Szczawnica városát a magyar származású Szalay József alapította – ő építtette az első valódi gyógyfürdőépületeket, és így lett az addigi kis falucskából nemzetközi hírű gyógyüdülőhely. A mi érdeklődésünket persze inkább az keltette fel, hogy mára a környék igazi outdoor-paradicsommá nőtte ki magát.
Egyébként az ebben a szurdokban ma is népszerű tutajos túrákat szintén Szalay József szervezte meg először. Mi azonban a passzív tájban gyönyörködés helyett inkább kajakokkal vágtunk neki a nagyjából 19 kilométeres távnak.
A víz sodrása elég erős ahhoz, hogy ne kelljen megfeszülni az evezésben, és bár van néhány hullámosabb szakasz, ahol lehet kicsit traverzálgatni a kisebb hengerekben, alapvetően biztonságosan le lehet csordogálni rajta. Aki nem elég magabiztos, az beülhet egy raftinghajóba – úgy a sportérték is megmarad, de teljes biztonságban lesz.
A ki- és beszállóhely között természetesen a transzfert is biztosítják a helyi szolgáltatók, de talán a legjobb verzió az, ha a kiszállóhelytől felbringáztok a szurdokon keresztül, és aztán vissza már eveztek (a Port Pieninnél konkrétan van is ilyen csomagajánlat).
No de térjünk vissza a bringázáshoz, amiért eleve ide jöttünk.
Kinéztünk egy nagyjából 40 kilométeres gravel útvonalat, 1250 méternyi szinttel. Mivel azonban kitartóan esett az eső, és alig volt 5 fok, voltak kétségeink... Végül úgy döntöttünk, hogy felvesszük az összes ruhánkat, és nekivágunk – SPOILER: nem bántuk meg.
A Prehyba csúcsa alatt vezető nyomvonal nagyrészt nagyon jó minőségű dózerúton halad, úgyhogy itt még kitartó esőzés mellett is jót lehet tekerni. A sportérték garantált.
Normál esetben álomszerű is lehetett volna a közel tíz kilométeres lejtőzés, de 10 fok alatti hőmérsékletnél a mosoly inkább csak azért fagyott az arcunkra, mert szó szerint odafagyott.
A legviccesebb része azonban a táv végén jött: amikor már azt hittük, hogy mindjárt beérünk, az útvonal készítője úgy gondolta, remek ötlet lesz az utolsó pár kilométeren felbringázni a Palenica síközpont egyik pályáján. Már száraz időben is kérdéses, hogy ez mennyire megtekerhető, de most, a latyakban, nyugodtan nevezhetjük esélytelennek.
Mindenesetre nem bántuk meg, hogy felnéztünk a csúcsra, mert nemcsak azt fedeztük fel, hogy Szczawnica központjából is elérhető egy egész korrekt sípálya, hanem még két bikepark-nyomvonalat is találtunk.
Amúgy a mi útvonalunk lefelé tartó része sem volt piskóta – valóban izgalmas, kis titkos helyeken vezetett keresztül. Ha viszont gravelezni jössz ide, ezt a sípályás szakaszt a végén nyugodtan hagyd ki, mert az kőkemény montis terep.
A harmadik napra is terveztünk egy ígéretes bringázást a szlovák határ menti hegygerincen, de mivel tudtuk, hogy a nagy része földút, és az eső továbbra is szakadt, végül becseréltük a bringát egy kis gyalogtúrára (szóval… csirkék voltunk, na).
A Szczawnica felett magasodó hegyekről ráláttunk a városra és - szép idő esetén - a Magas-Tátrára is ráláthattunk volna. A túrát a Zaskalnik-vízesés megtekintésével koronáztuk meg, a végén pedig egy kis városnézés, szuvenír vásárlás és laza sörözés is belefért.
Nyilván, ha valaki bringázást tervez, az a legjobb, ha tényleg tud is bringázni - de az esős és hideg időjárásnak hála sokkal több oldalát ismertük meg Szczawnicának.
És ha legközelebb, ne adj’ isten, még a nap is kisütne, akkor is pont ugyanígy csinálnánk… csak kevesebb ruhát kéne magunkra venni.
