Bajnokok összecsapása, bajnokok Életfája - beszámoló Hír

Tankó József
Tankó József
2010/04/28
Bajnokok első Urban Cross versenye, és Életfa életmód programja az Arena Plázában!
Hirdetés

Első alkalommal rendeztek Magyarországon futó - és kerékpárversenyt egy bevásárló központban, ahol nemcsak gyerekeknek és a nagyközönségnek, hanem az ország legjobbjainak is lehetősége volt a különleges pályán bizonyítani a küzdőszellemet. A napot pedig az Életfa életmód programja színesítette.

Az Életfa program célja mozgás, és egészséges életmód minél szélesebb körű népszerűsítése. Az X2S segítségével pedig a fiatalokat elérni, és vonzóvá tenni számukra a sportot, valamint a természetben való mozgást, amely az egészség alapfeltétele.

 

Az Arena Plaza ideális helyszín volt a rendezvényhez, hiszen Budapest központjában, hatalmas zöldterülettel körülvéve szinte kínálja magát a sportoláshoz, a szabadidő eltöltéséhez. Az első versenyen még csak az elit mezőny lépett az üzletközpont folyosóira, de a külső pályaszakaszok is elegendő izgalmat és élményt adtak ahhoz, hogy újabb esemény időpontja is a szervezők tervei közé kerüljön.

A legtöbb fiatal Gyöngyösről érkezett, a kálváriaparti iskolából, ahol a sport és a sportos életmód a napi program fontos részét képezi, így nem is volt meglepő, hogy több dobogós helyet szereztek a gyerek és ifjúsági kategóriában.

A rajt után a férfi mezőnyben ádáz küzdelem vette kezdetét, végül a hosszútávfutó Beda Szabolcs szakította át elsőként a célszalagot. A hölgyeknél a tájfutó Őry Eszter magabiztos futással győzött, számára ez a terep nem volt igazán nehéz.

 

80688-urban-cross-bike-lepcso-dh_1200x800.jpg
80688-urban-cross-bike-lepcso-dh_1200x800.jpg

 

Majd a nap igazi különlegessége következett, az ország elit futóinak kieséses versenye 4 futamban, ahol a legutolsó célba érkezők már nem állhattak a következő rajthoz, amelyre 5 perc pihenő után került sor. Ez a versenyforma hihetetlenül kemény igénybevétel, a profi futóedzések sem tudták teljesen felkészíteni a versenyzőket – ez a X2S célja is a hasonló versenyekkel: szokatlan és váratlan helyzeteket teremteni a pályán ezzel kihozva olyan rejtett adottságokat, képességeket, amelyek egy hivatalos versenyen nem kerülnek elő. A versenyt végül az ügyesen taktikázó és végig jó formában futó Dani Áron (BEAC) nyerte, Szabó Imre és Rezessy Gergely (Vasas) előtt.

 

A kerékpárosok versenye hasonlóan izgalmas látványt jelentett a nézőknek, hiszen a pálya több olyan elemet is tartalmazott, ahol nem mindennapi jelenetek játszódtak le. Itt 4-es futamokban teljesítették a távot - az első 2 jutott tovább. Több hatalmas esés, ugratás és trükk bemutatása után (komoly sérülés nem történt) az utolsó futamban 4 versenyző mérkőzhetett: Melts András, Fenyvesi Péter, Grósz Béla és Lukács Bálint. Végig jellemző volt a taktikai küzdelem is, hiszen a pálya lehetőséget adott egymás akadályozására és ügyes trükkök bevetésével az előny megszerzésére. A küzdelemből a profi kerékpáros Melts (Corratec) került ki győztesként, nyomában a fiatal Fenyvesivel (X2S-KONA TEAM).

 

80688-urban-cross-elit-futas-indoor_1200x1047.jpg
80688-urban-cross-elit-futas-indoor_1200x1047.jpg

 

A versenyzők, és résztvevők pedig kipróbálhatták az egészséges, és sportos életmódot segítő Just és Nahrin termékeit, illetve megismerhették az Életfa életmód programot, mely kapcsán Varga Gyulával az Életfa program egyik vezetőjvel - aki szintén aktív résztvevője volt a X2S által szervezett Urban Cross kihívásnak - , és Kanizsárné Vaskó Nikolettel dietetikussal beszélgettünk az X2S versenyzők által használt sporttermékekről:

 

Nahrin Iso-tea:: négyfajta cukrot tartalmaz, folyamatos energia ellátást biztosít a megterhelt szervezetnek. Fogyasztása sportolás előtt 20-30 perccel ajánlott, mert körülbelül ennyi idő szükséges, hogy elkezdje kifejteni jótékony hatását. A verseny közben folyadék pótlásra jobban alkalmazható mint a sima vizek, illetve a sportolás befejezésével az elvesztett folyadék visszapótlására a benne lévő ásványi sók, vitaminok, fekete tea(koffein mentes), és természetesen összetevők miatt tökéletesen alkalmas.
Tartósítószer nincs benne, természetesen citromból készül. Négyféle cukrot tartalmaz: szőlőcukor, maláta, gyümölcscukor, cukor. Fontos még, hogy laktóz, illetve glutén mentes, és még vegetáriánusok is fogyaszthatják. Sőt, a Davos maraton hivatalos itala is a Nahrin iso-tea.
A Nahrin Iso-teát több versenyen is tesztelte az X2S csapata, melynek tapasztalatait itt olvashatod…
 
Boróka krém: hegyiborókából készül, vérpezsdítő, anyagcsere gyorsító hatású termék. Bemelegíti az izmokat, és a köszvény orvoslására is tökéletesen alkalmas. Így elkerülhetőek a versenyek, és a sportolás során közben felmerülő balesetek, és sérülések.  Boróka krémről bővebb leírást találsz az X2S csapat oldalán…..
Izomlazító krém: feketenadálytő másnéven Wallwurz krém. Alkalmazása: versenyek, nagyobb megterhelések után, bevérzések, ütödések kezelésére szolgál. Izomláz-, fájdalomcsökkentő, jótékony hatású. Bövebb infó...
31gyógynövényes olaj: éterikus, mélyen a bőr alá az izomba jut el. Fájdalomcsillapító hatású, és a többi korábban felsorolt krémmel együtt nagyon jól alkalmazható. 31 gyógynövény tartalma miatt nagyon sokrétű a hatása! Bövebb infó...

Mindegyik termék magas hatóanyag tartalmú koncentrátum, és természetesen gyógynövényekből készül.
Többek között a következő versenyeken találkozhatunk az X2S-sel, és az Életfa Életmód programmal: BalatonBike Fest, Piliscsabai terepverseny, és további kisebb-nagyobb közös rendezvényeken.

Hirdetés