Programajánló – A szabadság szerelmeseinek Hír

Puskás Judit - Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu
2010/03/11
A hétvégén elő a bakanccsal és irány ki a természetbe túrázni illetve futni egyet, vagy kettőt…:)
Hirdetés
A zord időjárás sem lehet kifogás, mivel futás közben úgysem érezzük a hideget, átmelegedik a testünk, fittebbek leszünk, a szabad levegőn lehetünk, ráadásul még karcsúsodunk is, ami a nyár közeledtével csak pozitív lehet.
Ha kedvet kaptunk egy kis kocogásra, nincs más dolgunk, csak ki kell választanunk a számunkra legmegfelelőbbet az alábbi programok közül.
 
Van itt minden: futás a Bükkben március 15-én , a Szilas patak-   és a Duna partján (ahova egyébként triatlonistákat, kerékpárosokat és túrázókat is egyaránt  várnak)  pedig március 14-én.
 
Akik inkább a „nyugodtabb” mozgás mellett döntenek, azoknak is bőven akad lehetőségük egy kis hétvégi kiruccanással egybekötött testmozgásra.
Számos ilyen esemény közül választhatunk, így csak a saját ízlésünkön múlik, végül melyik mellett döntünk.
 
Március 13-án Pécsett , Tatán a Vértesben   és Csillaghegyen gyalogolhatunk szervezetten, március 14-én pedig a Budai-hegységben   dolgozhatjuk meg a téli semmittevéstől elpuhult lábainkat. De a rég elfeledett bicajunkat is elővehetjük végre a 13.-i Duna menti kerékpártúrára .
 
Amennyiben hétvégén a túrabakancs helyett szívesebben húznál sílécet a talpadra, akkor se aggódj, ugyanis nem csak az időjárás, de Eplény is melletted áll.
Magyarország egyik legkedveltebb „síparadicsoma” ugyanis ismét Flúgos Futammal vár minket március 12-én , a nemzet ünnepén (március 15-én) pedig ingyenes síeléssel és snowboardozással kedveskedik számunkra.
Hirdetés