"A hegyekben érzem magam teljes értékű embernek"

"A hegyekben érzem magam teljes értékű embernek"

Pintér László
Pintér László
2022/11/11
Interjú Polczer József amatőr multisportolóval, akit kevesen ismernek, pedig sokak példaképe lehetne
Hirdetés
Polczer József teljesen hétköznapi ember, munka mellett országútizik, downhill hegyibringázik, és elég jól mászik. Jóval aktívabb, mint az átlag. Pedig lenne kifogása rá, hogy a kanapén ülve naphosszat inkább sorozatokat nézzen. Jobb lába ugyanis combközéptől hiányzik.

Józsinak azonban nem kenyere a tespedés. A felsőörsi fiatalember hétköznap 4:30-kor kel, meló előtt gyorsan elteker Veszprémbe és vissza, hogy a hatórai munkakezdésre már túl legyen a napi kardio edzésen. Mivel napi négy órában dolgozik, így az egész délutánt mászásra vagy egyéb sportolásra használhatja.

“A mozgás nélkül nem is tudnék aludni. Kell valami, amivel lefárasztom magam” - mondja.

Szakmáját tekintve gáz- és vízvezeték-szerelő. Veszprémben született. Jelenleg egy hajógyárban dolgozik, műanyagipari vonalon.

Fél lábbal előre
"A hegyekben érzem magam teljes értékű embernek"-7
Forrás: Polczer József

A baleset

Józsi mindig is aktív volt, de 2005-ben gyökeresen megváltozott az élete. A balesetről nem szívesen beszél, mert szerinte nem ez a fontos, de a témát teljesen nem lehet kikerülni, hiszen ha nincs a műhiba, akkor nem veszíti el a lábát.

2005-ben, 27 évesen egy motokrosszos balesetben eltört a bokája.

“Az orvos szerint annyira ki voltak nyúlva a szalagok a bokámban, hogy egy rossz lépésnél is eltört volna. Nem pont a motor volt a hibás” - meséli Józsi.

A baleset után gyorsan megműtötték, de a seb elfertőződött. Húsevő baktérium támadta meg. Hétvége volt, szenvedett a fájdalomtól. Végül három nap után nagyjából az utolsó pillanatban vitték újra műtőbe.

“Azt mondták, mákom volt, hogy az emeleten kezdték a vizitet. Ha lentről jöttek volna felfelé, mire hozzám érnek, már meghaltam volna. Ez a baktérium egy nap alatt is megeszi az embert.”

Csak úgy tudták megmenteni az életét, hogy combközépnél levágták a lábát.

A túlélésében sokat számíthatott, hogy a korábbi sportos életmód miatt erős volt a fizikuma. Fiatalon is sokat mozgott. Bringázott, a küzdősportot is kipróbálta, és rengeteget focizott.

“Fociztunk, délután háromtól este hatig, hétig, ameddig láttunk. Erdőbe jártuk, fát másztunk. Ettől az ember megerősödik.”

Rideforlife
"A hegyekben érzem magam teljes értékű embernek"-10
Forrás: Polczer József

A felépülés

A múlton nem sok értelmét látja rágódni, de azért nem volt annyira könnyű az új helyzettel való megbarátkozás.

“Talán az első tíz percben voltam elkeseredve. Aztán kész, elmúlt. Onnantól már nem gondoltam arra, hogy mi van. A családok és a barátok sokkal nehezebben élték meg, mint én. Megtörtént, felébredtem, egy hét után kikerültem az intenzívről, elkezdtem tornázni, hogy megerősödjek. Sokat edzettem, egylábas guggolásokat csináltam. A dokik be se jöttek, benéztek, látták, hogy tornázok, odaszóltak, jól vagyok-e, aztán mentek tovább.”

Az elsődleges célja az volt, hogy minél jobb műlábat tudjon szerezni magának. Ebben szerencsére akadtak támogatói. Az is kimondottan előnyére vált, hogy fiatal volt és aktív életet élt.

“Felsőörs közel kétezer lelkes kis falu, sok segítséget kaptam. Volt, amikor a mostani munkahelyem szponzorált lábbal, volt, amikor a falu. Összefogtak az emberek, hogy egyre jobb lábam lehessen.”

Márpedig Józsi végigjárta a műláb-ranglétrát. A legegyszerűbbtől kezdve a kvázi csúcstechnikáig. Utóbbira pedig azért volt szükség, mert Józsi nem akart lemondani az aktív életről, sőt. Az első cél a bringázás volt, de ez nem ment egyik napról a másikra. Fél év kellett, hogy a csonk kellően begyógyuljon ahhoz, hogy egyáltalán gyalogolni tudjon vele. Két évvel a baleset után tudott újra kerékpárra ülni.

Lábevolúció
"A hegyekben érzem magam teljes értékű embernek"-6
Forrás: Polczer József

“Van egy merev láb, amivel megtanulsz gyalogolni, és létezik a sportláb, ami már térdben hajlik. Úgy gondoltam, hogy stoplis pedállal már menni fog, mert úgy tudom az ép lábammal tolni is és húzni is a pedált, a másik láb pedig szabadon forog. Később rájöttem, hogy az SPD-s cipővel a protézis is terhelhető.”

Józsi értelmezésében egyébként a merev lábnak is elég széles körű az alkalmazási területe.

“Tesóm pont akkor építkezett, a szomszédok nézték, ahogy a tetőcserepet szedem le. Azzal a lábbal is felmásztam a tetőre. Igazából bármit meg tudsz vele oldani. Ez fejben dől el, hogy mit szeretnél.”

Mostani műlábát az Otto Bock Hungary szállítja neki, a költségeit pedig a műhiba miatt a kórház állja. Ezzel már mindent tud csinálni: bringázik, mászik, túrázik. Amíg le nem tilt a térdízület…

Appról vezérelhető térd

Hihetetlen, hogy hol tart már a technológia. Józsi legújabb lábprotézise karbon vázszerkezetű, és mikroprocesszorral vezérelt térdízülettel van ellátva. Működése hidraulikus, beépített akkumulátor mozgatja.

Cockpit app (van még fotó, katt a képre a galériáért!)
"A hegyekben érzem magam teljes értékű embernek"-14
Forrás: Polczer József

A C-Leg 4 fedőnevű protézist a Cockpit alkalmazáson keresztül lehet beállítani a különféle aktivitásokhoz, mint például gyaloglás, futás vagy kerékpározás. A vezérlőegység a tervezett mozgás sebességét is figyelembe veszi.

C-Leg 4
"A hegyekben érzem magam teljes értékű embernek"-19
Forrás: Ottobock

A lítium-ion akkumulátor közvetlenül a forgástengelyben található, napi használat esetén egy éjszakán át kell tölteni. Józsi protézise öt napig bírja egy töltéssel.

A térdízület lelke az ún. inerciális mozgásegység (IMU). A giroszkóp és a gyorsulásérzékelő követi a térbeli pozicionálást és a gyorsulást, lehetővé téve a mozgáselemzésen alapuló vezérlést és további erők meghatározását. Az integrált mikroprocesszoros elektronika Bluetooth technológiával kommunikál a vezérlő applikációval. Okos és rendkívül hasznos kütyü, de nem mindig bírja a Józsi által diktált tempót.

“Ezer méter szintet gond nélkül megyek, ha túrázunk. Lefelé meg általában előzgetem az embereket. Olyan durván jövök, hogy a térdízületben túlhevül az olaj és letilt. A mostani lábammal az a jó, hogy már cseppálló, és bele lehet rakni a patakba, hogy lehűljön. A korábbi modellnél akár 15 percet is várni kellett, hogy visszahűljön.

C-Leg 4
"A hegyekben érzem magam teljes értékű embernek"-18
Forrás: Ottobock

A hegymászás csak a baleset után jött

“Huszonéves koromban nem gondoltam, hogy a hegyek világa ennyire elérhető. A baleset után 1-2 évvel került képbe a via ferrata egy barátom révén. Bepánikoltam, hogy ez nem megy, de a haver mondta, hogy dehogynem, könnyen megy az. ‘Ha bringázni meg túrázni tudsz, akkor ez is menni fog’. Az első túra a Hohe Wandra vezetett. És tényleg olyan könnyű volt, hogy onnantól kezdve nem volt megállás. Persze, ha tizenévesen kezdtem volna a sziklamászást, még jobban menne.”

Hegyekben
"A hegyekben érzem magam teljes értékű embernek"-8
Forrás: Polczer József

Nem ő az első olyan sportoló, aki lábamputációval hegyekre mászik. A két legismertebb Szendrő Szabolcs és a néhai Erőss Zsolt. Ebben a tekintetben Szendrő Szabolcs volt az igazi úttörő, aki előtt nem volt hasonló példa, és a rendelkezésére álló technológia is jóval elmaradottabb volt a mainál. Mégis világszínvonalú mászások részese volt, többek között a Kedar Dom keleti falának első megmászását végrehajtó magyar expedíció csúcsmászó párosának tagja volt Ozsváth Attila mellett. Viszont mind Szabolcs, mind pedig Zsolt térd alatt vesztette el a lábát, így némileg könnyebb helyzetben voltak Józsihoz képest - már amennyire a “könnyebb” ebben a szövegkörnyezetben egyáltalán értelmezhető.

Dolomitok
"A hegyekben érzem magam teljes értékű embernek"-3
Forrás: Polczer József

Józsi főleg sportutakat mászik, és kifejezetten sokat trepnizik (a mászáshoz mesterséges eszközöket is, pl. kötéllétrát használ). Az áthajlásokban mozog igazán otthonosan, mert ahhoz kell a legkevésbé használni a lábat. A mászáshoz egyébként  maga fejlesztette a műlábat.

“Nagyon sok időbe telt, mire a mászólábig eljutottam. Először vettem a merev lábat, amire szereltem egy karbonból készült kicsi lábat, gumival a talpán. Erről azonban hamar lekopott a gumi. Ezért csináltunk egy olyan lábformát, amire fel tudtam húzni a mászócipőt. Ez viszont azért volt előnytelen, mert a lábszárcső vékony, a lábfej meg nagy, ezért az áthajlásoknál mindig beakadt, illetve nem is tudtam rendesen nekifeszíteni a falnak. Akkor újabb megoldás jutott eszembe: félbevágtam egy mászócipőt, így már jóval rövidebb a lábfej rész, és így már tökéletes. Be tudok vele támasztani, az ép lábammal pedig fel tudok lépni az áthajlásból a felette lévő falszakaszra. A legnagyobb baj, hogy a műlábat nem érzed, így óvatosan kell terhelni, mert könnyen megcsúszik.”

Dolomitok
"A hegyekben érzem magam teljes értékű embernek"-2
Forrás: Polczer József

Bár elég könnyeden mesél a helyzetéről, azért nyilván akadnak nehezebb pillanatok.

“Persze, a mászásban vannak olyan mozdulatok, amikor jól jönne a másik láb. Amikor például egy több kötélhosszos út beszállásához túrázva egy hófolton azért csúszok meg, mert nehézkes a láb, akkor átfut a fejemen a gondolat, hogy a másik lábbal könnyedén meg tudnám oldani, vagy simán le tudnék futni a hegyről. Vannak azért néha hullámvölgyek nyilván. De nem tartanak sokáig."

És és föld között
"A hegyekben érzem magam teljes értékű embernek"-5
Forrás: Polczer József
“Nem változtatnék egyébként a helyzetemen. Nem bántam meg, hogy ez történt, ezzel vagyok tökéletes.”  

“Most mountainbike-ozok az erdőben, downhill pályákon csapatom keményen. Ezekhez a sportokhoz azért kell némi őrültség.”

De az igazi szerelem a mászás. A legkomolyabb vállalkozása eddig a Drei Zinnen megmászásának kísérlete volt, ahol a közel három kilométeres elegáns sziklatornyon, egy UIAA IV/V-ös nehézségű úton 2800 méterig jutottak, de a közelgő vihar miatt kénytelenek voltak visszafordulni.

Októberben Paklenicán 6c+ nehézséget mászott. Nemrégiben pedig Arcóban volt, egy 200 méter hosszú mesterséges utat másztak, ahol a Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott tagja, Kerekes Bence is csatlakozott hozzájuk. Bence egy fagyási sérülés következtében jobb kezén négy ujját veszítette el, de továbbra is aktív, a nyáron Pakisztánban a világon elsőként mászott meg társaival egy közel hatezer méteres csúcsot. Józsi számára nagy élmény volt a találkozás, hiszen a hegyekben, hasonló érdeklődésű emberek körében érzi igazán otthon magát.

Trepni
"A hegyekben érzem magam teljes értékű embernek"-12
Forrás: Polczer József

“Mivel a mozgásom kicsit más, mint az átlagemberé, ezért a hétköznapokban mindenki megbámul és sajnálkozik, látom az emberi szemekben. De a hegyen valahogy minden eltűnik és ott érzem magam igazán teljes értékű embernek. Az útvonal megtervezése, vagy egy szép mozgás, nehéz út kimászása, ezek is nagyon boldoggá tesznek, még ha nem is sikerül feljutni a csúcsra. De erről nagyon sok mindent tudnék mesélni… Egyszerűen imádom hegyeket, mintha Isten is oda teremtett volna, ott érzem magam otthon. Ott minden probléma megszűnik létezni. Amikor mászok, az egyszerűen fantasztikus!”

Szívesen segít bárkinek, aki hasonló problémákkal küzd. Az eszközök terén alighanem kihozta a maximumot, ami a kerékpározáshoz, mászáshoz szükséges protézisek alkalmazása során elérhető. Közösségi oldalán ezen a linken eléritek és tudjátok követni a kalandjait is.

Otthoni edzőfal
"A hegyekben érzem magam teljes értékű embernek"-13
Forrás: Polczer József

Amikor a legfontosabb tanulságról kérdeztük, ami számára ebből az egész folyamatból és élethelyzetből következik, rövid gondolkodás után csak ennyit mondott:

Mindent meg lehet csinálni, csak kicsit másképp. Nincs lehetetlen!

 

Józsi nagy álma, hogy eljusson Yosemite-be mászni. Őszintén kívánjuk, hogy összejöjjön!

 

 

Hirdetés