Menü

2020.01.30.     Hozzászólás 0

Nádudvari Péter

Segíts sporttal súlyosan beteg gyerekeken - csatlakozz a Team Mikihez

A közösen teljesített versenyek Mikinek lelki épülést hoznak, a támogatottaknak pedig hozzájárulást a gyógykezelésekhez.


Nádudvari Péter gyógypedagógus, Jószolgálat-díjas jótékony sportoló énektanára volt egy súlyos betegséggel küzdő kisfiúnak, Katona Miklós Patriknak. Gyógykezelése támogatása céljából ultramaratonokat futott, amelyek kilométereit meg lehetett vásárolni, a bevétel Miki gyógyulását segítette elő. A fiú már akkor megfogalmazta élete egyik legfontosabb célját: ha meggyógyul, ő is szeretne jótékony sportolóként súlyosan beteg gyerekeken segíteni.

Miki állapotváltozását illetően még nem lehet jóslatokba bocsátkozni, nem tudni azt, hogy mikor lesz képes önállóan sporttevékenységet végezni. A szándéka viszont azonnali megvalósítást kívánt. Korábban már teljesítettek közösen versenyeket futókocsi segítségével, gondolták, Miki álma ebben a formában valóra válhat. Ahogy ő fogalmazott:

Amikor Petivel versenyzünk, kicsit úgy érzem, mintha én is futnék. Akkor a kerekesszéket is elfelejtem. A legjobb pedig ebben az, hogy így tudok segíteni a barátaimon.

 

Team Miki - Nádudvari Péter Forrás: Team Miki

  

Így alakult meg tavaly januárban a Team Miki – duplán gyógyító kilométerek, a súlyosan beteg és fogyatékos gyerekeket, fiatalokat, családjaikat széles szakmai spektrummal segítő Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány (adószám: 18418299-1-05) támogatásával. Az Alapítvány Adománybank elnevezésű oldalán saját felületet is kaptak az adománygyűjtésükhöz. A csapat közösen, futókocsi segítségével teljesített kilométerei megvásárolhatók voltak Miki valamelyik barátjának, sorstársának gyógyulását támogatandó. A közösen teljesített versenyek Mikinek lelki épülést hoznak, a támogatottaknak pedig hozzájárulást a gyógykezelésekhez.

Később a duó tágabb értelemben vett csapattá is alakult, több kerékpáros és futó csatlakozott hozzájuk, akik a bevállalt kilométereiket Mikihez és Péterhez hasonlóan "áruba bocsátották", és a Team Miki céljainak támogatására ajánlották fel.

 

Miki és csapata a tavalyi év során azért gyűjtött jótékony futással és kerékpározással, hogy kórházi kezelést befejezett gyerekek és családjaik élmény- és fejlesztő terápiás programokban részesüljenek. Egy-egy ilyen program résztvevői testileg-lelkileg egyaránt fel tudnak töltődni a nem érintettek számára elképzelhetetlen megpróbáltatásokat jelentő hetek/hónapok után, a családok egysége megerősödhet, a gyermekek rehabilitációja a lehető legteljesebb lehet.

További cél volt, hogy Mikinek saját, az ő igényeire átalakított futókocsija lehessen, amely segítségével a lehető legtöbb versenyen részt tudnak venni Péterrel. Az összegyűjtött adományból ez is teljesült.

Miki, Péter és a csatlakozók összesen egymillió-négyszázezer forintot gyűjtöttek össze 2019-ben, vagyis "milliomossá tették" Miki sorstársainak ügyét.

 

Team Miki kilométergyűjtők

 

A támogatás egyéb formája is lehetséges

Az egyik csatlakozó, Józsa Fruzsina és vőlegénye, Lovász László jótékonysági célú sportruházat-vásárlást és közösségi futást is szervezett, erről bővebb információ a Team Miki – duplán gyógyító kilométerek Facebook és Instagram-oldalain található.

Ugyan jelenleg nincs versenyszezon, de a háttérben továbbra is folyik a munka. A csapat célja az, hogy a 2020-as év még a tavalyit is felülmúlja mind a csatlakozó sportolók számát, mind az ügy népszerűsítését, mind az összegyűjtött adományt illetően.

A 2020-as szezonra eddig Volenticsné Merényi Dóri, Ádám Zsolt, Deli Lajos, Jónás József, Kolozsvári Csaba, Szabó Pál Szasó, Szikra László, Theodorovits Attila, Czibolya Marietta, Olasz Ramóna, V Tóth Katalin és Zuba Péter is csatlakoztak.

A legnagyobb álom pedig egy saját pihenő- és fejlesztőház működtetése, ahol - csakúgy, mint az üdülés során - művészetterápia, élményterápia és fejlesztő programok lennének biztosítottak.

A csapat kilométereit megvásárolni itt lehet, jótékony sportolónak jelentkezni pedig a nadudvarip@gmail.com e-mail címen.

 

Olvass többet a témáról: Team Miki, nádudvari péter, jótékony sportolók

Ajánló