Melyik Casco bukósisakot választod?

Melyik Casco bukósisakot választod?

Támogatott tartalom
Támogatott tartalom
2020/05/12
Óriási "kerékpáros bumm" kellős közepén vagyunk, mind többen választják városi közlekedéshez is a fejlődő bringás infrastruktúrát, így egyre többször halljuk azt a kérdést: milyen bukósisakot válasszak?

A biztonságos kerékpározás alapvető kelléke a fejvédő (alias bukósisak), amit ma már kerékpározási szokásaink alapján tudunk kiválasztani magunknak (választhatunk akár nagyon speciális ebike fejvédőt, de akár univerzális, többféle stílushoz megfelelő kialakításút is).

A városi kerékpáros közlekedést temérdek téves mítosz és elképzelés övezi, többek között ilyen tévedés az is, hogy városban felesleges a kerékpáros bukósisak, illetve az, hogy a bukók nem passzolnak a városi öltözködési stílushoz (ráadásul ez a két ellenérv egymást erősíti).

Pedig éppen az újonnan kerékpárra pattanók vannak kitéve nagyobb veszélynek, az ismeretlen környezet okozta rutinhiány miatt, de a gépjárművekkel szoros közelségben való közlekedés, a sűrű gyalogosforgalom és a változatos, gyorsan váltakozó közlekedési szituációk a tapasztaltak számára is okozhatnak nem várt helyzeteket.

Mindezzel a Casco mérnökei is tisztában vannak és mivel több évtizede 100%-ban fejvédők fejlesztésével foglalkoznak, megfelelő válaszokkal bírnak a fenti ellenérvekre.  

A Casco fejlesztői nem érik be annyival, hogy a fejvédőket megfeleltessék az éppen aktuális szabványoknak, sokkal inkább törekednek arra, hogy termékeiket felkészítsék a gyakorlatban előforduló veszélykre.

Nem csupán a szabványok leírásában meghatározott erőhatásokat veszik figyelembe, hanem a valóságban előforduló baleseti szituációk modellezésével határozzák meg a szükséges védelmi szinteket. A Casco fejvédők egyedi ismertetőjele a megnövelt tarkóvédelmi zóna és a sisakot teljes felületén befedő külső héjszerkezet, ami példátlan extra védelmet nyújt a kritikus szituációkban.

Melyik Casco bukósisakot választod?
Megnövelt tarkóvédelem a Casco fejvédőkben
Melyik Casco bukósisakot választod?
Forrás: Casco
Mindezek mellett nagy hangsúlyt kap az is, hogy a bukó ne csupán egy balesetvédelmi-eszköz legyen, de kellően tükrözze a kerékpáros stílusát és harmonizáljon akár a hétköznapi utcai viselettel is, legyen az elegáns, vagy laza, fiatalos.

Városi, hétköznapi felhasználásra a következő modellek közül választhatod ki a stílusodhoz és igényeidhez megfelelőt.

Casco kerékpáros fejvédők városi bringásoknak

Casco Activ 2U

U=Urban. Igazi divatos városi mindenes, elegáns dizájnnal, akár elegáns, irodai környezethez is.
Melyik Casco bukósisakot választod?
Casco Activ 2U
Melyik Casco bukósisakot választod?
Forrás: Casco

A német Stiftung Warentest magazin által 2012-ben Németország legjobb sisakjának választott Activ-TC modell modernizált utódja, mely sportosan elegáns dizájnnal és még hatékonyabb tarkóvédelemmel lett továbbfejlesztve. A kisebb ráncfelvarráson átesett fejvédő a legújabb trendek figyelembevételével lett frissítve, hogy átvegye a méltán népszerű elődjének helyét a CASCO palettáján. 

Szellőzése kiváló, 26 nyílás és a Freshair légcsatornarendszer gondoskodik a fej állandó hűtéséről, a Casco-Loc csatoló rendszer pedig akár menet közben is egy gyors mozdulattal, egy kézzel is egyszerűen kioldható. A Disc fit Vario méretállító rendszernek köszönhetően az Activ 2U mind oldalirányba, mind függőlegesen állítható, így bármilyen fejforma esetén pontos illeszkedést biztosít. Megjelenése óta az Activ 2U testesíti meg a biztonság, kényelem és a kis tömeg ideális egyensúlyát. 

Casco Activ 2

Az új TESZTGYŐZTES, városba és munka után terepre is! A számos specializált Casco sisakkal ellentétben az Activ 2 egy többféle kerékpáros stílushoz és felhasználásra tervezett "allrounder" modell, mely a hétköznapi városi közlekedésben vagy akár már könnyebb terepen is megállja a helyét. 

Melyik Casco bukósisakot választod?-7

Casco Activ 2
Melyik Casco bukósisakot választod?-7
Forrás: Casco

A német Stiftung Warentest tesztportál mindenre kiterjedő fejvédő vizsgálatában 2017-ben is egy CASCO fejvédő állhatott a dobogó legfelső fokára az Activ 2 személyében. Megújult és tökéletesített kialakítás, minek köszönhetően még az elődjénél megszokott kiváló kényelmet és funkcionalitást is felülmúlja. A 2017-ben bemutatott Activ 2 a számos nemzetközi elismerésben részesült, többszörös tesztgyőztes Activ-TC modell sportosabb irányba továbbfejlesztett utódja.

Elődjéhez hasonlóan bőséges szellőzőnyílással rendelkezik, valamint megtartotta az olyan jól bevált technikai részleteket, mint a Casco Loc csatolórendszer, a horizontálisan és vertikálisan is személyre szabható Disc Fit Vario méretállító rendszer, vagy a passzív védelmet fokozó, fényvisszaverős MyStyle zsínorok. 

Az új modell méltó utódja a számos összehasonlító teszten győztes Activ-TC-nek. A biztonság, a kényelem, a szellőzés, az alacsony tömeg és az elfogadható ár optimális egyensúlyát kínálja. Mindennapos használatra tökéletes választás!

Casco Cuda 2

A Cuda 2 fejvédő tökéletes választás minden divatorientált, igényes bringásnak, aki egy mutatós és kényelmes fejvédőt keres a mindennapokra, megnövelt tarkóvédelemmel és még komfortosabb belső kialakítással.
Melyik Casco bukósisakot választod?-2
Casco Cuda 2
Melyik Casco bukósisakot választod?-2
Forrás: Casco

Megújult vázszerkezet és immár három különböző méretben (S, M, L) elérhető kialakítás, minek köszönhetően még az elődjénél megszokott kényelmet is felülmúlja. Követve a CASCOnál megszokott kiemelt tarkóvédelemmel ellátott gömbölyű formát, egy divatos, „allrounder” sisakot vezettek be a piacra, mely sportosan elegáns megjelenése mellett, fényvisszaverős kiegészítőkkel fokozza a sötétedés utáni láthatóságot.

Számos nagyméretű légbeömlőnyílásának és a kifinomult CASCOfit-hálós érintkezésmentes illeszkedést biztosító technológiának köszönhetően az új Cuda 2. sisak kiváló légáteresztő képességgel bír, így minden eddiginél hatékonyabb szellőzést biztosít városi vagy akár terep felhasználás során is.

Casco Roadster és Roadster Plus 

Stílus és funkcionalitás találkozik egyetlen felvédőben, amit a praktikus és különleges dolgok iránt érdeklődőknek ajánlunk és azoknak, akik a saját dioptriás szemüvegükben is kényelmes bringázásra vágynak.
Melyik Casco bukósisakot választod?-9
Casco Roadster
Melyik Casco bukósisakot választod?-5
Forrás: Casco
Melyik Casco bukósisakot választod?-5
Casco Roadster
Melyik Casco bukósisakot választod?-5
Forrás: Casco

A lekerekített élek és formák, a könnyű alumínium bogárhálóval ellátott nagyméretű szellőzőnyilások és az egyszerűen felpattintható SPEEDmask lencsék kombinációjának eredménye egy formabontóan esztétikus új városi fejvédő. A Roadster Plus esetében a finom kesztyűbőr pántrendszer, a két divatos új színben is elérhető SPEEDmask lencse (ocean + sunset) és a többféle egyedi színösszeállítás fokozza az exkluzivitást. A hűvösebb évszakokban pedig akár egy puha téli fülvédővel és egy praktikus esővédő borítással is kiegészíthető. Az alapmodellt egy opcionálisan beszerezhető SPEEDmask lencsével tehetjük még praktikusabbá, mely tökéletes védelmet nyújt az erős napsugarak és a zavaró menetszél ellen. Ezenfelül a SPEEDmask lencse használata dioptriás szemüveg viselését is lehetővé teszi. Az optikailag első osztályú, prémium minőségű lencsék immár ötféle színben kaphatók és saját kezűleg is pillanatok alatt cserélhetők.

Mindezek tükrében a Roadster modell mindkét verziója tökéletes választás minden divatorientált városi kerékpárosnak, aki egy jellegzetes megjelenésű, kényelmes fejvédőt keres a mindennapokra és aki örömét leli az ötletes kiegészítők nyújtotta lehetőségekben. 

Casco E.MOTION 2

Kényelmes és elegáns fejvédő városi E-Bike felhasználóknak, megerősített, vastagabb vázszerkezettel a nagyobb tömegű és gyors elektromos kerékpárokhoz.
Melyik Casco bukósisakot választod?-3
Casco E.Motion
Melyik Casco bukósisakot választod?-3
Forrás: Casco

Egyszerre divatos és kényelmes városi fejvédő, háromféle új színben, olyan finom részletekkel kiegészítve melyek az elektromos biciklik által felgyorsult nagyvárosi közlekedésben is megfelelő védelmet nyújtanak. Fokozott tarkóvédelmének, valamint a megerősített vázszerkezetének köszönhetően kiemelkedő biztonság és stabilitás jellemzi, megjelenése pedig kétségtelenül egyedülálló. Az egyedi megjelenés tovább variálható a cserélhető színű, fényvisszaverős MyStyle drótokkal, melyek a közlekedésben fokozzák a passzív védelmet és teljes 360fokos láthatóságot biztosítanak.

Elődjéhez képest a legfontosabb fejlesztés egy minden egyes fejformához egyaránt kényelmesen illeszkedő CASCOfit belső háló, melynek köszönhetően fejünk nem érintkezik közvetlenül a sisakkal, így a háló és a fejvédő közötti részt átjáró hűsítő menetszél maximális szellőzést és a levegő folyamatos áramlását biztosítja. A hűvösebb évszakokban egy könnyen felpattintható puha fülvédővel és praktikus esővédő borítással téliesíthető.

A Casco fejvédőket árusító üzleteket ezen az oldalon találod...

casco-helme.de

Casco - Az európai sisakmanufaktúra.

A családi tulajdonban lévő német CASCO cég 1989-es alapítása óta kizárólag prémium minőségű sisakok gyártására fókuszál. A vállalat filozófiája, hogy olyan termékeket állítson elő, melyek a legmagasabb szintű védelmet, funkcionalitást és kényelmet biztosítják, ám a CASCO sokkal több, mint egy kivételes design-koncepció: az egyedi formavilág és exkluzív megjelenés mellett jól átgondolt fejlesztések sora teszi a céget Európa egyik vezető sisakmárkájává. A termékpalettán az egyedi kerékpár-, lovagló-, és sí sisakok mellett saját fejlesztésű mágneses csatlakozású síszemüvegek, valamint fotokromatikus napszemüvegek is megtalálhatók.

A CASCO csapata sosem elégszik meg a pillanatnyi eredményekkel, sőt, jellemzően évről évre innovatív és izgalmas újdonságokkal tűnik ki versenytársai közül. Éppen ezért nem meglepő, hogy az elmúlt években a cég számos saját szabadalommal hívta fel magára a nemzetközi szakma figyelmét. A márka sikerei szoros összefüggésben állnak az állandó fejlesztésekkel, a szigorú termékteszteléssel és az élsportolók támogatásával, ezért a CASCO többek között számos olimpiai és világbajnokot is bevon az új termékek fejlesztésébe. 

A CASCO márka prémium kerékpáros fejvédői megfelelnek a legszigorúbb biztonsági elvárásoknak, mindemellett a cég a „The Style of Protection” mottó szellemében a sisakok divatos megjelenésére is kiemelt hangsúlyt fektet. A CASCO bukósisakok viselete nemcsak a fejsérülések elkerülése érdekében ajánlott, hanem modern és fiatalos divat kiegészítőként is, amely tükrözi viselőjének egyéni stílusát és személyiségét. 

Hirdetés