Suhajda Szilárd a Lhocére indul

Suhajda Szilárd a Lhocére indul

Pintér László
Pintér László
Földünk negyedik legmagasabb hegycsúcsa, a 8516 méteres Lhoce lesz Suhajda Szilárd következő expedíciójának célja. A hegyet korábban mindössze két magyar, Erőss Zsolt és Gál László mászta meg, 2011-ben.
Hirdetés
Hamarosan indul a tavaszi nyolcezres szezon a Himalájában, és ezúttal is lesz magyar hegymászó, akiért szoríthatunk: Suhajda Szilárd a 8516 méteres Lhoce megmászására készül, pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül. Az eddigi egyetlen magyar sikert ezen a hegyen Erőss Zsolt és Gál László érte el, a "Magyarok a világ nyolcezresein" projekt keretében, 2011-ben.

Suhajda Szilárd idén januárban jelentette be, hogy a "Big Five" kihívásra szeretne koncentrálni a jövőben. Ez a Föld öt legmagasabb hegycsúcsát jelenti, melyek közül a második legmagasabbat, a K2-t Szilárd már 2019-ben megmászta, első és máig egyetlen magyarként, pótlólagos oxigén használata nélkül. Ezúttal a Mount Everest szomszédjára, a Lhocére készül.

Suhajda Szilárd a Lhocére indul-1
Suhajda Szilárd portré
Suhajda Szilárd a Lhocére indul-1
Forrás: Suhajda Szilárd

Suhajda Szilárd expedíciója a Lhocére

Az expedíciót a jelen körülmények között, ilyen rövid idő alatt nem volt egyszerű összehozni:

"Kész bravúr, hogy útnak indulhatok Nepálba. Volt egy-két pillanat, amikor már úgy gondoltam, hogy el kéne engedni erre az évre - mesélte a Mozgásvilágnak Szilárd. - Sok álmatlan éjszakám van a szervezésben."

Szilárd célja a hegy normál úton történő megmászása, palackozott oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül. A Lhoce normál útja a 3-as táborig (7300 m) megegyezik a Mount Everest déli, nepáli normál útjával, az alaptáboruk így közös. A két út a hármas tábor felett, a Lhoce-fal felső részén ágazik el: a Lhocére igyekvők itt jobbra térnek le a Déli-nyeregbe vezető nyomvonalról. A Lhoce 4-es tábora 7900 méteren van, innen egy szűk, meredek, havas kuloár vezet a főcsúcsra, mely a kuloár kijáratától balra, egy keskeny gerincen/hópárkányon át érhető el. A legfelső 300 méter viszonylag technikás, palack nélkül különösen komoly kihívás.

Suhajda Szilárd a Lhocére indul-2
Mászás a Lhoce-falon
Suhajda Szilárd a Lhocére indul-2
Forrás: Suhajda Szilárd

Az expedíció április 6-án indul, Szilárd az alaptábort a szokásos trekkinggel kb. tíz nappal később éri el. A csúcsmászás az időjárás és terepviszonyok, valamint az akklimatizáció függvényében május közepén várható. Az akklimatizációt a hegyen fel-le történő mozgással végzi majd, ellentétben sok kereskedelmi expedíciós klienssel, akik a Khumbu-jégesésen való átkelések számának csökkentése érdekében másik hegyen, általában a 6119 méter magas Lobuche Peaken akklimatizálódnak.

Suhajda Szilárd a Lhocére indul-3
A Khumbu-jégesés ingatag labirintusában
Suhajda Szilárd a Lhocére indul-3
Forrás: Suhajda Szilárd

Bár biztosan lesz valamennyi társasága, hiszen a Lhoce is egyre népszerűbb a kereskedelmi expedíciók körében, Szilárd a hegyen egyedül, önállóan mozog majd. Táboraihoz a felszerelést és az élelmet maga cipeli fel, majd hozza le. A kereskedelmi expedíciók által rögzített köteleket természetesen ő is használja.

Idén valamivel kevesebben lesznek mindkét hegyen, az orosz-ukrán helyzet miatt sok európai mászó visszamondta az utat.

Kövessétek Suhajda Szilárd expedícióját!

Az expedíció történéseit első kézből követhetitek majd hegymászó híroldalunkon, a Hóhatárban.

Hirdetés