Anno: 2001 szilveszter Hír

Nos, az alábbiaknak csekély közük van a triatlonhoz, a savasodáshoz, meg az Olimpiához!

Csak úgy írtam... :)

Talán a legemlékezetesebb szilveszterem volt. 2001-ben az a remek ötletünk támadt Ágoston žDiszkókirálySzabi barátommal - aki ma már Herr Simon Ágoston aus Á–sterreich “ hogy hihetetlenül profik leszünk végre, és áttriatlonozzuk a telet Új-Zélandon. A tervet tettek követték, és októberben a csapat már gépen ült Auckland felé. Engem elcsapott egy kocsi az indulás elő‘tt, ezért pár hetet várnom kellett, míg kitépik a csavarokat, és csatlakozhatom az žutazókerethez, amely Csizmadia Ágnessel és Fazekas Attilával lett teljes. Kint aztán Szabi meg én éltük a link sportolók életét, míg Fazék a helyi Moszkva téren árulta magát, és dolgozgatott mindenfélét az edzések mellett, Ági pedig egy söröző‘ben próbálta kitalálni betintázott Skót akcentusban beszélő‘ betelepültek kívánságait. Teltek múltak a hetek, és szilveszter táján kitaláltuk, hogy a helyi žparadise-ban töltjük a szilvesztert, ami Bay of Islands névre hallgat, központja pedig egy párszáz fő‘s falu, Paihia.

Apró gond adódott a tervvel. A helység 260km-re volt északra Aucklandtő‘l, nekünk meg nem volt kocsink Na, gyorsan meg is győ‘ztük kedves aucklandi magyar barátainkat, hogy a frissiben vásárolt Mistubishi Sigmájuk nálunk lesz a legjobb helyen az ünnepek alatt. A gépezet kábé két tonna vas volt, és ha beszélni tudott volna, biztos kikérte volna magának, ha letegezzük. Mindannyiunknál idő‘sebb volt. Pontos korát csak az édesanyja tudhatta

A magyarok persze megvették  Volt vagy ezer dollár, ami 127ezer forintnak felelt meg

A kocsiba bepakoltunk, öten belepréseltük magunkat, majd röpke 4óra alatt leszlalomoztuk az utat, és már Paihián jártunk, amikor azt vettük észre, hogy a derék Sigma nem engedi többet kivenni kettesbő‘l a váltót. Sebaj gondoltuk, itt vagyunk, az a lényeg, és majd bagóért megjavítják a helyi szerelő‘k.

Szerelés 600dodó lett volna, így azt mellő‘ztük, kettesben még elhúztuk a belvárosig, majd kerestünk valami étket. Hogy milyen kicsi a világ, kiderült, hogy egy nagyobb magyar társaság is Paihián van! Balatonfürediek voltak, és egymástól függetlenül találták ki, hogy ezen a télen Új-Zélandra mennek. ők is itt találkoztak.

Aztán, ha már így alakult, együtt béreltek egy házat. Volt itt minden. őrült fotós, aki a naplementét akarta fotózni, már hónapok óta, csak mindig átaludta, vagy átfüvezte Flúgos Kite-szörfös, aki úgy hallotta, hogy itt fúj a szél, ezért jött ki barátnő‘stül Volt, aki csak dolgozgatni jött ki, más meg lazulni. Megkértük ő‘ket, hagy használjuk a fürdő‘jüket majd reggel. Á‰n a sofő‘rülésen aludtam, Ági mellettem, hátul meg Fazék. Volt nagy pára reggelre. Sok jó ember ugyebár kis helyen is

Szepi bekéredzkedett az elő‘térbe, ahol 30pár cipő‘re leheveredve aludt. Reggel úgy kellett fellocsolni

Másnap még jobban összehaverkodtunk, úgyhogy már mind a házban aludtunk össze-vissza!

Három napot töltöttünk fent, rommá égtünk, halálra buliztuk magunkat, és elérkezett a hazautazás napja.

Elő‘vettük a Sigmát

Váltóbox kaput, mi legyen?

Á‰n, mint műszaki végzettségű ember, és egyébként is baromira mindenhez értő‘ egyén, kitaláltam, hogy az út hazafelé úgyis fel-le folyamatosan. Mi lenne, ha elindulnánk a romon lévő‘ vassal, és hegyen üvöltő‘ kettesben majd hasítunk 40nel, lejtő‘n meg kikuplungozva a két tonna nagyon be tud ám lendülni

Bepakoltunk.

Elindultunk.

Á‰s mentünk egy bő‘ 10est

Ott aztán kuplungoló lábam beszakadt kábé a motortér feléig. A vas menthetetlen lett. Árokba húzódtunk, majd egy svéd hölgyduót lestoppolva visszakoslattunk Paihiába, még egy éjszakára, nomeg egy újabb szívességet kérni. Ezúttal a paihiai magyarok öreg Toyotáját kunyiztuk el, amelynek a turbója volt megdögölve, és boltba járni, meg a nyílegyenes ž90 mile beachen szörföt vontatni használták 

A Toyotába négyen be, Mitsubishibe Szepi át, majd indult a vontatás 260 km-en keresztül! Magyarországon úgy tudom, vontatni csak lassan, csak szépen, ahogy csillag megy az égen. Ehhez tartottuk magunkat, és kábé 50-60al hasítottunk délnek, kivéve azokat a megállásokat, amikor Szabi elmélázott, és ráhajtott saját vontatókötelére, és szépen elszakította azt. A harmadik csomó elhelyezése után olyan közel volt egymáshoz a két kocsi, hogy úgy nézhettünk ki, mint egy csuklós busz. Nem mondom, a szerpentineken csöppet sem éreztem magam biztonságban

Kis idő‘ múlva egy rendő‘r jelent meg mögöttünk, egy darabig követett, ekkor én kényesen az 50et erő‘ltettem, nehogy száguldozásért bünti legyen. Erre megelő‘zött, és leállított minket.

Elő‘ször a Szepihez fordult, akinek természetesen nem volt jogsija, egy papucsban klotygatyában, pólóját a fejére tekerve vezetett. Bizalomgerjesztő‘ fiatalember! Gondolhatta a zsaru Á‰s elő‘bb elmagyarázta neki, hogy ejnye-bejnye a vontatott kocsihoz is kell jogsi, majd otthagyta. Utána hozzám intézett egy mosolygós monológot a mögöttünk kígyózó sorról, meg a csiga tempónkról, illetve a kettő‘ összefüggésérő‘l, majd a kezembe nyomott egy 260dolláros csekket, lassúhajtásért! Nem hittem el, hogy van ilyen!

Ja, és követett minket, hogy a következő‘ faluban álljunk le, és csak másnap ér tovább menni, mert az elmúlt ünnep miatt ma nagy a forgalom. Természetesen mondtuk neki, hogy errő‘l szó sem lehet, és hogy mi ezt a két vasat ma lejuttatjuk Aucklandbe, de nem nagyon érdekelte.

Á‰reztem, hogy egyféleképp győ‘zhetem meg.

Gyorshajtással!

Innentő‘l a csuklós kocsink maxon közlekedett mindenhol. Csak száz felett mutatott az óra, Szepin pedig kezdett a halálfélelem eluralkodni

Á‰n inkább akkor ijedtem meg, amikor az egyik megállásunknál úgy vélte, hogy elég a csöndbő‘l, ezért elkezdte tekergetni a rádiót, ami, mivel meg sem szólalt (persze,mert rossz volt) gondolta, hogy a gyújtásra van kötve. Igy aztán a slusszkulcsot babrálta éppen, amikor én zöldet kaptam, neki meg pont bekattant a kormányzár

Erre látom, hogy egy ismerő‘s Mitsubishi kezd elő‘zni minket jobbról Meg láttam egy igazán rémült sofő‘rt is a kormány mögött. Meg láttam egy kötelet elszakadni, amit már képtelenség volt megcsomózni! Irány vontatókötelet venni!

Szereztünk egyet a közelben egy benzinkútnál, összekötöttük magunkat ismét, és Auckland belvárosáig nem is történt már semmi különleges. Körülbelül pont az üzleti negyed ebédszünetében értünk a legnagyobb keresztező‘déshez, ahol zöldenként kábé ezer, öltönyös pingvin megy át minden irányba egyszerre. Na, én egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy vagy könnyebb lett a kocsi, vagy lejtő‘n megyünk, vagy a Szepi kezdte végre érezni a vontatás lényegét, de olyan jól gurulunk, mint még sosem. Erre kértem Ágiékat, ugyan nézzék már meg minden rendben-e!

ők hátrafordulva azt látták, ahogy az egyébként épp gyalogosoknak žzöldelő‘ keresztező‘désben szétnyílik az öltönyösök tömege, és megjelenik a 60kilós Szepi, amint papucsban, klotygatyában, fején az izzadt pólójával, egy két tonnás Sigmát tuszkol gyök kettő‘vel elvetemült akarással az arcán. Segítettem volna neki, de itt öt percig sírva fetrengtünk a röhögéstő‘l

Utána tíz perc múlva már otthon voltunk, és már csak azt a problémát kellett megoldani, hogy a Toyota visszajusson valahogy Paihiára! Fazék nagyon rendes volt, mert Ági dolgozni, mi meg edzeni akartunk másnap, így gondolta, ő‘ meg kihagyja a Moszkva teret, és felvezeti a kocsit egyedül, majd visszajön busszal.

Sajnos ez nem így történt, mert Fazék miután felért, úgy gondolta, hogy leugrik egy 25 méteres vízesés tetejérő‘l pusztán mókából. Elő‘tte felvett egy kínai pacskert, hogy ne csípjen!

Nem csípet

Viszont neki meg nem megy a spárga, ami a papucsban a vízen megvolt, és a vége egy combnyaktörés lett De ez már egy másik sztori.