Dinoszauruszok - avagy őskori ki-kicsoda

Kuttor Csaba
Kuttor Csaba
2011/12/21
Hirdetés

Hajam, már ami még van, égnek áll, amikor a fiataloknak, avagy nem is annyira fiataloknak mesélek erről- arról edzés közben, és látom a bamba tekinteten, hogy ugyanennyi erővel beszélhetnék az atom tengeralattjárókról, körülbelül annyi lövésük lenne ahhoz, amiről karattyolok. Elő szoktam venni ugyanis a régi nagy sztorikat, melyekről én is csak hallottam a régi legendákat, vagy olvastam valahol. Van egy-két név, akit illik ismerni. A teljesség igénye nélkül pár komolyabb figura, akikkel példálózni szoktam:

Dave Scott: Amerikában csak „the Man”. Ha triatlon, akkor mint nálunk Kropkó, ott Scott ugrik be mindenkinek. Nyerte Hawaii-t ezerszer, ami épp elég magyarázat félisteni státuszára. 42 évesen még visszatért, hogy 5ik legyen, most éppen az 50-55 age-group pályacsúcsra gyúr… Beteg…

Mark Allen: Gyerekkorom kedvence. Ő kezdte el Scottot elagyabugyálni, „Ironwar” néven művelt Hawaii csatájuk legendás versennyé vált. Több mint 8 órán át a legnagyobb távolság 10m volt köztük, az is csak azért, mert bringán illik ennyit kihagyni. 92’-ben egy párizsi versenyen volt szerencsém megtapasztalni, hogy az Ironman-es Allen bizony 31körül tudta a 10km-t! Hatszoros Hawaii nyerő.

Greg Welch: Na, vele már sokat versenyeztem együtt. Nyert rövid VB-t, hosszú VB-t, duatlon Vb-t, és Hawaii-t. Igazi jolly joker volt, utolsó szezonjában is még nyerte a VK-kat, de aztán közbejött egy szívprobléma, és azonnal be kellett fejeznie a triatlont. Azóta tíz műtéttel a zsebében, az Oakley majd a WTC égisze alatt máig a sportágban tevékenykedik.

Simon Lessing: A legnagyobb király, 4szeres világbajnok. Olyan volt anno, mint Armstrong a kerósoknál. Ő már 20éve tudatosan készült egy-egy eseményre, meg is nyerte majdnem mindig, amikor csak elindult. Igazi háromszámos versenyző volt akkor, amikor még egy-egy szám a legtöbb triatlonosnál „akadt”. Próbálkozott a hosszabb távokkal is, ott már kevesebb sikerrel.

Spencer Smith: Kortársam volt sajnos, sok babér nekünk ott nem termett ahol elindult. Ifiként már felnőtt sebességgel közlekedett, juniorként vert mindenkit, 92-es EB-n sikerült vele elúsznom, és a társaságában eltévedni a pályán. Nagy élmény volt. Legalább három X kromoszómára végződött a DNS-e. Hiperagresszívan versenyzett, Lessinggel nem annyira kedvelték egymást. Ő is világbajnok, neki sem jött be a hosszú.

Hamish Carter: Személyes kedvencem. Kis süvölvényként azzal hívta fel a figyelmet magára, hogy VB-n ezüstös lett Lessing mögött. Aztán meg arról lett hírhedt, hogy a legkeményebb pályákon ment mindig nagyot. Kinyírhatatlan masszív figura volt, aki Athénban olimpiai arannyal ért a csúcsra. Megérdemelte, én meg örültem, hogy ő nyert, ha már nem indulhattam el, legalább közelről szurkoltam neki.

Simon Whitfied: 2000 év elején azt sem tudta senki ki ő. A világranglistán kb. ugyanúgy álltunk, aztán az első félévben nyomott egy-két jó versenyt, majd nemes egyszerűséggel behúzta az Olimpiát. Ha ezzel nem lett volna egy csapásra legenda, hát még Pekingben rátett egy ezüstöt. A kettő között folyamatosan topon volt, és Londonban is van még esélye egy éremre. Én nem lepődnék meg rajta. Carter visszavonulásával nagy kedvencem. A legszimpatikusabb figura az ITU cirkuszban.

Peter Robertson: Nagy kár, hogy kiszállt, nagyon bírtam a manuszt, ahogy kicsit félredőlve tolta a 3perces ezreket. 5éven át vagy első, vagy 2ik volt a VB-ken. 1-2-1-2-1! Ez azért nem sámli! Gamagori győzelmét is a legendák közé tenném, amikor elfutott 30m-re a többiektől, akik mindig ledolgozták nagy nehezen 20-ra, aztán Robertson kanyarokban mindig visszarakta azt 30-ra. Volt vagy 100 kanyar, hihetetlen volt, végig váltogatta a VB-t. De ugyanígy a queenstowni győzelme szerintem máig fent van a Youtube-on. Ott elszökött kerón Marceau-val, és 40-nel szállt le a depónál! Szegény franciára fél percet vert a depóban.

Olivier Marceau: Ha már szóba jött, ő is nagy ember! VB-t nyert úgy, hogy nem is tudott futni. Az az érdekes, hogy néha úszni sem. Több első bolyomat is neki köszönhettem. Ha elnéztem az úszást, de Olivier még mögöttem volt, számíthattam rá, hogy van esély a zárkózásra. Persze ott is kellett maradni a hátán, amíg felrúgta a bolyra. Ilyenkor mindenki sírt mögötte. A Vb-jét is szökéssel nyerte, meg egy picivel rövidebb futópályával, de kit érdekel. Azóta megy féltávot, Ironmant, Xterrát, és mindenhol a legmagasabb szinten nyomul.

Ivan Rana: Mai napig aktív spanyol. Megfogadta, hogy addig nem iszik alkoholt, amíg nem nyer VB-t. 2002-ben életem legjobb VB-jén ő nyert. Láttam este… Ivott. Azóta nyert számtalan VK-t, egy kicsit elment profi kerékpározni, mellette picikét még Rallyzik, és ismét kőkemény. Londonban láthatjuk újra.

Chris McCormack: Én már 2000ben megmondtam, hogy hosszún is jó lesz. Karrierem kezdetén párszor toltuk együtt a kerót, többször megdobált kulaccsal. Nem értette, hogy van olyan emberi lény, aki 50-nél nem tudja átvenni a vezetést… Ő is nyert VB-t, állítólag mezei futó volt, de aztán úgy tekerte a pedált, hogy az már nem normális. Életem egyetlen Vk érmét neki köszönhetem. Miatta szöktünk el 3perccel, aztán hálátlanul lefutottam. Ő is nyert kb. mindent, újabban Hawaii Ironman-eket, majd kitalálta, hogy ott lesz Londonban. Na, ez minimum érdekes, de meglehet, hogy szárnysegédnek beteszik az ausztrál csapatba. Olyan ő, mint volt a Hamish Carter, elnyűhetetlen.

Fred Belaubre: A francia szépfiú már juniorként elpáholt mindenkit, aztán felnőttként folytatta ezt a szép hagyományt. Alkatra a tökéletes triatlonista megtestesítője. Kétszer nyert EB-t úgy, hogy porrá alázta a mezőnyt. A másnapi cikk ennyi volt: „Man from the Moon”. És tényleg, ha jó formában volt, úgy ment, mintha más galaxisból jött volna. Mostanában nem annyira ütős a srác, de nála sosem tudhatjuk…

Macedo és Manzan: A hőskor braziljai. Amikor elkezdődött Sydney előtt az ITU Világkupa és a kvalifikáció, ők ketten voltak azok, akik fel tudták venni a kesztyűt az ausztrálokkal, mindketten nyertek VK-kat, futottak, mint a nyulak. Első Eurosportos közvetítéseken mindig nekik szurkoltunk. Aztán valahogy eltűntek, még egy nyamvadt VB-t sem nyertek. Mindegy, szerettem őket is.

Stephan Vuckovic: Németországban csapatársam volt. Nem a sportszerű életmódjáról volt ismert. Valami született dolog miatt kopasz volt. Ez volt a védjegye. Nyert pár nagy versenyt, aztán jött Sydney, és én csak néztem, hogy ott fut az első helyen. Már mindenki biztos volt benne, hogy ő nyer, amikor hátulról Withfield akkora utolsó ezret futott, amit érdemes lett volna lemérni… Az ezüstnek is nagyon örült, aztán több nagyot már nem dobott. Mostanában a hosszútáv felé kacsingat, és egész jól megy neki.

Legközelebb összeszedem a csajokat is... Lesz benne magyar is!

Hirdetés
Hirdetés