevállalhatja, de a majd’ 25-km-es teljes táv és az 1700 szint még egy edzett embertől is elkéri a magáét, arról nem is beszélve, hogy maga a mászós rész önmagában is nagyon hosszú, így nem javasoljuk egyben letolni az egészet. Egy kényelmes 800 szintnyi túra után érdemes a beszállótól nem messze található Prielschutzhausban megaludni és másnap kora reggel nekivágni a mászásnak. A ház szezonban elég zsúfolt, így az előre foglalás kötelező és érdemes kerülni a hétvégéket is, amikoris nem csak a ház, de a ferrata is tele van emberekkel.
Egy korai reggelit követően egy szűk óra alatt érhető el a startpont. Az ide vezető útvonalat nehéz eltéveszteni, a táblák szépen mutatják az irányt, és a gerinc jó időben szabad szemmel is látszik, így szerencsés esetben még a táblákra sincs szükség. A jó idő persze, mint minden hegyen, nem garantált, a mászás hosszára való tekintettel reggeli jó idő esetén is kötelező készülni durvább körülményekre is.
Az út nehézsége hivatalosan D, vagyis nagyon nehéz. D-s szakaszból egyébként nem sok van, a nagy átlag inkább B/C. Egy steiget nehéz szavakkal leírni így meg sem próbálok belemenni a részletekbe. Az alap adatokon kívül még két fontos infót tennék le amellett, hogy újra hangsúlyozom a mászás extrém hosszát (6 óra!!!). Az útvonal első felében két kiszállási pont is van, ami nagyon jó dolog egy ilyen hosszú steig esetén. A második már elég messze van ahhoz, hogy kiderüljön, ha valami nem kerek, így biztonsággal nekivághat az útnak az is, aki nem teljesen biztos az állóképességében. A másik fontos dolog a függőhíd és annak kikerülési lehetősége. Aki tart az egyébként sokszor parás függőhidaktól, alternatív útvonalon megkerülheti azokat. A sok-sok nehézség után az ikonikus piros csúcskereszt egyébként felejthetetlen élmény, mindenképp megéri az elégetett kalóriákat. A csúcsról egészen a Dachstein-ig és annak gleccsereiig ellátni, és arra is rájövünk, hogy miért hívják döglött hegységnek a helyet.
A lemenet legalább olyan embertpróbáló, mint a mászás. No, nem a technikai nehézség miatt, itt már inkább a táv és a trappolás a húzós. A házban persze meg lehet állni pihenni és újra tölteni a raktárakat, de még ezzel kis supporttal sem kívánja az ember lába a további 800 méter mínusz szintet a parkolóig.
