Team Miki - sportcsapata lett a súlyosan beteg kisfiúnak Hír

(X) - Támogatott tartalom
2019/05/20
Szeretetüzenete tovább terjed.

Nádudvari Péter gyógypedagógus, Jószolgálat-díjas jótékony sportoló énektanára volt egy súlyos betegséggel küzdő kisfiúnak, Katona Miklós Patriknak. Gyógykezelése támogatása céljából ultramaratonokat futott, amelyek kilométereit meg lehetett vásárolni, a bevétel Miki gyógyulását segítette elő. A fiú már akkor megfogalmazta élete egyik legfontosabb célját: ha meggyógyul, ő is szeretne jótékony sportolóként súlyosan beteg gyerekeken segíteni.

Miki állapotváltozását illetően még nem lehet jóslatokba bocsátkozni, nem tudni azt, hogy mikor lesz képes önállóan sporttevékenységet végezni. A szándéka szándék viszont azonnali megvalósítást kívánt. Korábban már teljesítettek közösen versenyeket futókocsi segítségével, gondolták, Miki álma ebben a formában valóra válhat.

Team-Miki Forrás: Team-Miki
Team-Miki
Kép forrása: Team-Miki

 

Ahogy ő fogalmazott:

 


Amikor Petivel versenyzünk, kicsit úgy érzem, mintha én is futnék. Akkor a kerekesszéket is elfelejtem. A legjobb pedig ebben az, hogy így tudok segíteni a barátaimon.

 

 

Team Miki - duplán gyógyító kilométerek

Így alakult meg tavaly januárban a Team Miki - duplán gyógyító kilométerek, a súlyosan beteg és fogyatékos gyerekeket, fiatalokat, családjaikat széles szakmai spektrummal segítő Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány (adószám: 18418299-1-05) támogatásával. Az Alapítvány Adománybank elnevezésű oldalán saját felületet is kaptak az adománygyűjtésükhöz. A csapat közösen, futókocsi segítségével teljesített kilométerei megvásárolhatóak voltak Miki valamelyik barátjának, sorstársának gyógyulását támogatandó. A közösen teljesített versenyek Mikinek lelki épülést hoznak, a támogatottaknak pedig hozzájárulást a gyógykezelésekhez.

 

A cél egy saját futókocsi megszerzése

Sőt, Miki és Péter merészebbet is mert álmodni: szerették volna, hogy a duó tágabb értelemben vett csapattá is alakuljon, hogy a fiú több sorstársán, barátján tudjanak segíteni. Több olyan futó és kerékpáros csatlakozott hozzájuk, akik tudtak azonosulni a Team Miki filozófiájával, céljaival.
Hosszas háttérmunkát követően kialakultak a csapat idei céljai is. Miki és Péter ezúttal egy saját futókocsira gyűjt, hogy párosuk a lehető legtöbb versenyen elindulva tudja gyűjteni a duplán gyógyító kilométereket, hogy Miki számára a lelki megerősítés, barátai számára az összegyűjtött adomány összege a lehető legnagyobb legyen.



A tavaszi versenyeik:

- 2019. március 31. Generali Runner\'s World Run 21,1 km - Balatonfüred (együtt).
- 2019. május 18. Tatai Tófutás (Decathlon futófesztivál) 21,1 km - Tata (együtt).
- 2019. tavasza: Budapest, Terror Háza Múzeum - Recski kényszermunkatábor emlék-ultramaraton (120 km két részletben saját szervezéssel két egymást követő napon, Péter teljesítése).

 

 

             A kilométereiket ide kattintva lehet megvásárolni

 

 

 

Új sportolók a csapatban!

Új sportolók is csatlakoztak a csapathoz, az ő céljuk adománygyűjtés Miki és barátai, valamint családjaik élményterápiás üdültetéséhez, hogy ők a hosszú, több szempontból megterhelő kórházi kezelések után pihenni, feltöltődni tudjanak. A legnagyobb álom pedig egy saját pihenőház működtetése, ahol -csakúgy, mint az üdülés során- művészetterápia, élményterápia és fejlesztő programok lennének biztosítottak.

 

Csatlakozók Forrás: Team-Miki
Csatlakozók
Kép forrása: Team-Miki

 

Az eddigi csatlakozók: Bán László, Baumgartner Benita, Jászay M. Gábor, Juhász Sándor, Kiss Piroska, Szabó Pál Szasó.

Kilométereiket >> ITT << lehet megvásárolni.

 

A csapat további csatlakozni szándékozók jelentkezését is várja Péter e-mail címén: nadudvarip@gmail.com

 

Szeretnénk továbbá, ha az Adománybank és a Team Miki a lehető legnagyobb mértékben bekerülne a köztudatba. Szeretnénk Miki álmát az eddigieknél is nagyobb eredményekkel megvalósítani. Hogy aztán álmodhasson egy még szebbet. 

 

Team-Miki Forrás: Team-Miki
Team-Miki
Kép forrása: Team-Miki