Menü

sportág: HEGYMÁSZÁS    táv: 10,4 km    szintemelkedés: 1474 m    szintidő: 8 óra 30 perc     nehézség: Közepes

Alpenvereinssteig via ferráta

Az Alpenvereinssteig történelmi jelentőségű vasalt út, az első volt a Rax-Schneeberg csoportban, mely 1910-ben épült. A legendás szépségű Nagy-Pokol-völgyben (Grosses-Höllental) található, annak is a legvégén az 1620 m magasan lévő Höllental kilátóhoz kapaszkodik fel. Ez a leggyorsabb megközelítési módja az Otto-turistaháznak ebből az irányból. Az utat Camillo Kronich bécsi lakatos mester kezdeményezésére és közreműködésével építették, aki az első tulajdonosa volt az Otto-háznak, amelyet a Német és Osztrák Alpin szövetség nyitott meg.
 


Alpenvereinssteig via ferráta túra 

1. A túrát a Weichtal turistaház parkolójából kezdjük. Itt meg is lehet szállni, illetve a kocsit is el tudjuk itt helyezni. A ház mellett elsétálva egy fahídon kelünk át a Schwarza-patak felett, majd az országút szélén sétálva néhány métert a lavina alagút előtt bekanyarodunk az erdőbe és felmászunk az alagút fölé. Egy kis lefelé, majd ismét felfelé séta után elérjük a Nagy-Pokol-völgy bejáratát, illetve az oda vezető acéllépcsőt, ahol derekasan megküzdhetünk az első szintekért. A Schönbrunner-lépcső 40 méter hosszú és jó sok lépcsőfok van rajta. A tetejére kiérve a völgy elején találjuk magunkat, óriási sziklafalak között.

A Schönbrunner-lépcső 40 méter hosszú Forrás: Nyáry TamásGalériáért katt a képre!
 

2. A völgyön végigsétálva folyamatosan emelkedve, 2 km gyaloglás után érjük el a beszállót. A ferráta kezdete 5 db egymás fölé épített létrával indul. Maga a mászás nem nehéz, de nagyon jó gyakorlás kezdő mászóknak, mert sok helyen kitett, nagy magasságok felett vezető út, így tériszonyosoknak nem ajánlott. A kezdő létrák az építés óta eredeti állapotukban vannak, kissé el vannak deformálódva a több mint 100 év igénybevételtől, ettől függetlenül biztonságosak, csak látszik rajtuk a kor.

A több, mint 100 éves kezdő létrákat az építés óta eredeti állapotukban találjuk Forrás: Nyáry TamásGalériáért katt a képre!

3. A létrák megmászása után egy darabon A/B-s szakaszon biztosítás mellett mászunk tovább egy kis gerincen, majd rövid biztosítatlan szakaszon egy sima ösvényen érjük el a sziklafolyamot. Átkelés után megint van biztosító huzal és egy patakot kerülgetve cikk-cakkban felfelé haladva elérjük azt a pontot, ahol a Gustav Jahn mászóút becsatlakozik.

Úton az Alpenvereinssteigen Forrás: Nyáry TamásGalériáért katt a képre!

4. A folytatásban egy újabb létra következik, majd némi sétálós szakasz huzal nélkül. Aztán felkapaszkodunk egy sziklafalhoz, amelynek a lába aláhajló bemélyedésben éri el az ösvényt. Itt vasrámpák vannak a sziklára erősítve, amelyeken harántolva fel kell mászni a mélyedés másik oldalára. Innen ismét nagyobb felszökésekkel másszuk meg a sziklafalat oldalról.

Úton az Alpenvereinssteigen Forrás: Nyáry TamásGalériáért katt a képre!

5. Az út utolsó szakaszán a kilátó alatt egy egyenletesen emelkedő sziklás oldalban kell mászni, végig biztosítás mellett. A völgy teljes szépségében kitárul alattunk, és végig látszik a teljes útvonal, ahol felfelé jövet megfordultunk. Káprázatos a kilátás.

Úton az Alpenvereinssteigen Forrás: Nyáry TamásGalériáért katt a képre!

6. Csakúgy mint a kilátópontról, ahol az út végén egy faépítményről csodálhatjuk meg a teljes völgy monumentális látványát. A kilátó mellett a törpefenyők között több turistapad és asztal is található, ahol kényelmesen kipihenhetjük a mászás fáradalmait.  Innen két választási lehetőségünk van. Vagy tovább megyünk és egy 20 perces sétával elmegyünk az Otto-házig, ahol meleg konyhás büfé várja a turistákat, vagy elindulunk lefelé a visszaúton a kiindulópontra. Ha belefér az időnkbe, érdemes a házig elmenni, ahonnan le lehet látni a hegység túloldalára is.

A Nagy-Pokol-völgy fentről Forrás: Nyáry TamásGalériáért katt a képre!

7. A lefelé vezető úthoz vissza kell gyalogolnunk arra a pontra, ahol az elágazás volt a kilátó közelében, majd a jelzéseket követve kezdetben lankásan, aztán meredekebben ereszkedünk lefelé. Megtaláljuk a másik vasalt út, az Ördög fürdőszobája ferráta (Teufelsbadstubensteig) kiszálló pontját, aztán némi ereszkedés után egy kis tisztásra érünk, ahonnan nagyon szép a kilátás a Höllental túlsó oldalán magasodó Schneeberg-csoportra, azon belül is a legmagasabb csúcsra a Klosterwappenre. tetején a meteorológiai állomással.

8. Rövidesen elérjük a Wachthüttelklamm ferráta felső végét és ezen ereszkedünk tovább lefelé. Meredek hegyoldalon sok drótos biztosítás mellett 11 darab létrán kell leereszkednünk, amíg elérjük a völgy alját. Meredek és fárasztó út, alaposan figyeljünk minden lépésre. Az ereszkedés a lavina alagút fölött ér véget és a kezdetben már megismert kis ösvényen érjük el az aszfaltutat.

 

Forrás: Nyáry Tamás, azaz az Ügyeletes Nagy Fehér Jelvényes Túravezető Pajtás.... szükségszerű rövidítésben csak egyszerűen Nagyfehér az Equinox Trekking Club nagyvezíre. Kedvence minden, amire fel lehet mászni. Domb, hegy, ferrata, csak a végén legyen kilátás. További túrái: www.trekk.hu

Összesítés

A Alpenvereinssteig via ferráta hossza 10,4 km, az útvonal szintemelkedése 1474 méter, szintideje 8 óra 30 perc, nehézsége közepes. Az útvonal Ausztria területén található.

GPS track letöltés: klikk ide!

Olvass többet: Rax, Alpenvereinssteig, Alsó-Ausztria, via-ferráta, Nagy-Pokol-völgy