- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Idei tízedik olimpiai távú versenyemre készülődtem Ljubljana után. Sajnos a szétdurrant vénás bal karomnak nagyon nem tett jót a csőmax versenyzés, ezt igyekeztem azzal orvosolni, hogy egész úton Bardolino felé ráirányítottam a klímát. Ez egész jó ötletnek bizonyult, mert estére sokat javult. Ebben persze belejátszott egy levél Cataflam és fél tubus Dolobene is, de hát tudjuk, az élsport már nem feltétlenül az egészségről szól
3 óra magasságában csütörtökön meg is érkeztünk Bardolinoba, ahol előzőleg csak péntek estére volt szállásunk, tehát valami hajlék után kellett néznünk Kenéz barátommal. Bardolino nem éppen a kopogószemű kisnyugdíjasok terepe, tehát igen megörültem, amikor az utcán összefutottam a főrendező Danteval, aki bár egy szót sem beszél angolul, de egy biccentéssel áment mondott az aznapi szállásunkra is legalább is én azt annak vettem
Gyorsan megkerestük a hotelt, ahol egy tóra néző, négycsillagos, tipikus honeymoon szobát kaptunk. Ha azt veszem, a nevezési díjjal együtt Dantenak máris 400eurojába kerültünk!
Ez aztán a vendégszeretet
Kenéznek mindössze egy erős úszás volt betervezve, és egy melós dimbes-dombos kerékpározás, majd egy levezető futás, míg magamtól mindenképpen top6-ot vártam, de természetesen az igazi mindig egy dobogós eredmény.
Két nap lazulás, pályabejárás után brutál melegben, kábé 40fokban természetesen délben volt a rajt. Olasz szokásoknak megfelelően a 24fokos vízben is engedélyezett volt a neoprén, amiben én a rajt előtt már majdnem hőgutát kaptam, de mivel a profikon kívül mind az 1500(!) versenyző ezt szeretné, ezért ez van
Hála Istennek indult megint Ballerini, aki akkor úszik el a mezőnytől, amikor csak akar. Természetesen mindig akar, így most is elúszott. Mi meg négyen lobogtunk a lábvizén. Bringán így volt némi forgás, meg veretés, sikerült is 15km alatt egy perc előnyre szert tenni, de aztán megakadt az összhang köztünk, ráadásul a hátsó régiókban összeállt egy 15fős boly, ami jobban haladt a mienknél. Lehet, hogy ezt valahonnan tudták az olaszok, mert totál leálltak. 30km-nél meg is érkezett a csapat, benne De Gasperi, Fioravanti, Pertusati és nem utolsó sorban a Füredi Hero Rendes Csabi. Szép kis futásnak néztünk elébe
Sajnos a depóban megint óvatosra vettem a figurát, az első Nicolas Becker mögött 9mp-el mentem ki futni. Az őrült rohanás legtöbbünknél viszonylag hamar megfontolt tempófutásba váltott át, köszönhetően az egyre durvább kánikulának. Rengetegen kiszédültek a mezőnyből, nekem is voltak kellemetlen pillanataim méghozzá kellemetlenül hamar
Mindössze 3km-nél, akkor már a második helyen, a francia fiú mögött 30méterrel azt éreztem, hogy ez így nem megy tovább! Megvártam egy lelkes olasz fiatalt, aki a hátára vett 6-ig, majd hálátlan dögként otthagytam megint, és megpróbáltam lealázni Beckert. Ekkor újra jött a baltás emberJ
Megint úgy éreztem, hogy menten elájulok, de az olasszal már nem akartam tovább közösködni, ezért gondoltam megeresztek egy utolsó nagy küzdést. Ez arra volt csak jó, hogy az első nem távolodott, a harmadik meg nem közeledett. ők meg biztos csak azt gondolták, hogy a magyar srác hú mennyire profi, tők egyenletesen futJ
Mindenesetre jó lett volna egy edző, vagy egy magyar szurkoló, aki különbségeket mér, illetve bemondja, ki hogy mozog, mert a francia koma állítólag annyira ki volt már, hogy egy bizonytalan hajrának is megadta volna magát. Ezt később a doppingvizsgálatnál nekem meg is erősítette. Saját bevallása szerint percekig csak csillagokat látott a célban. Arcokat már kevésbé. Ehhez képes én fittipaldi voltam! Bár egylábas guggolásokba nem kezdtem volna örömömben Doppingot meglepően hamar elintéztem, amibe belejátszott, hogy ezt is olaszosan lazán kezelték. Sokkal oldottabb volt a légkör, a doki sem nézte 5 centről a cerkát, szóval hamarabb oldódott a gát Utána bedobtuk magunkat a kocsiba és personal best-et elérve, 8órán belül, hajnali kettőre már ágyban is voltam. Remek hét volt. Jöhet a megérdemelt pihenés.