De miért fut mindenki szürke mackónadrágban?

Baumann Viola

2014/04/04

Be kell ismerni, hogy divatba jöttünk

Hirdetés

Be kell ismernünk, hogy divatba jöttünk. Tudniillik mi, terepfutók. Persze valójában nem a személyünkről van szó, hanem a tevékenységről, aminek hódolunk. Legalábbis a versenyek és résztevőik számának emelkedéséből erre lehet következtetni. Meg a terepfutó fb-csoportról is, ami a napokban elérte a 2000 tagot.

De vajon mi történt, hogy hirtelen mindenki a sárban szeretne rohangálni, Rocky Balboát üldözi, és szpídkrosszokat vásárol nemre, hajszínre és korra való tekintet nélkül? Uncsi a Sziget? Vagy lehet, hogy már el sem fértek a szigetkörön?! Hirtelen belehasított mindenkibe a jó levegő utáni vágy? Ez mondjuk érthető is lenne az Árpád hídon folyó építkezés óta…

És tényleg, miért mindenki a Hárshegyen méri az idejét, hogyan szorultak ki a kutyák az erdőből, és mi ütött mindenkibe, hogy az UTMB (Ultra-Trail du Mont-Blanc)-t akarja teljesíteni? Nekünk is vannak tippjeink, de hogy okosabbak legyünk, megkérdeztünk két jegyzett terepverseny szervezőt, Csanyát, és Kimmel Peti Ebolát.

Terepfutás Forrás: terepfutas.hu — Terepfutás

Csanya szerint
Arra a felvetésünkre, hogy vajon tényleg nő-e a terepfutók és az ultrások száma, és vajon mi lehet ennek a hátterében, először Csanya válaszolt.

Szerinte abszolút egyértelmű a növekedés, de ez is inkább egy olyan felfutás, ami a montiban is megfigyelhető volt a 90-es években. A montik árának emelkedésével azonban elkezdett csillapodni a rajongói tábor bővülése, tekintve, hogy a bérek akkortájt sem emelkedtek a sporteszköz inflációval megegyezően.

Az ultra azonban kicsit más eset. Az előző évtizedben az ultrások jellemzően a teljesítménytúrázásból, esetleg aszfaltról a hosszútávosok közül jöttek át. Számukra jóval természetesebb volt az ultra, mivel a tt-ken hétvégente gyakran 50-100 km-eket nyomtak. Aztán ezeknek a távoknak egyre hosszabb részét kocogták vagy futották, és egy maratoni táv már észrevétlenül meg is volt. Ma azonban sokan kihagyják a teljesítménytúrát, és ők másképp is néznek ezekre a távokra. Ahhoz, hogy valaki le tudjon futni egy ultrát, heti sok-sok edzésre van szükség.
Csanya szerint azonban nem várható a terepfutók csoportjában folyamatos bővülés, és akit a trend vonz be, azok közül sokan ki is fognak hullani. A tavalyi VTM-re például 100 nevező nem jött el, többségében és vélhetően a latyakos, rossz idő miatt. Voltak, akik a nevezési díjukat is szerették volna visszakapni, mert szerintük a versenyt el kellett volna halasztani. Dehát aki egész évben kint fut, azt miért zavarja az idő?

Ebola szerint
Kimmel Peti szerint a terepfutók tábora ugyan bővül, de valójában nagy a fluktuáció is, pláne a versenyeken. Aki már lefutotta háromszor-négyszer ugyanazt a versenyt, nem biztos, hogy ötödszörre is benevez. Viszont egyre több emberhez eljut az információ, akár egy-egy kisebb versenyről is. Az is eredményezi a létszámbővülést, hogy rövidebb távokat is meghirdetnek (és persze hosszabbakat is), hiszen van olyan, aki soha nem szeretne 85-öt lefutni (pl. én), viszont szívesen résztvesz mondjuk egy meredekebb versenyen (pl. Over Pilis Vertikál). Peti szerint is túrákról és aszfaltról lehet átcsábítani a delikvenseket, viszont van lemorzsolódás is. Sajnos nemcsak a futó saját döntéséből, hanem gyakran anyagi okok miatt is.

Az UTMB-ről Ebola annyit mondott, hogy az árhoz és a ráfordított energiához képest túl nagy a bizonytalansági tényező, úgyhogy ő mostmár inkább olyan versenyeket céloz be, amik különleges helyen vannak, ahová buliból is érdemes elmenni szaladni, és változatosságot nyújtanak. Az UTMB-nek számára elmúlt a varázsa. Csanya szerint pedig a „kötelező” versenyek jelentik a sport halálát. Ő nem vágyik klasszikus aszfalt maratonra, hiába nem tudja ezt felmutatni a teljesítményei közt.

Rangsormánia?
Sokan azonban mégis szinte kötelező jelleggel szánják rá magukat egyes versenyekre. Mint ha addig, amíg nem futottam le a terep100-at, nem is érezhetném magam terepfutónak. De miért áhítunk ennyire egy hitelesített elismerést?

Ehhez kapcsolódóan Csanyát arról kérdeztük, hogy minek tudható be a Balboa-kör robbanásszerű népszerűség-növekedése. A legutóbbi alkalommal ugyanis, amikor elhívták Kokót, kb. 400-450 ember rohant a Hármashatárhegyen és a Hárshegyen, hogy együtt megcsinálja a kört. Máskor viszont egyesével indulnak el a próbálkozók, és mérik az idejüket, amit aztán mindenki szívére tett kézzel beküld Csanyának és csapatának. Mármint akkor, amikor már elég jónak ítéli. Csanya szerint sokaknak kell a falkaérzés, vagy talán az is, hogy valaki megmondja nekik, merre fussanak. Persze néha tényleg egyszerűbb, ha nem kell gondolkodnunk az útvonalon. És persze ott a versenyszellem, ami a versenyeken kívül sem nyugszik. Melyikünk a jobb? Mennyit tudok javulni? Hol helyezkedem el a rangsorban, ki van előttem és ki utánam?

Az, hogy vannak, akik csak az általuk megfelelőnek megítélt időt osztják meg, vétetik föl a rangsorba, sok mindenről árulkodik. Például arról, hogy a rangsor valódi hierarchia és tétje van. Arról is, hogy nem elégedettek önmagukkal, ha nem hoznak bizonyos szintet, akár x perces kilométerekben, akár az ismert vetély..., akarom mondani, futótársakhoz képest. Az összehasonlítás során a többiekhez képest a saját határainkat rajzoljuk meg élesebben, tehát szerepe van az önmeghatározásunkban. És persze ha valódi versenyhelyzetnek éljük meg, akkor ott a megnövekedett tesztoszteron és kortizolszint, ami a stresszel való megküzdést segíti… A kulcsszavaink tehát az identitás, sikerélmény, önbizalom és a magunkat mások fölé sorolás.

Praktikus?
De ezek után muszáj feltennünk a kérdést, hogy miről is szól a terepfutás?
A jó levegőről, a természet közelségéről, a madarak csiripeléséről és az univerzummal való összeolvadásról? Egy fészbukos futócsoport tagjai szerint: „kevésbé kopik a cipő (drága cipőnél ez se mindegy)”, „nem kell küzdeni a forgalommal”, és „jobb az izületeknek”. Szóval nem kell mindig szuper magasztos célt keresni, van ennek praktikus oldala is.

Azért sokunk szerint (és hogy mindenkit megnyugtassak, szerintük is), ennél jóval többről van szó.

Bálint így fogalmazta meg, mi a csodálatos a terepfutásban: „a májusi erdő hihetetlen kajlasága; az izgatott fészekrakó madarak optimista zsivaja; hogy megéled a körforgást, melynek te is részese vagy; a szeder sor az eredi úton, látod, ahogy érik, színesedik; a nyári por semmihez nem fogható melegsége illata; a szabadság valósága".

Zoli szavaival: „Terepen kaland a futás: találkoztam szarvasokkal, átkeltem függőhídon, kidőlt fatörzseken szökkentem át, megmásztam a hegyet és lepillantottam a falura, városra. Sűrű ködben küzdöttem a félelmeimmel, amelyek be akartak csapni, hiszen az erdőben nem laknak vadállatok.”

Gábor pedig tömören ragadta meg a lényeget: „Amíg a városban zaj és füst van, addig az erdő maga a csoda. Tiszta levegő, madárcsicsergés, gyönyörű táj, számomra ez a meditáció.”

Péter ezt emelte ki: „Nem egyszer találkoztam vadakkal, például őzikékkel, volt, hogy rókával, de vaddisznó anyukával is, aki a kicsijeit terelgette: ilyenkor rögtön megálltam és szépen elkezdtem visszafelé futni. Mindig lehet találni új utakat, új ösvényeket....”.

Ő és mások is a terep változatosságát említették még, ami soha nem válik unalmassá, nincsenek hosszú egyenesek (oké, alföldi futók nem nyilatkoztak), és mindig koncentrációt igényel, hova lépünk.

De ha a vaddisznók, akikkel farkasszemet nézni nem feltétlenül áhított futóélmény beleférnek a képbe, akkor hogy kerültek ki a kutyák az erdőből?

A kutya otthon marad
Csanyáék 2012-ben vezették be, hogy: „A versenyen kutyával, háziállattal (görény, macska, királytigris, stb.) indulni tilos!”, ami azért vélhetően nem a házirozmárokat tervezte kizárni. Sokan formáltak is véleményt pró és kontra, de most megkérdeztük Csanyát, aki szintén kutyás futó, hogy miért tiltotta el a kutyákat a gazdikíséréstől.
Több érvet is felhozott, így mindenki választhat, mi győzi meg. Az egyik, hogy az engedélyeket emberi részvételre kérik, így ha a vadász/erdész póráz nélküli kutyával találkozik az erdőben, őket fogja számonkérni. A másik, hogy a rajt és cél helyszíne jellemzően iskola, ahova szintén tilos a kutyáknak a belépés (már amikor épp nem bemutatót tartanak, ami azért olykor előfordul). És persze a fő érvek a veszélyesség, mert Csanya szavaival: "a 2012-es Terep Százason egy lány keresztül esett egy, a mezőny közepén rohangáló kutyán és megsérült". És most tessék figyelni, ez az érv ritkán hangzik el: az atlétikai szabályzat nem engedi a kutyát a pályán, versenyen, és Csanya szeretné majd elismertetni a versenyeit a szövetséggel, mert így lehet állami támogatáshoz jutni. A döntés persze megkérdőjelezhetetlenül a szervezőé, de mindenképp könnyebb elfogadni a tiltást, ha tudjuk a kiváltó okokat.

Azért megkérdeztük erről Kimmel Petit is, Lord gazdáját, aki nyíltan vállalta korábban, hogy nem ért egyet a tiltással. Őt szervezőként még senki nem kereste meg azzal, hogy zavarta volna egy kutya, és szerinte a „nagyok” közül még soha senki nem panaszkodott a négylábúakra. Szerinte a versenyre hozott ebek jól kézben tarthatók, és ha mégis zavarnak valakit, nem sértődnek meg, ha arrébb teszik őket vagy rájuk kiáltanak. A terepfutásnál benne van a pakliban a kiálló kő, a visszacsapódó ág és a szaladgáló kutya is, akik amúgy pár kilométer után elég kiszámíthatóan haladnak a gazdi előtt-mellett. Peti egyébként Németh Csaba stratégiáját ajánlotta a figyelmünkbe: ismerjük fel a helyzetet, és oldjuk meg, ne pedig bosszankodjunk rajta.

Hol?
Már csak az a kérdés, hol szaladhatunk, ha feltétlenül össze akarjuk mérni magunkat másokkal/nagyon szeretjük a frissítő állomásokat. Ha még véletlenül sem akarunk kutyával összefutni, akkor versenyei a favoritok: április 27-én egy terepfutásban új műfajban, a Csillebérci körözős hatóráson indulhatunk, ami ismerős lehet már a bringasportból és az aszfaltról, de terepen eddig ilyen nem volt. Mármint olyan, hogy nem mesterséges, mondjuk motocross pályán kell körözni, hanem az addig is adott terepen. Csanya szerint szokatlan lesz, mivel nem táv van, hanem idő, és pár kör után már nem lehet nyilvántartani, hogy kit előzök meg, és ki köröz le engem. Ez inkább egy „önmarcangolós elmejáték”, mert sosem tudhatom, hol állok én a mezőnyben. A buli viszont halálbiztos, mivel a depórészen sokszor áthaladnak a versenyzők, és nemcsak a rajtban meg célban lehet nekik drukkolni.

Aztán május 10-én jön a klasszikus Terep Százas és résztávjai, június 15-én a Börzsöny, július 6-án pedig a Gerecse Trail. A többi hónapban sem maradunk Csanya-versenyek nélkül, de én csak a szeptemberi Ronhill Dupla Élményt emelném ki, ami páros szívatás szörnyen elszánt csapatoknak. Eddig nem jelentkeztek ezrek a részvételre, és idén sem várható a Vivicitta indulói számának megdöntése. Ellenben sokkal durvább csapatépítés és izomláz garantált minden résztvevő számára.

A Futapest versenyeit is érdemes figyelni, ezek jellemzően nem ígérnek nagy meglepetéseket, de nem mindenki igényel a versenyhelyzeten kívül extra adrenalint.

Szeptemberben sem fogunk sokat otthon csücsülni, 7-én az X2S szokásos piliscsabai mix tereprendezvényére érdemes ellátogatni, ha másért nem, hát a biomarcipánért biztosan (amúgy másért is, valójában sok mindenért), aztán a rá következő héten a Baradla Underground Trailen verhetjük a fejünket a cseppkövekbe (bár ennek az Aggteleki Nemzeti Park vezetése nem örülne túlságosan).

Az MVTE honlapját (magyarvandorok.hu) is érdemes figyelni, mert újra kiírásra kerül majd az OVER Pilis Vertikál, sőt, Peti egy esetleges esti Overben is gondolkodik. És hogy miért különleges ez a verseny? Mert a főszervező szerint rettentően erős a mezőny, a táv nem durva, nade a szint! És mivel egyéni indítás van, ügyes szervezéssel elérhető, hogy a nagyok ne is lássák egymást az egész verseny alatt, tehát – ahogy a csillebérci hatórásban, vagy méginkább úgy – nem tudhatja senki, hogy teljesít a többiekhez képest. Így itt más képességeket (is) kell kamatoztatni, nem elég a versenyszellem, fontosabb a befelé figyelés és az önkontroll. Vagy persze lehet csak rohanni fölfele, minden túlbonyolítás nélkül.

Aki viszont nem szeretne lemaradni egy versenyről sem, az nézegesse szorgalmasan a Mozgásvilág naptárát.

Vagy csak szaladjon ki az erdőbe, és érezze jól magát.