Hosszú hétvégénk lesz Hír

Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu/
2006/04/27
A legtöbbünk már érzi a tavaszi fáradtságot és így nem kis örömmel nyugtázza, hogy végre három napot is pihenhet. Gondosan eltervezi, hogy most aztán igazán nem fog csinálni semmit, csak ül otthon és lógatja a lábát. Hála a médiának lassan még a leglustábbak is tudják, hogy a mozgás nagyon fontos az emberi szervezetnek, ezért ők még azt is bevállalják, hogy elbattyognak a foteltől a hűtőig, aztán vissza. Mindezt óránként akár. Sőt, hogy ne érje szó a ház elejét, minden 5 percben csatornát váltanak a TV-n.
Hirdetés

Így is el lehet tölteni a jól megérdemelt pihenésre fordítható időnket. Mi mégis azt ajánljuk inkább, hogy kukkantson bele az eseménynaptárunkba és válasszon valami aktívabb dolgot, mint a TV bámulása. Legalább az egyik nap. Nem azt kérjük Önöktől, hogy változzanak hirtelen Ironmaneké és fussanak le egy maratont, lehetőleg három órán belül. NEM. Sokkal inkább egy kis túrázásra, vagy biciklizésre, esetleg kocogásra, vagy bármilyen a szabadban végezhető mozgásra szeretnénk rábeszélni Önöket. Ha nem kívánnak aktívan részt venni egyik sportrendezvényen se, akkor legalább menjenek el és nézzék meg, hogy milyen is közelről. Ki tudja, talán legközelebb már a résztvevők táborát növelik. Kellemes hosszú hétvégét és aktív pihenést mindenkinek!
- Mozgásvilág -
Hirdetés