Menü

2017.08.17.     Hozzászólás 0

Az Alpok 82 négyezrese – interjú Lengyel Ferenccel

Újabb magyar hegymászónak sikerült az Alpok összes, négyezer méternél magasabb csúcsát megmásznia.


A bűvös négyezer… Az Alpokban szocializálódott hegymászók figyelme az első néhány sikeres háromezres után többnyire a négyezer méter fölé nyúló csúcsokra terelődik. Az Alpokban összesen 82 van belőlük. Ezek némelyike egészen könnyen elérhető, másokért keményebben meg kell dolgozni. Vannak közöttük népszerűek, amelyek szinte kötelező programnak számítanak minden valamire való magashegyi túrázó számára – és vannak nehezebben elérhető, kevesek által járt csúcsok is, amelyek megmászása hallatán már a tapasztaltabb hegymászók is elismerően bólintanak.

82 csúcs elég sok, ezért viszonylag kevesen vágnak bele, hogy mindet megpróbálják begyűjteni. A megfelelő időjárási és hóviszonyok kivárása miatt meglehetősen időigényes (és hazánkból eléggé költséges) projekt. Az első magyar hegymászó, akinek sikerült, ráadásul mindössze két év alatt, a néhai Kiss Péter volt, aki Erőss Zsolttal örökre fent maradt a fehér csend birodalmában, miután feljutottak a Föld harmadik legmagasabb hegycsúcsára.

A Nadelgraton, háttérben a Dom Forrás: Lengyel Ferenc Facebook

Lengyel Ferenc a Nadelgraton, háttérben a Dom (Van még fotó, katt a képre!)

Lengyel Ferenc éppen egy Erőss Zsolttal közös Kilimandzsáró-mászás után kezdett komolyabban foglalkozni a hegymászással. A dunaújvárosi születésű, 43 éves mászó megjárta a Francia Idegenlégiót, már évek óta Franciaországban él, a Genfi-tó partján, ahol egy ipari csőrendszereket gyártó cégnél dolgozik. Mászni csak szabadidejében tud. Többnyire pénteken, munka után kerekedik fel, és vasárnap késő este ér haza a túrákról. A nagyobb vállalkozásokra szabadságát használja fel. Így értelemszerűen hosszú időbe telt, mire mind a 82 csúcsot megmászta, de nem is az idő volt számára a lényeg.

Idén tavaszra 80 csúcsot pipált ki a listájáról. Volt, amelyeket az út során többször is megmászta. Az utolsó kettőhöz türelemmel kellett lennie. Egyrészt tavasszal eltört a bokája, ami hónapokra visszavetette, másrészt az időjárás sem alakult számára kedvezően a nyár derekán. Végül augusztus 7-én, a Mont Blanc-csoportban fekvő Luis Amadé csúccsal teljesítette a projektet (ennek eléréséhez még egyszer oda-vissza megmászta a Mont Blanc-t). A 82 csúcsból 60-at mászott meg szólóban.

A Taeschhorn csúcsán Forrás: Lengyel Ferenc Facebook

A Täschhorn csúcsán (Van még fotó, katt a képre!)

A csendes, szerény mászóval telefonon készítettünk interjút.

Mozgásvilág: Hogy kezdtél hegyet mászni?

Lengyel Ferenc: Amikor ideköltöztem a munka miatt és megláttam ezeket a hegyeket, úgy éreztem, hazaértem. Alföldi gyerek vagyok, soha nem másztam hegyet. Az első másfél évben még nem annyira mozgatott meg a dolog, de aztán elkezdtem az itteni kétezres hegyekre túrázgatni magamtól, majd nagy hirtelenjében elmentem a Kilimandzsáróra. Miután azt megmásztam, gyökeresen változtattam az életformámon: onnantól kezdve nem ettem húst, és nem ittam alkoholt. Ne érts félre, nem voltam piás, de hétvégén a barátokkal megittam 1-2 sört. 85 kg-ról lefogytam 70-re. A Kilimandzsáró után úgy éreztem, hogy menni fog ez a hegymászás dolog, és akkor elkezdtem négyezresekre mászni.

Melyik volt az első közülük és mikor?

A Weissmies, 2012-ben. A második a szomszédja volt, a Lagginhorn, aztán a Bishorn és az Allalinhorn.

Weissmies, az első négyezres Forrás: Lengyel Ferenc Facebook

Weissmies, az első négyezres (Van még fotó, katt a képre!)

Rögtön az elején cél volt, hogy megmászd mind a nyolcvankettőt?

Nem, abszolút nem. Csak elkezdtem mászni és rákaptam az ízére. 25-30-at viszonylag hamar megmásztam, és akkor kezdtem jobban utána érdeklődni. Beszereztem egy könyvet, a német nyelvű „4000er der Alpen” kalauzt. Az első szezonban megcsináltam 39-et. Ezen eléggé felbuzdultam, és ekkor merült fel bennem, hogy mennyi is van összesen? Akkor hallottam Kiss Péterről is. Ő éppen akkor fejezte be. Gondoltam, akkor én is megcsinálom. Ha jól emlékszem, ő viszont egyszerre 2-3 hónapot is kint töltött, és csak mászott. Nekem csak munka után volt erre lehetőségem. Persze nekem meg az az előnyöm, hogy itt élek.

Végeztél valamilyen hegymászó tanfolyamot?

Soha nem jártam tanfolyamra, magamtól, barátoktól és könyvekből tanultam, amit tudok. A tanfolyami anyagot nem ismerem, de tudok mást helyette. Van tapasztalatom, ami a tanfolyamon szerezhető ismeretek esetleges hiányát kompenzálja. Voltak olyan éles helyzetek, amelyeket meg kellett oldanom, különben bajba kerültem volna.

Azok a barátok, akikkel eleinte másztál, tapasztaltabbak voltak nálad hegyen?

Nem igazán. Hegyen majdnem mindig egyedül jártam, viszont sokat kérdezősködtem. Több mint hatvanat egyedül másztam meg a 82-ből. Pontosan azért, mert az emberek nem nagyon bíznak egymásban, ami érthető. Amikor mászótársat keresel, és elkezded hívogatni az ismerősöket, az egyiknek a gyereke beteg, a másiknak a kocsija robbant le, a harmadiknak nincs szabadsága – már magadra is maradtál. Esetleg nem bíznak benned, mert úgy gondolják, hogy hozzájuk képest túl gyorsan/lassan mégy – megint egyedül maradtál. Most a végére találtam egy társat, az utolsó két csúcsot vele másztam, nagyjából hasonló ütemben mozgunk, csak hát közben véget ért a projekt. Közben persze előfordult, hogy otthonról is kijöttek mászótársak, oktatók is, és volt néhány közös mászásunk. Magyarországról elég nehéz azért összehozni egy ilyen mászást. De volt olyan is, hogy interneten kerestem mászópartnert, ami azért elég nagy lutri.

Volt ezzel kapcsolatban rossz tapasztalatod?

Sajnos volt, igen. Az Óriásfogat (Dent du Géant) másztuk ketten egy ismeretlennel. Előtte telefonon sokat beszélgettem a jelentkezővel. Nálam jobb sziklamászó volt. Nekivágtunk, meg is másztuk a csúcsot, de ekkor pechünkre felhőbe kerültünk. Leereszkedtünk a fogról, elértük a gerincet 3900 méteren, addig nem is volt semmi gond. Akkor azonban nem találtuk az utat lefelé. Ő azt mondta, szerinte balra kell lemenni, én meg jobbra mentem volna (egyébként ez lett volna a jó irány). Kialakult egy kis eszmecsere közöttünk, aminek a végén én mondtam, hogy oké, nem akarok vitázni, menjünk balra. A vége az lett, hogy eltévedtünk, és helikopteres mentést kértünk, másnap hajnalban jöttek értünk. Kőlavinát indított rám véletlenül, aztán ott kellett bivakolnunk a gerincen, egy szál pulóverben. Szóval vannak az internetes társkeresésnek veszélyei.

Egy másik alkalommal, amikor a Monte Brouillard-t másztuk a Peuterey-gerinc felől, a társam két napig feküdt betegen az Eccles-bivakban. Gyomorproblémái voltak, végül mondtam neki, inkább menjen le. Akkor is egyedül maradtam.

A Taeschhorn gerince Forrás: Lengyel Ferenc Facebook

A Täschhorn gerince (Van még fotó, katt a képre!)

Melyik volt a legszebb, legemlékezetesebb mászásod?

Az egyik természetesen a friss emlék, az Amadé. De a Täschhorn is, amit szólóban másztam. Egy nagyon szép és nagyon nehéz gerince van, sok-sok hópárkánnyal. Talán éppen az volt a szép benne, hogy nehéz volt és veszélyes. Mindehhez viszont tökéletes időjárást sikerült kifognom: szélcsend volt és telihold. Az egyik oldalon, a Weissmies felől jött fel a Nap, a másikon, a Matterhorn mögött ment le a Hold. Szavakkal nem lehet leírni azt a látványt. Egy gyönyörű gerinc volt alattam, teljesen egyedül voltam a hegyen – tényleg leírhatatlan érzés volt.

Voltak necces mászásaid, amikor közel voltál ahhoz, hogy bajba kerülj?

Akadt azért, az elején, amikor még tapasztalatlan voltam. Egyszer az időjárás is bepipult, amikor a Breithorn-gerincet másztam. Pénteken felmentem a Quintino Sella házba, majd másnap, szombat hajnali indulással megmásztam a Castort, a Polluxot és a Breithorn öt csúcsát. A Pollux után lementem a kis bivakházba, letettem a nagy zsákomat és megvetettem a hálózsákomat estére. A kis zsákkal pedig nekivágtam a Breithornnak. A vége felé eléggé befelhősödött, és eltévedtem az utolsó gerincen. Egy sziklatömb volt előttem, amit át kellett másznom valahogy. Egy kb. fél centis repedést találtam, amibe épphogy belefért a hágóvasam elülső foga. Ott álltam a függőleges falon, és azon gondolkodtam, most vajon mi lesz? Tíz percbe is beletelt, mire átkúsztam valahogy, majd kisütött a nap, és végre megláttam az utat, ami ott volt kb. 20 méterrel felettem. Ha ott kipattan a hágóvas és leesek, több száz métert zuhantam volna. Ott egy kicsit leültem, átgondoltam a dolgokat, aztán lementem a bivakba, ettem egy nagyot, és aludtam.

Feri akcióban Forrás: Lengyel Ferenc Facebook

Van még fotó, katt a képre!

A budapesti előadásod alkalmával meséltél egy kalandos sztorit a Finsteraarhornról is.

Igen, ez akkor volt, amikor a Berni-Alpok csúcsait másztam. Nyolc napot töltöttem a gleccseren egyedül, a 9 négyezresből hetet másztam meg, ami igazából nyolc csúcs volt, mert unatkozásból a Mönchre kétszer mentem fel. Ahogy mentem fel a Finsteraarhornra, ott van egy plató 4000 méteren. Sokan csak odáig másznak, mert az utolsó kétszáz métert nem vállalják be. Ott találkoztam két német sráccal, akik megkérdezték, nem vinném-e fel őket a csúcsra. Ez ugye megint az a helyzet, hogy ismeretlenben mennyire bízhatsz meg, de rábólintottam. Előreküldtem, és hátulról biztosítottam. Mi törtük a nyomot, utánunk még jöttek vagy húszan. A srác annyira élvezte, hogy a csúcsgerincen eléggé közel ment a hópárkány széléhez. Amint ellépett vissza befelé, a párkány leszakadt, pontosan a lábnyoma felénél. Ha ott leesik, lehet, hogy engem is lerántott volna.

Louis Amadé, az utolsó négyezres Forrás: Lengyel Ferenc Facebook

Luigi Amadé, az utolsó négyezres (Van még fotó, katt a képre!)

Mesélj egy picit az utolsó csúcsodról, a Luigi Amadéról! Az időjárás eléggé próbára tette a türelmedet.

Igen, egy héttel korábban próbálkoztunk már, ugyanezzel a sráccal, meg jött velünk egy lány is, de ő csak a Mont Blanc csúcsig akart jönni velünk. A Vallot-háznál azonban visszafordult, ahogy a másik 80-90 mászó is. Aznap senki sem jutott fel, ugyanis 80 km körüli alapszél volt, 90-100-as lökésekkel. Mi is lementünk, de eldöntöttük, hogy amint jó idő lesz, visszajövünk. Egy hét múlva jött el a kedvező ablak. Vasárnap még esőben mentünk fel a Vallot-házba, ott aludtunk. Hétfőn hajnalban 02:30-kor indultunk. 4-kor már a Mont Blanc csúcsán álltunk. Leereszkedtünk az olasz-oldalon, és 7:15 körül értük el az Amadét. Utána vissza a Mont Blanc-ra, amit 10:30 körül értünk el, aznap másodszor. Fárasztó volt, jóval kevesebb sziklára számítottam. Nagyon oda kellett figyelni. 10 méteres kötél volt nálunk, szinkronban másztunk, nem standoltunk.

Mennyire éreztétek, hogy a nagy meleg miatt leolvadt a hegy?

Nagyon. A dolog ott kezdődik, hogy mégy fel a normál úton, és a Gouter-házig nincs hó. A Grand Couloir száraz. Én már nyolcadszor másztam meg a Mont Blanc-t, és olyan helyeken vannak hasadékok a Gouter-háznál, ahol eddig soha nem voltak. Az új Gouter-ház nemrég készült, de már panaszkodnak, hogy a gleccser nyomja a házat. Az eddig megbízható hófal elkezdett csúszni a ház felé, és bár egyelőre nincs baj, később még lehet komolyabb probléma belőle. De múlt héten voltunk fent az Allalinhornon, ott is irgalmatlan nagy repedések vannak. Már falépcsőket tesznek be, hogy át lehessen rajtuk kelni. A gleccserekről meg ne is beszéljünk.

Érzelmileg hogy élted meg a projekt befejezését?

Hihetetlen dolog, hogy megcsináltam, a mai napig nem fogom fel egészen. Pedig nem gondolom, hogy nagy dolog lenne. Rengeteg ez a 82 hegy. Persze, néha lehet egymás után többet is, csoportosan begyűjteni, de némelyikért nagyon meg kell küzdeni. Vannak köztük nagyon nehezek, amikhez viszont nagy szerencsém volt, és hamar le tudtam őket küzdeni. A wallisi csúcsok nagyon a szívemhez nőttek, de a legjobban a Mont Blanc-csoport nyűgöz le.

Az utolsó csúcs előtt feltöltöttél egy fotót, ami egy magyar zászlót ábrázolt, rajta Kiss Péter és Erőss Zsolt nevével. Ezt a zászlót vitted magaddal az utolsó csúcsokra. Mi adta hozzá az ötletet? Ismerted őket személyesen?

A mindenkinek köszönő zászló Forrás: Lengyel Ferenc Facebook

A mindenkinek köszönő zászló (Van még fotó, katt a képre!)

Zsolttal több hegyet is másztam, többek között a Kilimandzsárót és a Grand Paradisót. Nagyon szerettem. Igazából ő „mérgezett meg” a hegymászással. Péterrel sajnos soha nem találkoztam, de több csúcson találkoztam a nevével a csúcskönyvekben. Láttam róla filmeket, nagyon becsülöm, és igazi sportembernek tartom. Azóta megtörtént az a sajnálatos tragédia. De többször ők adtak nekem erőt a folytatáshoz, amikor megakadtam és vissza akartam fordulni egy hegyen. Mintha hallottam volna belül a hangjukat, ahogy mondják, hogy ne add fel, menj tovább. Nagyon sokan gondoltak rám, akik mindig ott voltak velem, de a szívemben Zsolt és Péter is ott volt.

Igaz ugyan, hogy még csak most fejezted be ezt a projektet, de vannak már terveid a jövőre vonatkozólag?

Most azért jó, hogy túl vagyok rajta. Volt azért feszültség, hogy állandóan az időjárást kellett nézni, meg azon aggódni, hogy lesz-e partner. Ma még kicsit be vagyok sokallva a hegyektől, de holnap már lehet, hogy másképp érzem. Picit most szeretnék a családdal is eltölteni némi időt. De persze, tervek vannak. Matterhorn északi fal, Grandes Jorasses északi fal, a Dru… és persze szeretnék hétezreseket is mászni. Anyagilag az már húzós dolog lesz, hiszen az eddigieket mind saját zsebből finanszíroztam. Próbálok majd támogatókat szerezni, esetleg egy könyvet írni. Szeretném bizonyítani, hogy nem csak ennyire voltam képes, van még bőven a tarsolyomban. Remélem, hogy ezzel a teljesítményemmel sikerült néhány ember figyelmét felkeltenem, és látnak fantáziát egy esetleges szponzorációban.

Feri a Lenzspitze oldalában Forrás: Lengyel Ferenc Facebook

Feri a Lenzspitze oldalában (Van még fotó, katt a képre!)

Olvass többet a témáról: Lengyel Ferenc, alpok, négyezresek