Rajtolás (láb)fejessel... VI. Balaton Triatlon Hír

Én váltig állítom, hogy nincs alkalmasabb helyszín rövidtávú, esetleg sprint triatlon számára, mint Balatonfüred! A rajt fejessel indul, az úszás látványos, sok helyről nézhető, a kerékpár technikás, és ami fontos: brutálisan nehéz, a futás árnyas és jól követhető. Legyünk akár nézők, vagy versenyzők, a Tagore sétány mindenki számára ideális helyszín egész évben, de különösen a verseny idején.

Idén mondhatni tökéletes idő fogadott minket, napsütéses meleg, enyhe széllel. Péter Attila ismét remek hangulatot teremtett és talán a rengeteg ott tartózkodó turista közül néhányan felfigyeltek erre a sportra és annak szépségeire.

Negyed magammal, a Gödöllői Sport Klubból, már csütörtök este a helyszínre érkeztünk, hogy másnap körbe tekerjük a magyar tengert. Ez az erős szél ellenére sikerült is alig több, mint hat óra alatt. Szombaton egy átmozgató neoprén-próba és egy laza kocogás volt a penzum, majd vasárnap jöhetett a VI. Balatonfüred triatlon. Az amatőr futamra délután kettőkor került sor, mintegy 160 férfi és közel 30 nő várta a rajtot jelző sípot a kikötő mólójáról, mely 120 cm-rel a víz fölött volt. Hogy érzékeltessem ez mit jelent: a sétányról elnézve a helyet, megállapítottuk, hogy ez nem is magas, hiszen távol volt, és alig több mint egy méterrel emelkedett a víz fölé. Odaállva viszont, majdnem három méteres szemmagasságból egészen másképp fest a dolog! Rögtön tériszony veszi át a főszerepet és bizony ez az érzés megrostálja a mezőnyt a fejes ugrás szempontjából. Távolról figyeltem már korábban rajtot és akadnak érdekes ugrások, melyeket szerintem nyugodtan lehetne pontozni és a verseny végén értékelni.

A rajtot elég jól elkaptam. Sikerült gyorsan kiúsznom a verekedésből, mondhatnám: megúsztam a bunyót! Az első bójáig nem volt probléma, innen azonban mintha elfelejtettem volna úszni. Következett a vergődés, mely egészen az első partraszállásig tartott. 50 méter akadályfutás, és ismét fejes vissza a második körre. Érzésre itt már sokkal jobb tempóban haladtam. Mint a második boly első embere vezettem a sorom és tartottam szemmel az előttünk haladókat, akik végre nem távolodtak. A depóban gyors smink, gyors fésülködés és irány a 10%-os macskaköves emelkedő. Ez az emelkedő úszás után, vagyis vízszintes testhelyzet után igen csak szuszogósra sikerült, azt hiszem mindenki számára. Kerékpáron 6 kört kellett teljesítenünk, előttünk már csak Flander Marci, és Ács Peti tempózott időfutam gépeiken megállíthatatlanul. Őket sem utolérni, sem lefutni nem sikerült senkinek, magabiztosan versenyeztek, végig elöl, megérdemelték a sikert!

No de visszakanyarodva a bolyunkhoz, egyre jobban zavart, hogy körről-körre többen vagyunk. Ezért, a szűk pályán, a rengeteg lekörözés és kanyar miatt, biztonságosabbnak láttam inkább meglépni. Két körön át sikerült a mezőny előtt haladnom, de őszintén szólva hiányzott az a kis plusz erő, amit valahol a Balaton körbetekerése közben elhagytam és még nem tért vissza lábaimba. A negyedik körben ismét a bolyban találtam magam, de nem nyughattam és addig próbálkoztam, míg a depóba körülbelül 15 másodpercnyi előnnyel érkeztem. Talán úgy lehetne fogalmazni a kerékpározásomat, hogy „sok hűhó semmiért”.

Jött a befejező szám: ismét 6 kör, de már a Tagore sétányon! Na, ez volt a nap fénypontja! Jól ment, sőt nagyon jól ment, magamhoz képest kiválót futottam. Ehhez hozzátartozik, hogy a Merrell cég egy mezítlábas cipővel ajándékozott meg tesztelési céllal. A lábbeli pont az indulás előtt érkezett, így nem hagyhattam otthon, mint ahogy a kisgyerek sem hagyja otthon újonnan szerzett játékát. Két átmozgató futás és barátkozás a mezítlábas futással elég volt ahhoz, hogy meggyőzzem magam: nekem ebben kell versenyeznem. Korábbi írásaimban már ismertettem ennek a stílusnak az előnyeit, illetve azzal is tisztában voltam, hogy minden lábon hordott 100g 1%-osteljesítmény romlást eredményez. Számolgattam, és arra jutottam, ha ez igaz, akkor bizony 10km-en közel egy perccel jobbat tudok futni. Gondoltam hát, teszteljünk és teszteltem versenyen. Nagyon jó volt, bejött! Könnyednek éreztem magam, légiesen futottam, párom is észrevette a változást, ő így fogalmazott: „nem dobáltad magad annyira”, ez számomra olyan bók volt, mintha az ember a szerelmének egy Shakespeare szonettben mondaná el lángoló, túlfűtött érzéseit. Ezzel abszolút ötödikként, korcsoport harmadikként érkeztem a célba.

Idén indultam negyedszer Balatonfüreden és bár nagyon szeretem a versenyt, de főleg a helyszínt, eddig számomra egy rémálom volt az itt versenyzés, szakítottam már láncot, jöttem ki utolsónak a vízből, szenvedtem már futáson. Végre sikerült megtörni az átkot és így egy remek hétvégét tudhatok magam mögött!