I. Borvidék Félmaraton Hír

Borvidék Félmaraton
2009/12/14
Fuss! Fröccsözz! Frissülj fel!
Hirdetés

A versenyt 2010. május 2-án rendezik Szekszárdon, amelynek útvonala érinti a város illetve a borvidék legszebb pontjait. Már a verseny útvonala is eltér a hagyományos utcai futóversenyektől, de számos egyéb pontban rejt meglepetéseket a futók és szurkolók számára. A verseny helyszínét, útvonalát úgy jelölték ki, programjait úgy szervezték meg, hogy mind a versenyzőknek,  mind az őket kísérő látogatóknak és a város lakóinak is kiváló szórakozást nyújtsanak.
Fuss!
A maratoni futás attól érdekes, hogy mezőny első részében célba érkezőknek még marad energiájuk, hogy szurkoljanak azoknak, akiket megelőztek. (Egy átlagember tapasztalata.)

Az elmúlt évtizedekben a szekszárdi futók közül nagyon sokan teljesítették a félmaratoni vagy maratoni távot. Azt ugyan nem tudjuk megjósolni, ki lesz a következő, de minden másra lehet fogadni, most ráadásul kedvezményesen a bet365 bónusz segítségével. A jövő májusi versennyel elsősorban nekik szeretnének kedveskedni azzal, hogy hazai pályán tudják vendégül látni azokat a barátaikat, akiket Magyarország vagy a világ különböző pontjain rendezett félmaratoni, maratoni futóversenyeken ismertek meg.
Fröccsözz!
A borvidéken fehérbor-szőlőfajták közül chardonnay-t, olaszrizlinget, rajnai rizlinget, rizlingszilvánit, traminit termesztenek. A vörösbor-szőlőfajták közül a cabernet franc, cabernet sauvignon, kadarka, kékfrankos, merlot, pinot noir és zweigelt fürtökből készített borokat palackozzák a borvidéken.

A szekszárdi borút települései: Báta, Bátaszék, Decs, Őcsény, Mórágy, Szálka, Szekszárd, Szentgál-szőlőhegy, Harc, Zomba. A kerékpáros turisták, a gépjárművel érkező érdeklődők a szekszárdi borúton végigha ladva megtekinthetik, hogyan művelik a szőlőt, hogyan tárolják és szolgálják fel a bort.
Frissülj fel!
Az I. Borvidék Félmaraton versenyközpontja a Bezerédj utcai Wellness Centrum lesz. A versenyközpontból a Béla király térre érve először az 1753-ban készített Szentháromság-szobrot pillanthatjuk meg, az 1738 és 1740 közötti időszakban tomboló pestisjárvány emlékére emelték a város lakói.

A szobor mögött magasodik a több mint kétszáz éve épített templom, barokk és copf stílusjegyekkel. Az Urunk mennybemenetele római katolikus templom Közép-Európa legnagyobb egyhajós temploma. A templomtól jobbra kialakított parkban található I. Béla király szobra, aki 1061-ben alapította a szekszárdi bencés apátságot, ennek romjait az 1960-as évek végén tárták

A Béla teret északról egy nemrégiben felújított, impozáns épületegyüttes határolja, amelyben jelenleg az igazságszolgáltatás különböző intézményei működnek. A tér keleti részén a Vármegyeháza áll. Az épület 1828 és 1833 között épült Pollack Mihály és Stann Jakab tervei alapján. A Vármegyeháza jelenleg a Tolna Megyei Levéltár székhelye, az épületben állandó és időszaki kiállításokat tekinthetnek meg az érdeklődők, az udvarban az egykori apátság maradványai láthatóak. Kora tavasztól késő őszig számos kulturális esemény hangulatát emelik az idővel dacoló kövek. A Vármegyeháza kertjében az 1994-ben készített borkútban gyönyörködhetünk. A borkút csak jeles alkalmakkor üzemel, akkor azonban a szekszárdi borvidék legjobb borait kóstolhatjuk meg.

Szintén a megyeháza kertjében található Bezerédj István mellszobra, aki 1844-ben a nemesek közül elsőként és önként adózott jövedelmei után.

Azok a versenyzőink, akik a versenyre magukkal hozzák barátaikat, feltétlenül nézze nek be a verseny előtt a Vármegyeháza kertjébe, mert a félmaraton utolsó szakaszáról remek képeket lehet majd készíttetni a szurkolókkal. Az egyik fotózásra alkalmas hely a kert nyugati része, ahonnan majd a háttérben a templom és a Városháza látszik. A Városháza klasszicista stílusban épült 1842 és 1846 között, az épületet száz éve építették át szecessziós stílusban.

Talán sikerült összefoglalni néhány sorban az I. Borvidék Félmaraton rajtjának és céljának lényegét; bemutatni a várost, ahol egykor kiemelkedő alkotók éltek és dolgoztak, ahol emléküket méltó módon őrizzük azért, hogy Szekszárd legyen a jövő városa...
Hirdetés