24. Austria Triathlon, Podersdorf Hír

Péntek délután érkeztem a helyszínre párom és két barátunk kíséretében, hogy átvegyem a rajtszámomat és felmérjem a terepet a másnapi verseny előtt. Ez a művelet azonban nem volt egyszerű, ugyanis annak ellenére, hogy szerepeltem a rajtlistán a rajtszámomat mégsem találták meg. Egy új regisztrációval sikerült megoldani a problémát, mint később kiderült ezzel hatalmas szerencsém volt. Még aznap este megragadtuk a lehetőséget és beraktuk a depóba a kerékpárjainkat csapattársammal, Sándor Gergővel. Ekkor láttam, hogy a vízből kijövetel után rögtön az első sorba szól az új rajtszámom, így a depóban eltévedéstől nem kellett tartanom.

Az első 200 méteren úgy úsztam, mintha nem egy 4 órás versenyen, hanem sprint távon lennék. Nagyon jól éreztem magam és gyorsan élre álltam. A váltók lábvizére nem sikerült beállni, de nem zavart a dolog. Az utolsó egyenesen a part felé vettük az irányt, mely lenyűgözően festett a vízből a nézve: a nap éppen a parti fák fölött kúszott egyre magasabbra. Egy fotós biztosan a nyálát csorgatva kattogtatta volna a gépét, nekünk azonban ez a látvány inkább hátrány volt ugyanis, így teljesen lehetetlen feladat volt a depót jelző fekete kapu meglátása. Érzésre próbáltam az irány tartani, és szerencsére nem tévedtem sokat. A vízből kiféle futva hátranéztem és megörültem: senki nem volt mögöttem Szakály Zsuzska kivételével! Gyors depózás, majd irány a bringa, mely 2 db 45 km-es körből állt. Igyekeztem gyorsan felvenni a ritmust, és jó tempóban haladni. Ez olyannyira összejött, hogy az első kör végén még mindig élen álltam, ezzel meglepve magamat és páromat, aki a frissítésnél várt, és mint utólag elmondta éppen odaért, már jöttem is. A táv második felében előzött meg Nagy Gergely és további két osztrák sportoló, akikkel összeállva, a bolyozási tilalom betartása mellett haladtunk a futás felé. Végül a Podersdorf előtti, oldalhátszeles szakasz végén kissé lemaradtam, ugyanis a 45 km/h feletti tempó egy csepett sem esett jól, egy szusszanásnyi kihagyás után, egy perces hátránnyal érkeztem a depóba a 4. helyen.

A futás két, egyenként 10,5 km hosszú körből állt melyen 3 frissítőállomás kapott helyet. Az egyre növekvő hőségben, az egyre kevesebb árnyék volt a jellemző, ahogy egyre távolodtunk a központtól. A lábaim elég frissek voltak, így 4 perc körüli tempóval még az első fordító előtt utolértem Nagy Gergőt, de láttam az élen haladó duót esélyem sincsen megverni. Az első kör végén már félig önkívületi állapotban futottam. Azzal bíztattam magam, hogy már csak 10,5 km van hátra a nyárból, a szezonból és ebből a versenyből. Ilyenkor olyan távolinak tűnik a tél, a hideg, pedig, amikor a pincében tekerjük a görgőt, vagy a spinninget, vagy fél órát vesz igénybe az öltözködés edzés előtt. A téli sötétségben, azonban visszasírjuk ezeket a pillanatokat, amikor a tikkasztő hőségtől szenvedve loholunk a cél felé.

Lényeg, ami lényeg, hogy egyre eluralkodott rajtam a kimerültség és az utolsó tartalékaimat mozgósítva igyekeztem tartani az előnyömet. Szerencsémre egy váltós srác utolért 13 km-nél és egészen az utolsó fordítóig tartottam vele a lépést, ezzel kizökkentem a magányból és hosszú egyenes, napos útszakasz helyett, a hátának "változatos" látványára váltottam. Aztán leszakadtam, és megláttam, hogy a 4. helyen futó versenyző, bizony gyorsabb, mint én, nem is kevéssel. 4 km volt hátra, amikor elment mellettem, de meg sem próbáltam vele menni. Végül csak kitartottam a célig, de ahogy áthaladtam rajta, végem volt. Nagyon boldog voltam, de eszméletlen fáradt. Minden kiadtam magamból, de megérte. Sokáig csak ültem a padon, és meredten néztem magam elé, miközben vizet és kólát tartottam a kezemben. Párom kérdéseire csak hébe-hóba válaszoltam, értelmes mondat elmondására szinte képtelen voltam.

Az eredményhirdetésen aztán kellemes meglepetés ért. A korosztályos győzelemért és az abszolút 4. helyért járó díjakon túl a legjobb úszóidért és Sailfish Edge úszóruhát kaptam ajándékba, mely enyhén szólva derült égből villámcsapásként ért és örültem neki, mint majom a farkának.

A verseny maga kettős érzéseket ébresztett bennem. Egyrészről, mind a helyszín, mind a díjazás messzemenőkig kielégítő volt. A célban frissítő, étel, ital, tényleg, mi szem szájnak ingere az kapható volt, természetesen díjmentesen. A pálya mellett rengeteg néző bíztatott minket, mely minden esetlben kis plusz energiát adott a hőségben. Ugyanakkor néhány olyan hiba is becsúszott, melynek nem lenne szabad. Például a rendezők közül hatan, hétféle helyre tették az egyéni frissítő állomások helyét, és senki nem tudott semmit. A kerékpáron felvehető kulacsok csak félig voltak vízzel és én második alkalommal olyat kaptam melynek ivás során leesett a kupakja, így magamra öntöttem a tartalmát, szerencsére csak vizet. Futás során a központi frissítő, amolyan „nagyatádi” minőségű volt, de a kinti kettő, hát eléggé alulmaradt, mind segítői létszámban, mind minőségben az előzőhöz képest.

Összességében véve az osztrákok kitettek magukért, jó versenyt szerveztek, melyet tiszta szívből ajánlok mindenkinek, nem beszélve arról, hogy jövőre a 25. jubileumi versenyt rendezik augusztus 24-26. között A Fertő-tó partján. Erre a jeles alkalomra külön ajándékokkal és meglepetésekkel készülnek a rendezők, lesz hawaii és las vegasi utazás, tombola és sok minden más. A fődíj az Ironman pályacsúcs megdöntéséért (Frühwirth Alexander | 2005 | 51:06 | 4:33:01 | 2:45:15 | 8:11:08) pedig: egy 50 000 € értékű autó lesz!

Eredmények itt!