MET - a sisakgyártó

MET - a sisakgyártó

Benecz Ferenc
Benecz Ferenc - Támogatott tartalom
2022/10/20
Cipőt, a cipésztől… tartja a mondás, amit ha általánosítanál, akkor kerékpározáshoz fejvédőt jó eséllyel a MET-től vásárolnál - a nagy múltú márka hosszú idő után újra elérhető Magyarországi képviselettel!

Európa első sisak-gyártói között alapították meg a MET márkát (1987-ben), mely a mai napig családi vállalkozásként működik az olaszországi Talamonaban. A márkanév a cég filozófiájára is utal: az angol "helMETs", azaz "sisakok" szóból ragadtak ki egy töredéket, lévén a kezdetektől fogva kifejezetten csak sisakokat, azon belül is kerékpáros fejvédőket készítenek. 

MET - a sisakgyártó-2

Saját laborban vizsgálják a sisakokat
MET - a sisakgyártó-2
Forrás: MET Helmets

Az újító sisakgyártó

Azáltal, hogy kifejezetten egy típusú termékre fókuszál a cég, tudásukat erősen tudják fókuszálni, így nem meglepő, hogy számos innováció és fejlesztés kötődik a névhez - több olyan is, melyeket ma már minden gyártó használ, mivel alapkövetelmény lett azok megléte egy elfogadható sisaknál. Olyan mérföldkövek szegélyezik a közel negyven éves márka történelmét, mint az In-Mold héjszerkezet bevezetése (ami azóta alapértelmezetten használt technológia, bármely magára valamit is adó márka fejvédőiben), a kompozit szálak és az exoskeletonok EPS héjjal való kombinálására alkalmas gyártási folyamatok létrehozása, az első 200 gramm alatti sisak gyártása, vagy az első olyan enduro sisak, melynek állvédője ASTM tanúsítvánnyal rendelkezik.

Igazán kiérdemli a talán mára elcsépelt, mégis találó "kompromisszummentes márka" titulust. 

A MET az egyike azon kevés sisak-gyártónak, mely saját tesztlaborral rendelkezik, ahol mindenfajta behatás során tudják vizsgálni a sisakokat – sőt, nem csak a jelenlegi szabványok által megkövetelt eljárásokat tudják szimulálni, de azokon túlmutatóakat is, a legújabb protokollokat követve, mint például a gördülő behatások vizsgálata, vagy az állvédők tesztelése. Minden egyes új sisak, 800-1000 teszten esik át, mielőtt piacra kerülne!

A gyártó sisak-kínálatában az országúti modellektől kezdve, a városi felhasználásra tervezetteken át, az enduróig találunk fejvédőket. A fejvédelem növelése érdekében számos modell elérhető MIPS technológiával is!

MET - a sisakgyártó-12
MET - a sisakgyártó-12

Meghatározó MET fejvédő modellek 

A MET számára fontos, hogy termékei kiváló védelmet és kényelmet nyújtsanak a felhasználók számára, melyhez folyamatosan fejlesztik termékeiket. 

MET Trenta

A kiváló fejvédelem és a stílusos megjelenés ötvözetét keresve a gyártó számára nagy lépésként a kétszeres Tour de France győztes, generációjának egyik legsikeresebb országúti kerékpárversenyzőjével, a szlovén Tadej Pogačarral kezdtek közös munkát, mely együttműködés túlmutat a versenyzésen, és érzelmi szálakon is kapcsolatot kíván elérni a kerékpárosokkal.

MET Trenta 3D Carbon sisak

Ennek részeként többek között a MET dizájnerei egyedi TP logót, a tervezők pedig ezzel ellátott egyedi sisakot készítettek. Ez a különleges változat a Trenda 3K Carbon modellből készült, mely sisak rengeteg technológiát és fejlesztést tartalmaz:

- a nagyobb fejvédelem érdekében az InMold-technológiával készülő héjba egy karbon-vázat is integráltak (3K Carbon Technology), valamint a MIPS-technológiát is megkapta
- a sisakot fejünkhöz rögzítő öv teljes egészében körbe öleli a fejünket, és a tökéletes beállítás érdekében függőelegesen is állítható
- a 19 darab szellőzőnyílása és a sisak belső felületén kialakított csatornák révén nagyszerű szellőzést kapunk
- a sisak két oldalán speciálisan kialakított nyílások stabilan tartják szemüvegünket, amikor épp nem akarjuk azt hordani
- a sisak hátulján légterelő lett kialakítva, mely lehetővé teszi a folyamatos és egyenletes légáramlást, nagyszerű aerodinamikai tulajdonságokkal felruházva ezzel a sisakot 
- fényvisszaverős elemek tarkó résznél növelik a passzív biztonságunkat

MET Parachute

Napjainkban folyamatosan nő az enduro és e-mtb kerékpárok eladása. Lévén ezen kategóriák népszerűségének töretlen növekedése, természetes, hogy a MET kínálatában is (évek óta) megtalálható egy ilyen felhasználásra kiválóan alkalmas fejvédő.

MET - a sisakgyártó-11
MET - a sisakgyártó-11
MET - a sisakgyártó-10

A sisakban alkalmazott fejlett technológiák révén sokoldalú és kényelmes modell lett: az állvédő rögzítéséhez kifejlesztett mágneses rögzítés segítségével az állvédő könnyen és gyorsan leszerelhető, így az extrémebb pályáktól a könnyed all mountain bringázásig mindenhol kényelmesen használható, és gyorsan igény szerint változtatható! A forradalmi mágneses állheveder csat pedig akár egykezes becsatolást és egyszerű szétkapcsolást biztosít. 

MET Manta

A Manta sisakja kiváló példája a MET esztétikus és kortárs formatervezésének. A kerékpárosok igényei alapján a sisak négy területre összpontosít: biztonság, aerodinamika, komfort és stílus. 

MET Manta
MET Manta

A Manta aerodinamikusabb lett, mint elődje, köszönhetően a tarkó rész alacsonyabb és cső alakú profiljának, amelyet a milánói NEWTON laboratóriumban végzett speciális szélcsatorna-tesztekkel fejlesztettek ki.

Egy magyar tehetség fején

Hazai kerékpáros versenysportban, azon belül is leginkább az XCO sportágat képviselő Takács Zsombor (U17) kapott lehetőséget, hogy MET támogatással a 2023-as szezonban, a MET Trenta fejvédőben versenyezzen – kiegészítve az XCO versenyeket a téli időszakban CX, valamint szezonban párhuzamosan országúti versenyekkel is.

MET - a sisakgyártó-13
Takács Zsombor az idei Európa-bajnokságon bronzérmes lett
MET - a sisakgyártó-13
MET - a sisakgyártó-13

Zsombor első benyomásai nagyon jók: „Korábbi fejvédőimhez képest sokkal szellősebb az új bukóm. Rögtön beleszerettem, mert a szellőzésen felül érezni, hogy van „tartása”, megbízhatok benne, hogy megvédi majd a fejemet, ha ne-adj-isten szükség lenne rá.

Kiemelte a sisak kényelmét is, mely számára, mint versenyzőnek nagyon fontos szempont, és a MET Trenta maximálisan az elvártakat nyújtja. 

A MET magyarországi forgalmazója a csapatomon, a Superior Racing Teamen keresztül keresett meg, hogy támogatnának, melynek nagyon örültem. Számomra ez, hogy egy ilyen sisakgyártó termékeit hordhatom egy szintlépést jelent.

MET sisakok Magyarországon

Az olasz gyártó fejvédőit nem a trendi megjelenések miatt választják oly sokan a világon, mint inkább a kerékpáros fejvédőktől elvárható funkcionalitás megléte, a megfelelő fejvédelem miatt.