St. Moritz – Anno Hír

Jelenleg éppen magaslaton van majd minden válogatott versenyzőnk, innen az ötlet, hogy megosztom az én eddigi első és egyetlen St.Moritz (Heves megyei hírlap szerint St. Morris) élményét.

Az év 2003, kegyetlen magyar válogatott körvonalazódott, de erről már írtam Tongyeong – Anno címmel. Röviden: volt egy akkor még magyar Ágoston Szabink egy villámlábú Varga Szabink egy kőkemény Lipták Tomink és becses személyem, nőknél meg Molnár Era húzta még az igát. Nos, Lipi valamiért nem akarta a magaslatot, így Era plusz a három fiú Nemes Csaba vezetésével utazott ki három hétre, hogy a szezon hátralevő versenyeit megalapozza. Elsősorban Tiszaújvárosban szerettünk volna nagyot dobni, de ott volt akkor még a váltó VB is, szintén Tiszaújban, illetve első tesztversenyként a győri ITU pontszerző (itt akadtam össze a Gomezzel először).

A felutazás előtt borzalmas profi készülődés vette kezdetét. Mindenki elment vérképet csinálni, rendbe tette magát, hogy minden szuperul menjen, talán csak jósnőnél nem voltunk, hogy megmondja, milyen érmet nyerünk a VB-n. Mindenkinek volt saját edzője, így Nemes Csabi kérte, hogy küldjük el a részletes tervet, aztán összefésüljük. Nekem akkor 3 különböző edzőm volt, mindhárman voltak már magaslaton, vagy legalább is beszéltek már olyan versenyzővel, aki látott magaslatról lejött embert. Biztonságban voltam tehát!

Egy kis bibi volt, hogy egyik sem igazán kérdezte meg a másiktól: hé, te mit tervezel odafentre?

A három terv lehet, hogy külön-külön rendben lett volna, de így együtt kegyetlenné vált. Nem izgatott a dolog, mert tudtam, hogy lesz 3másik terv, úgyis finomítani kell rajta. Nos, először az Erikáét láttam, az még az enyémen is túltett, ezért gondoltam azzal azért nem nagyon kellene összemosni. Erika lehet, hogy megcsinálja, de hogy én belehalok, az tuti biztos.

Körbeültük hát az aranyért bérelt kis apartmanunkban az ebédlő asztalt, és kitette mindenki a maga tervét. Az enyémmel együtt volt pontosan egy darab. Ekkor még úgy gondoltam, hú de jó, akkor minden úgy lesz, ahogy az én edzőim szeretnék. Elkezdtük a munkát. Első héten mentek a dolgok rendesen. Könnyű edzések voltak, inkább csak levegőt nem kaptunk, de ez benne volt a pakliban. Második héten kezdett picit ólmosabbá válni a lábunk, de mivel mindenki érezte a nagy lehetőséget, és már közelgett az athéni Olimpia, a fáradság nem lehetett akadály! Jól elmeccselgettünk az edzéseken. Emlékszem a Varga Szabi olyan résztávokat futott, amit én tengerszinten sem tudok. Én inkább kerón bosszultam meg a dolgot, meg az úszást vertem szépen.

Atom biztosak voltunk benne, hogy ebből valami nagyon nagy dolog fog kisülni.

Aztán a harmadik héten a napi három edzés közben elkezdtünk rendszeresen besötétíteni, meg ébresztő órát beállítani, annyira szükségünk volt a pihenőre. Ez kezdett gyanús lenni. Mivel az ébredési pulzusunk semmit nem mutatott, toltuk tovább a kegyetlen nagyáttételes hegyi kerókat, meg a résztávokat, tempómenéseket. Eljött a tábor vége, mi pedig fókakúszásban hazasündörögtünk. Gondoltuk, ez tök rendben van, hiszen edzettünk, vagy miafene!

Elmentünk vérképet csinálni, mert azt illik, egyébként is egy vérprofi mindig csinál. Aznap délután már csörgött is a telefon, hogy ugyan adjak már még egy kis vért, mert vagy májbeteg vagyok, vagy valamit nagyon elmértek. A CK-m, ami az izomfáradtságra utal, ha magas 1200-as volt, ami kb. a maximum 5szöröse. Adtam vér megint. Tök ugyanaz lett. Nem is éreztem magam hú de jól, az igaz. Délután hív a Varga szabi, és mindenféle rávezető duma után, ami nála olyan 1-másfél óra, előáll a kérdéssel: Csabi, te nem vagy fáradt? Mondom piszkosul.

Erre ő elmeséli, hogy kiment futni 8km-t, de 2-nél inkább leállt sétálni, és hazasétált… Ja, a CK-ja neki meg 1400! Na, akkor nagy a baj, gondoltam. 3nap múlva ITU verseny, jó nagy szarok leszünk.

Én ott még valahogy agonizálva nyomtam egy 6ik helyet, de cseppet sem javult az állapotom. Sebaj, gondoltuk, majd a VB-ig kipihenjük magunkat. A VB-n aztán az első ember Lipi teljesen jól ment (ö 2ik volt egyébként is a győri ITU-n) utána én kiszenvedtem egy 3ik váltást. Na, akkor tuti dobogó, Szabi volt a leggyorsabb triatlonos akit ismertem. Erre lettünk negyediket, Szabolcsunk totál enerváltan, mereven futott, esélye sem volt a 3ik helyre.

Na, akkor majd a világkupán pár napra rá! – gondoltuk. Rossz gondolat. Megint totál KO-k voltunk. Nem is tudom mikor tértünk magunkhoz a sokkból, de ezt a magaslat dolgot úgy rontottuk el, mint a szél. Azóta nem is voltam, pedig utána kiderült mit rontottunk el. Elején zéró erős, utána is csak módjával, sok pihenés, sok folyadék, és egy masszőr sem ártott volna. Utóbbi most sincs, max ha én be nem állok, de a többire felkészültünk, így remélem tanítványaim már jobban járnak vele, mint én anno.