Sisapangma déli fal és további izgalmas magyar magashegyi expedíciók Hír

Pintér László
Pintér László
2019/05/29
Tegnap sajtótájékoztatón jelentette be az év elején alakult Kalifa Alpin Csapat az idei évre tervezett magashegyi expedícióit. A K2-re készülő Klein Dávid és Suhajda Szilárd mellett három további izgalmas hét- illetve nyolcezres expedíciót követhetünk figyelemmel az előttünk álló hónapokban.
Hirdetés

Lengyel Ferenc: Sisapangma déli fal, 8027 m

 

Lengyel Ferenc Forrás: Lengyel Ferenc Facebook
Lengyel Ferenc
Kép forrása: Lengyel Ferenc Facebook

 

Feri első nyolcezresére készül. Az egykori idegenlégiós roppant erős és kitartó, ennek köszönhetően második magyarként megmászta az Alpok mind a 82, négyezer méternél magasabb hegycsúcsát, tavaly pedig belekóstolt a hétezresek világába. Feljutott a 7134 m magas Ibn Szína-csúcsra (a korábbi Lenin-csúcs), majd közvetlenül utána, gyomorproblémáktól gyötörve 6700 méterig mászott a 7010 m magas Han Tengrin.

Idei célja a Sisapangma, de nem a normál úton, hanem a déli falon át. A falon több utat jegyeznek, de ezek bármelyikének az ismétlése is nemzetközi szinten komoly teljesítmény. Feri egyedül utazik, és a választott oldal jellegéből adódóan nem számíthat segítségre, például fix kötelekre. Nagyon ritkán indulnak expedíciók a hegy déli falára. Minden adott lesz tehát egy alpin stílusú vállalkozáshoz. Teljesen egyedül azonban nem mászhat, ugyanis a tavalyi tragédia miatt hozott új szabályok alapján minden mászónak kötelező egy helyi hegyi vezetőt maga mellé vennie. Feri tervei szerint a szlovén úton akklimatizálódik, és a helyszínen tapasztalható viszonyok alapján választ utat az éles mászásra. Amennyiben Ferinek sikerül feljutnia a hegy főcsúcsára, úgy az lesz a csúcs első magyar megmászása  (az úttörőnek számító 1987-es magyar expedíció minden valószínűség szerint a hegy központi csúcsát érte el, nem a főcsúcsot.)

Héjja Bálint: Az Ibn Szína-csúcs (korábbi Lenin-csúcs) első magyar megsíelése (7134 m)

 

Héjja Bálint Forrás: Héjja Bálint Facebook
Héjja Bálint
Kép forrása: Héjja Bálint Facebook

 

A fiatal, feltörekvő alpinista 2013 óta a Magyar Hegymászó Oktatók Egyesületének elnöke, hegyi túravezető. Mászott már többször Gyenyisz Urubkóval, aki méltatta képességeit. Kiválóan síel, ezért a mászást előszeretettel ötvözi síeléssel. Idén megsíelte a Kazbeket (5047 m) a Kaukázusban. Több első magyar megmászás fűződik a nevéhez, és számos nehéz alpin utat teljesített (Ortsveri északi fal, Mont Blanc Peuterey Integral, Aiguille du Midi Frendo-pillér szóló, Nagy Zinne Comici-út szóló).

Bálint célja a Lenin-csúcs első magyar megsíelése. Az expedícióra elkíséri Lengyel Feri is, aki tavalyról már ismeri a terepet, és az akklimatizációjának is jót fog tenni. Ő nem szándékozik lesíelni.

Varga Csaba: Gasherbrum I (Hidden Peak), 8080 m

 

Varga Csaba Forrás: Varga Csaba Facebook
Varga Csaba
Kép forrása: Varga Csaba Facebook

 

Negyedik nyolcezresére készül a nagyváradi Varga Csaba. A Gasherbrum II (2013), a Broad Peak (2014) és a Manaszlu (2017) után Csaba idén a Gasherbrum I-et (Hidden Peak, 8080 m) célozza. A heggyel tavaly próbálkozott Suhajda Szilárd és Klein Dávid, de nem sikerült feljutniuk. A mostoha időjárás miatt tavaly mindössze ketten értek fel a hegy csúcsára. Csaba tavaly a Kancsendzöngával próbálkozott, de a farkasordító hideg miatt, mivel pótlólagos oxigén nélkül mászott, kénytelen volt visszafordulni.

A hazai és külföldi magashegyi expedíciókkal kapcsolatos híreket kövesd napi szinten híroldalunkon, a Hóhatár csoportban!
 

Hirdetés