Malomtúrák Magyarországon Hír

Malomtúrák Magyarországon Hír

Arday Attila
Arday Attila
2019/03/19
A víz és a szél birodalmában a Dunántúlon és a Börzsönyben, gyalog és két keréken.
Hirdetés

Magyarországon tízezrével tűntek el a malmok két évszázad alatt – a XIX. században még 13 ezer volt belőlük, egy részük felett átment a határ, – de a régi időkből épen megmaradt húsz annál nagyobb kincset jelent. Találunk belőlük az Alföldön néhányat, másokra hegyvidéken, túrázás közben bukkanhatunk rá, elsősorban a Dunántúlon. A túrázható terepen fellelhető, szép malmok közül válogattunk most, többen közülük látogathatók, és olyan is akad, amely igényes szálláshelyként szolgál.

 

Téstől Jásdon át a Római fürdőhöz

A Bakony keleti oldalán hazai viszonyok között igen nagy koncentrációban fordulnak elő malmok, az otthonuk két szomszéd település, Tés és Jásd, amelyeket jelzett túraút köt össze. Tés a magyar malomrajongók nagy kedvence, hiszen miközben a bájos vízimalmok jelentős létszámfölényben vannak itthon, itt két szélmalmot találunk, névszerint a Heltet és az Ozit, működképes belső szerkezettel. Vendégszeretetben sincs is itt hiány, anekdotákkal gazdagodva mehetünk tovább az országos kéktúra útvonalán a csupán két kilométerre lévő Jásdra.

 

Tés
Tés

 

Itt már a víz az úr, a jásdiak büszkesége a Poós Vízimalom, amelyben a gépeket az eredeti vízikerék hajtja. Ma múzeumként szolgál az épület. Folytathatjuk innen az országos kéken a Bakony belseje felé, alig két kilométer után a Tési Vadalmás malom mellett visz el utunk. Nincs agyonreklámozva, mert nincs olyan állapotban, de a malomkereket még fel lehet lelni.

 

Jásd - malom Forrás: ROSSZQTYA - Orszagalbum.hu
Jásd - malom
Kép forrása: ROSSZQTYA - Orszagalbum.hu

 

Ha már erre járunk, vizet még tudunk ajánlani, igaz, hogy malom nélkül. A kéken alig egy kilométer a Római fürdő vízesése, a keleti Bakony büszkesége. Egy körtúra keretében jelzett úton (kék négyzet) közvetlenül Tésre is visszajuthatunk, nincs messzebb három kilométernél.

 

 

Velemtől Bozsokon át az Írott-kőre

Látnivalókban szintén igen erős túraterepen áll két másik szomszédtelepülés, Velem és Bozsok malma. Látványában Velemé is magával ragadó (a Schulter-malom az 1500-as évekből származik) és üzemképes, a két kilométerre fekvő Bozsoké pedig meseszerű. A kék pluszon érjük el utóbbit, felújított állapotban, de hagyományos szerkezetét megőrizve találjuk itt, a külseje alapján pedig vonzó szálláshely, így is funkcionál (Malomporta a neve).

 

 

Ennyivel viszont aligha túráztuk ki magunkat, megint javasolunk egy körtúrát, mégpedig az élvonalból. Bozsokból a kéken és a kék háromszögön indulva is feljuthatunk az Írott-kőre (az Árpád-kilátóból jó időben a Schneebergben gyönyörködhetünk), majd jelzett utakon– a csodálatos Szent Vid-kápolnát sem kihagyva – ereszkedhetünk vissza Velemre.

Ha a másik irányt választjuk, és az óramutatóval ellentétesen Bozsok–Velem–Írott-kő sorrendben haladunk, Bozsokra visszatérve a – település az osztrák határ között fekvő – Határ menti Vigadóban viszonylag olcsón és bőségesen visszapótolhatjuk az úton elhasznált energiát. Kívül-belül tökéletes hely, finom ételekkel, nagy adagokkal, mindenfajta érdekeltség nélkül ajánljuk. Mi néhány éve Bozsok kastélyszállóját is kipróbáltuk, és nem akartuk elhinni, hogy itt, a nyugati határ mentén mennyire keveset kell fizetni ilyen szintű szállásért, ellátás nélkül. (A Vigadóban megvolt a vacsora, a felét elhoztuk másnap ebédre, a másnap reggelit Bozsok cukrászdájában költöttük el, abban sem volt hiba.)

 

 

Orfűről Mecseknádasdra a Mecseken át

Az előzőekhez képest az itteni két szép malom között komolyabb túrát kell tennünk a dél-dunántúli kéken. Minthogy Orfű a Mecsek nyugati, Mecseknádasd pedig a keleti oldalán található, ez a malomtúra amolyan Transz Mecsek-túrának is tekinthető, és természetesen több napra bontató.

A tavának köszönhetően önmagában is hívogató Orfű szépségét tovább növeli a helyi Malommúzeum. A kilencvenes években újították fel a helyi vízimalmot, a kétezres évek elején pedig üzemszerűen kezdett működni. A vízi energiát újra az őrlés szolgálatába állították, az államosítás előtti időket felelevenítve.

 

 

Orfűről három kilométert kell megtennünk a sárga pluszon, hogy elérjük a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalát, amely átvisz a hegységen, hogy aztán – a szépen rendben tartott házainak köszönhetően Kós Károly-díjas Óbányán át – érintse Mecseknádasdot. Itt, a település határában találjuk a Stein malmot, a környék fő nevezetességéhez azonban egy picit beljebb kell jutnunk a faluban, az Öreg-patak (másik nevén Réka-patak) mentén.

E vidéken egy igencsak alapos műegyetemi tanulmány szerint valaha harmincegy malmot lehetett megszámlálni, manapság épsége és szépsége alapján a Keszler Malom elég magányos maradt.

Ő viszont olyan jól van, hogy a mellette lévő szálláshely is büszkélkedik vele, ugyanannak a birtoknak a részei. A malomban 1953-ig őröltek, és igazi ipartörténeti ritkaságként tartják számon, hiszen a teljes őrlőberendezése megmaradt: a régi kőpad, két hengerszék, a szita, a vízikerék, a szárazkerék.

 

 

Kapolcstól a Balatonra, gyalog vagy kerékpárral

A fentieken túl szép túrahelyen található még a kapolcsi Falumalom is a Balaton-felvidéken. Innen jelzett utakon, Balatonhenyén, Mencshelyen és Pécselyen át eljuthatunk Örvényesig – kell-e részleteznünk, milyen gyönyörű vidéken járunk? A terep közismerten egészen kiváló kerékpározásra, biciklitúrára, így pedig világklasszis utak sokasága közül választhatunk.

Az örvényesi vízimalom – pontosabban Malom Múzeum – a Pécsely-patak partján található. Hazánk legősibb vízimalmát tisztelhetjük benne, annál is inkább, hiszen a XI. századból származik és máig működőképes, sőt megalapítása óta folyamatosan üzemel, többszöri átépítés után. A XVIII. század óta hál’istennek nem változtattak nagyon a külsején, értékes ipartörténeti emlékként és idegenforgalmi látványosságként említik a szakmában.

 

Örvényes - Malom Forrás: EVAMI - Orszagalbum.hu
Örvényes - Malom
Kép forrása: EVAMI - Orszagalbum.hu

 

Aki kerékpárral jár erre, számtalan lehetősége van e régióban további malmok felkutatására, bár Tapolca, Nemeshany vagy Zalaszántó malmáig kell innen tekerni rendesen. (Persze Kapolcsról indulva Tapolca azért annyira nincs messze.). Ellenben Örvényesről a Balatont kerülő bicikliúton könnyen eljuthatunk Csopakra is, a Plul-féle vízimalomhoz. Teljes őrlőszerkezetét felújították, és még be is indítják kérésre.

 

 

Nagybörzsönyről Vácrátótra – a hegyeken át vagy a Duna-mentén

Gyalog azért ez egy kicsit meredeknek tűnik, mindenféle értelemben, persze elnevezhetjük Transz Börzsönynek is az utat, és akkor már egész jól hangzik. Más kérdés, hogy eléggé kigyalogolunk Vácrátót táján a Börzsönyből, úgyhogy a földön maradva ebben az esetben is a kerékpár tűnik a legjobb megoldásnak. Mégpedig a fenséges Dunakanyaron át, amelynek bal partján a világ másik legszebb bicikliútja vezet (az egyik legszebbről egy fejezettel korábban írtunk).

 

 

Nagybörzsöny, túl azon, hogy hazánk egyik legszebb faluja, gyönyörű nyugat-börzsönyi gyalogtúrák kiinduló vagy végpontja. A helyi vízimalom a falu szívében a Börzsöny-patak vizét használja. Malom és istálló volt, kiállítás lett belőle.

A hegység túloldalán, pontosabban azon is túl található Vácrátót, ahol az arborétum – alias Nemzeti Botanikus Kert – rejti a vízimalmot, amelyet zenélő malomként tartanak számon. Szeleczky Zita főszereplésével itt forgatták a Zenélő malom című filmet, de állítólag soha nem zenélt, mi több gabonát sem termelt. Csak tovább emeli az arborétum színvonalát, amelyet a növények amúgy is a hazai csúcskategóriába emelnek.

 

Források:
Malmok.hu

kektura.blog.hu
F
Orszagalbum.hu

 

Hirdetés