St.Petersburg – a vízválasztó

Kuttor Csaba
Kuttor Csaba
2012/04/27
Hirdetés

Anno 2000-ben voltam itt először, akkor egy sorsdöntő csatát vívtam meg sikeresen, és most is valami hasonló vár rám, csak a tét egészen más. 2000ben éppen Ausztráliában voltunk a válogatottal, és nagyban készülődtünk a perthi VB-re. Egyik este számolgattunk Vörivel, és az jött ki, hogy ha én most VB-zem, akkor igencsak úgy néz ki, hogy búcsút inthetek a sportág első Olimpiájának. Akkor kicsit más volt a kvalifikációs szisztéma, így hiába voltam 39ik a ranglistán úgy, hogy előttem sokan kiestek, mégsem volt tuti az indulásom 3héttel a kvalifikáció vége előtt.

A kérdés az volt, vagy megyek egy nagyot a VB-n, vagy megpróbálom a világot a hátamra venni, és csinálni helyette két pontszerzőt. Az egyik Azori-szigeteken volt a másik itt. A repjegyemet gyorsan átírtuk, így miközben a magyar csapat a Sydney VK után Perthben kiszállt a gépből, én már csak mentem tovább a tranzitba, és ültem fel a hazafelé tartó járatra, majd nyomás Azori-szigetek.

Az első próba jól ment, harmadik lettem, és egy tonna pontot szereztem, de még mindig nem voltam biztonságban, mindössze a veszélyes ellenfelek köre szűkült le 5ről 1-re. Az egyet úgy hívták Oscar Galindez. A csóka amúgy félisten státuszban van az USA-ban. Nem bolyozós versenyeket sorra nyerte, mert bringán kevés kegyetlenebb arc van a mezőnyben. A különbség olyan kicsi volt közöttünk, hogy teljesen mindegy volt mennyire verem meg, de egy hellyel előtte kellett beérjek.

A verseny előtt ő is és én is tisztában voltunk a szituációval. Úszáson leszakadt a lelkem, de kerón nemes egyszerűséggel egyedül feljött a vezető bolyra, és még próbálkozott elmenni is. Vicces, hogy neki nem, de az ekkor első ITU versenyét teljesítő, tök ismeretlen görbe-hátú úszónak, Rasmus Henningnek egy másik versenyzővel sikerült. Kimentünk hát futni, és az elejétől fúrót nyomtunk. Nekem égett az arcom, hogy milyen gyenge vagyok, amikor egy nevesincs dán ott nyomul a harmadik helyen, én meg battyogok tíz körül, de egyelőre Oscar előtt voltam, és ez volt a legfontosabb. Szép lassan döglöttek a kollégát, így 6ik helyen találtam magam, és már csak 1km volt hátra, amikor hátranézek, és az argentin ott volt mögöttem 20m-re…

Artikulálatlan hajrát nyitottunk, és egymástól pármásodpercre estünk be a célba. Utána odajött, lekezeltünk, és megbeszéltük az élet nagy dolgait. Végül, ha jól emlékszem Oscar kapta az egyik szabadkártyát az Olimpiára. Megérdemelte. Emlékszem, úgy kivoltam még egy órával is verseny után, hogy a doppingvizsgálatról ki kellett menjek hányni…

Ha most nem is ekkora választóvonal életemben az a verseny, de sok mindent eldönt. A tavalyi bevezető év után úgy néz ki az 5150-es sorozat brutál erős lesz. Nem tudom, meddig lesz csak 30versenyzőnek lehetősége versenyezni Des Moines-ban a US Championship-en, de kijutni kb. olyan nehéz lesz, mint az Olimpiára. A top10 kb. mindenhol horror. Itt olyan mezőny jött össze, hogy azt egy-két világkupán is megirigyelnék. Zitával megbeszéltük, hogy ha itt nem szerzek valami nagy pontot (ehhez top10körül kellene beérni), akkor meglehet, felhagyok a kísérletezéssel, és csak a környéken rendezendő versenyekre koncentrálok, de ilyen messzire már nem utazgatom próbálkozni. A tét tehát maga a folytatás. A tanítványaim meglehet örülni fognak, ha gyengén megyek, mert akkor jó esély mutatkozik rá, hogy elindulok újra velük a klubcsapat OB-n, ahol komoly esélyünk lenne így a győzelemre. Nem is tudom, mit csináljak…

Hirdetés
Hirdetés