Elrajtolt a Bécs-Budapest! Hír

Szilágyi László - BBU
2011/10/20
A szerda reggel Bécsben eldördülő rajtpisztoly nem csupán Közép-Európa legnagyobb futóversenyének a kezdetét jelezte, hanem egy legendás verseny újjászületését is.
Hirdetés
Az Ernst-Happel Stadion tekintélyt parancsoló arénájában összegyűlő és a rajtvonal mögé felsorakozó ultramaratonisták, futók és kerékpárosok a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramarathon első métereinek megtételével egy új korszak kezdetének lettek örökre részesei . A hatalmas stadionban körbepillantva az az érzésünk lehetett, hogy nem is ellenfeleket látunk itt, hanem egy nagy családot.   A rajt pillanata A baráti légkör megmaradt, ám a férfias küzdelem már az első kilométereken megkezdődött. A Dover csapata már a szakasz első felében egyértelműen jelezte szándékát a végső győzelemre, így ennek megfelelően futottak. Az egyéni indulóknál Minden bizonnyal a hazai ultrafutás két legendás alakjának, Németh Csabának és Bogár Jánosnak a viadalát hozza az elkövetkező öt nap .
A mezőnyben találhatjuk a kenus bajnokainkat, akik 2003 óta hagyományosan a futó karaván részesei. A Bajnokok Csapatát idén Kozmann György olimpiai bronzérmes és világbajnok kenus, Csabai Edvin tizenhétszeres világbajnok maratonista kenus, Beé István világbajnok kajakos mellett Boronkay Péter világ- és Európa-bajnok paratriatlonista, Lindenmayer János ironman és Horváth Csaba olimpiai és világbajnok kenus is erősíti.
  
  81940-A-rajt.jpg
      
Az első napi szakasz felét teljesítvén a mezőny a sógorok szőlőskertjébe ért, hogy tovább futva az egykori Római borút történelmi kövein szeljék át Ausztriát. Az osztrák-szlovák határátlépés után az északi szomszédaink tradicionális sós kenyérrel fogadták a versenyzőket.
A pozsonyi befutóra a Dover Nyelvi Centrum csapatának utolsó embere érkezett elsőként , jó egy órát verve a második helyen befutó Sashegyi Gepárdokra, akiket a Hírös Suttyók követtek, ám a nap igazi hősei ezután érkeztek. Az egyéni indulók viadalában Németh Csaba futott be elsőként, aki 7 óra 18 perces idejével, 13 perccel megelőzte a korábbi Bécs-Budapestek legnagyobb alakját, a 47 éves Bogár Jánost , akit a harmadik helyen Herbák Gergő követett .
A második napi pozsonyi rajtot követően, Rajkánál fog magyar földre érni a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramarathon mezőnye.
Eredmények
Egyéni Németh Csaba (07:18:13) Bogár János (07:31:44) Herbák Gergő (07:42:00)  
Váltó DOVER Nyelvi Centrum (05:17:23) Sashegyi Gepárdok (06:14:55) Hírös Suttyók (06:30:25)
Videó az 1. n apról
Hirdetés