Kerékpártúra a Tour de France-on - II. rész

Czinke István - Altura
2009/07/23
Rengeteg kilométer és szint volt már mögöttük, de az arcukon csak az elszántság látszott, nagyon keményen tekertek... Az egyik versenyző már annyira kivolt, hogy tőlünk kérte toljuk meg: "Push, push, push..." persze nem gondolta komolyan...
Hirdetés

Korán ébredtünk, gyors reggeli, kávé, pakolás és költözés az Annecy-tó melletti kempingbe, Angon ba.

Innen még nagyjából 80 km-re van Cluses , ami a napi túránk kiindulópontja volt. Azért ez, mert a mezőny a városon áthaladva kapaszkodik fel a Colombiére hágóra.

Egy parkolóban összekészülődtünk és amikor már éppen indultunk volna, elkezdett zuhogni az eső. Nem tudtunk ezzel mit kezdeni, elindultunk sok más bringással együtt az emelkedőn. Az út eleje meglehetősen kemény, a Romme hágóra, 1297 méter magasra tekertünk egy sziklába vájt úton . Az átlagos meredekség 6,3%. Ez a szakasz mellesleg igazi klasszikusnak számít, már 18 alkalommal került be a Tour útvonalába.

Egyébként a túra résztvevői mind saját tempójukban tekernek, mindig megbeszéljük az útvonalat és az úticélt és ott találkozunk. Azért legtöbbször igyekszünk együtt tekerni.

 

Menet közben akkora volt a szél, hogy az út mellett elhelyezett szponzori transzparensek kidőltek. Ezúttal a zord időjárásnak köszönhetően kevesebb kerékpáros szurkoló érkezett, de a lakókocsik, sátrak, karavánok már ellepték a környéket.

Ahogy haladtunk tovább, folyton öltöztünk/vetkőztünk a szeszélyes időjárás miatt . A Colombiére hágó előtt 100 méterre megállítottak minket, mert betelt a környék nézőkkel. Így a befutó előtt 1 kilométerre álltunk meg ás vártuk a versenyzőket.

 

 

 

 

Ahogy eddig is, először jöttek a szponzorkamionok, dobálták a pólókat, hűtőmágnest, kekszet, kulcstartót és számtalan miegymást még. 5 óra magasságában megjelent a felvezető autó után 3 alak, a Schlek testvérek és Contador . Rengeteg kilométer és szint volt már mögöttük, de az arcukon csak az elszántság látszott, nagyon keményen tekertek. Néhány perc múlva érkezett meg Kloeden , majd megint pár perc múlva Armstrong egy kisebb csoporttal. Ezután csend sokáig, majd szépen lassan jöttek a többiek.

 

 

 

 

Az egyik versenyző már annyira kivolt, hogy tőlünk kérte toljuk meg: "Push, push, push..." persze nem gondolta komolyan. Amúgy nagyon tetszik az a kultúra, ahogyan a nézők, szurkolók a versenyt tisztelik . Nincs kordon, nincsenek biztonsági őrök láncot alkotva, a versenyzők egy-két méterre tekernek mellettünk, de semmi szabotázs, attrocitás nem történik. Minden boly előtt jön egy "söprögető" motoros, aki jelzi, hogy az utat szabadon kell hagyni, de ez minden.

 

 

 

 

Megvártuk, amíg a mezőny nagy része elment, aztán elindultunk vissza Clues -be. Sok volt ez a tekerés, elfáradtunk rendesen. A sok autó elég hamar bedugult az úton, de mivel szembe nem jött szinte senki, bringával nagyon szépen tudtunk haladni. Amikor a forgalom alábbhagyott, elindultunk Clues -ból az Annecy tóhoz. Mit mondjak, pazar a táj... Amúgy itt szoktak rendezni mindenféle versenyt, kerékpáros, futó, stb.

A kempingünk is elég jó helyen van, a kapun kilépve az időfutamosok menetszele csapja meg az arcunkat.

Jó itt lenni...

 

A túrát az Altura utazási iroda szervezte. Ha kedved lenne ehhez hasonló izgalmas aktív kikapcsolódásra, keresd fel weboldalukat további túrákért!
Hirdetés