Fokozódó izgalmak, Bogár átvette a vezetést! Hír

Szilágyi László - BBU
2011/10/21
A Bécs-Pozsony-Budapest Ultramarathon második 82 km-es szakaszának Pozsonyból vágott neki a mezőny
Hirdetés
A Bécs-Pozsony-Budapest Ultramarathon második 82 km-es szakaszának Pozsonyból vágott neki a mezőny. A futók a Duna vonalát követve haladtak Szlovákián keresztül, majd Rajkánál lépték át a határt, hogy a Szigetköz gyönyörű vidékét is meghódítsák .
Az egyéni indulók közül Stephan Gunzelmann az első napi szakaszt nem tudta teljesíteni, így feladásra kényszerül , ám a szervezők döntése értelmében folytathatta a versenyt, de az összetett értékelésben már nem vesz részt.
Az időjárás előrejelzés nem sok jót ígért, ám a várt esőfelhők nem érkeztek meg , így a viadal ideális körülmények között folytatódott. Magyarországon, a futóverseny által érintett településeken, egyre többen bíztatták az atlétákat az út mentén, a frissítő pontokon szép számú szurkoló gyűlt össze, több helyen a helyi iskolák és óvodák növendékei kivonultak és gyerektömegben zajlottak a váltások. A szervezők kedves gesztusként, BBU-s lufikkal köszöntötték a legkisebbeket.
  
81946-2.-szakasz.jpg
 
A Bécs-Budapest legkeményebb harcosai az egyéni indulók, a csütörtöki napon ismét izgalmasra írták a forgatókönyvet. A szakaszt az összetettből kizárt Stephan Gunzelmann nyerte, míg a második helyen Bogár János ért a győri célba, akit közel 18 perces hátránnyal követett Németh Csaba, így az összetettben, a szerdai hátrányát ledolgozva, Bogár átvette a vezetést Némethtől .
A csapatok versenyében az éllovasok között ezúttal nem volt akkora különbség, mint a Bécs-Pozsony közötti szakaszon, igaz a Dover csapata így is növelte az összetettbeli előnyét a második helyen loholó Sashegyi Gepárdokkal szemben.
Fontos momentum, hogy a rendezvényt támogatók egyébként elég szűk köre a verseny ideje alatt két szponzorral bővült, így a versenyzők a további szakaszokon Hell Energy New Generation nevű – természetes összetevőkből, mate teával és teobrominnal készülő - új termékével frissíthetnek, valamint Kockás túrórúdat fogyaszthatnak, amely hazai alapanyagokból, itthon készülő finomság.
A BBU a pénteki napon a Győr és Tata közötti 63,4 km-es szakasszal folytatódik.
Összetett eredmények :
Egyéni : 1.         BOGÁR János 14:10:30 2.         NÉMETH Csaba 14:14:38 3.         HERBÁK Gergő 15:28:18
Váltó : 1.         DOVER Nyelvi Centrum 10:00:51 2.         Sashegyi Gepárdok 11:11:44 3.         Hírös Suttyók 12:11:31
Részletes eredmények, további infók, videók, képgaléria: www.bbu.hu
Hirdetés