Motivációk

Kuttor Csaba
Kuttor Csaba
2010/10/05
Hirdetés

1995-ben Mark Allen úgy állt oda a Hawaii Ironman rajtjához, hogy nyerni akar.

Nagy elődje, Dave Scott hatszor nyert a triatlon Mekkájában, így öt győzelemmel a zsebben mi más célja lehetett, mint utolérni a nagy elődöt, és bevonulni a halhatatlanok közé.

Akkoriban már nagyon jöttek a németek, de a cél nem lehetett más számára, annak ellenére sem, hogy kerékpáron a trónkövetelő Thomas Hellriegel elment tőle 13 perccel.

Allen elkezdte a futást, és folyamatosan számolt, hogy milyen tempóban kellene közelednie. Egy idő után észrevette, hogy bizony ez nem fog összejönni, így elkezdett inkább magával foglalkozni, és arra törekedett, hogy ha már be kell érnie az ezüsttel, akkor azt úgy érje el, hogy mindent kihozott magából, ami aznap benne volt. Abban a pillanatban elmúlt belőle a görcsös akarás, amit a saját maga által kitűzött célnak való megfelelés indukált benne, és mozgása kisimult, relaxáltabban kezdett el futni.

Természetesen megfogta Hellriegelt és beteljesítette álmát.

Ez a kis történet arról szól, hogy a célok kellenek, de tudni kell a megfelelő pillanatban meghozni azt a döntést is, ami felülírja korábbi tervünket.

Ez igaz minden helyzetre. Úgy az edzéseken, mint a versenyek közben.

De makróban igaz ez az alapozásra és a versenyidőszakra is.

Jelölj hát ki egy világos célt, ami mondjuk nem egy „marsutazás”, hanem reális, képességeidnek megfelelő, teljesíthető küldetés. Ezek után oszd fel az oda vezető utat! Legyenek al-célok! Ez lehet egy bizonyos mennyiség elérése, vagy egy olyan részidő valamelyik számban, ami a cél szempontjából az időszaknak megfelelő. Ezekért a célokért már csak meg kell szakadni nap, mint nap.

„No pain, no gain” – tartják az angolok. Ami valami olyasmit jelent, hogy ha nincs fájdalom, nincs fejlődés sem. Ez egy erősen lebutított szemléletet tükröz, és ha ez egy pszichológiai kérdőív lenne, akkor a „inkább nem értek vele egyet, mint egyetértek” rubrikát ikszelném be.

Ha van világos célunk, amivel azonosulni tudunk, tehát nem fater vagy az edzőm találta ki számomra, - mondván: fiam, ez kell neked, ezt meg tudod csinálni! – akkor azért a célért szívesen küzdesz meg, akár nap, mint nap. Még az a bizonyos megszakadás is jól tud esni bizonyos helyzetekben. Írtam már róla korábban. Flow-ba köll esni no!

Ezt én odáig fokozom, hogy minden edzés előtt megkérdezem magamtól, hogy ezt most miért csinálom? Ha regenerálni szeretnék, hát regenerálok, ha viszont résztáv van, és tudom, hogy az edzés nagyon kell ahhoz, hogy elérjem a célom, akkor akarom azt a résztávot! Megtervezem, hogy milyen időket akarok futni, és megfutom! Ha a térdemen kúszok, mondjuk egy korábbi kerós edzés miatt, akkor persze ehhez is csak bizonyos határig ragaszkodom, de akkor is úgy alakítom át, hogy legyen meg a cél valamilyen szempontból. Lefutom az összes ezret, csak innentől már nem javulok, vagy mondjuk, javulok tovább, de átváltok 800-akra. Szóval a lényeg, hogy edzés után elmondhassam, megcsináltam az edzést, és ezzel máris elégedettebben megyek haza, jobban esik a vacsora is…

A nagy tervváltoztatáshoz persze már komolyabb indokok kellenek, mint egy kemény bringázás, vagy egy beszakadt köröm.

A legjobb példa (sajnos) Király Kristóf esete, akibe belebújt a mononukleózis nevezetű kór, ami non-stop levertséggel párosul. Nos, ezt mi nem tudtuk időben, hiszen konkrét jele nem volt a betegségnek, mindössze olyan „tavaszi fáradtság” szerű állapotot okozott nála. Kristóf nyert ezzel együtt nyert egy ezüstöt ITU pontszerzőn, az OB-n meg levert mindenkit (Tóth Tomit kivéve persze), tehát igen jól ment „félállapotban” is. Erre bukott egy hatalmasat, amit mi isteni jelnek véltünk, hogy végre kikapjuk rakoncátlankodó manduláját.

Nos, ez a három így együtt úgy betette a kaput Kristófnál, hogy a mai napig nem tért magához, mondjuk a mononukleózisra alapból fél év kihagyást javasolnak…

Ma beszéltük meg Kristóffal, hogy bármennyire fájdalmas dolog, de egyelőre el kell, hogy engedjük az Olimpiát, mint célt, mert az csak egyre görcsösebbé tenné, és helyette reális célokat próbáltunk megfogalmazni. Elsősorban az U23-as világversenyeket helyezzük előtérbe, ez rögtön több időt enged a felépülésre, hiszen nyár közepén kell csak csúcsformában lennie, nem pedig márciusban, mint azoknak, akik az olimpiai kvalifikáció miatt már Ausztráliában el fogják kezdeni a szezont. Al-célként pedig azt találtuk ki, hogy májusban fut egy 10000m-t, ahol egy egyelőre még titkos időt fog futni.

Egy szó, mint száz, célkitűzések kellenek, de tudni kell változtatni is.

Hogy mikor? Na, ezt mindenki döntse el maga. :)

Hirdetés
Hirdetés