Első Gomezem Hír

 A napokban eszembe jutott, mikor is láttam először azt az úriembert, aki most világbajnoknak mondhatja magát, Javier Gomezt.

A sztori szálai messze nyúlnak. 2003-at írtunk, és javában tartott az olimpiai kvalifikáció. Nemes Csaba vezetésével felment a magyar csapat St.Moritz-ba, ahol sokan életükben először kipróbálták, milyen is a magaslati edzés. Az edzésterv utólag úgy tűnik, hogy igen csak erősre sikeredett, mert a komplett társaság a térdén mászott a második héten…

Persze tisztességesen végiggüriztük a tábort, és hazautazásunk után vártuk a csodát. Kábé annyi energiánk maradt, mint egy őszi légynek, de az okosok azt mondták, hogy ez remek hír, az lenne a baj, ha máris frissek lennénk. Az első formaemelkedés ugyanis a lejövetel után pár nappal, míg a nagy dobás rá két héttel várható.

Vérprofikhoz méltóan a tábort eleve úgy szerveztük, hogy az első, kisebb formaemelkedésnél a győri EK-n fogunk indulni, míg a két hetes csúcson éppen váltó VB-nk lesz Tiszaújvárosban.

Ágoston Szabi, Varga Szabi, Kuttor Csaba.

Micsoda trió!

Tuti dobogó!

Gondoltuk mi…

A nevek, akinek talán nem mondanának sokat, annak elárulom, hogy akkortájt hármunk közül talán Varga Szabi volt a leghátrébb a világranglistán, talán 80körül… Most a legjobb magyar jár arrafelé. Mindhárman gyorsak voltunk és iszonyú motiváltak. Ezt a váltót nekünk találták ki. Legalábbis sokan így voltak ezzel akkoriban.

Aztán a győri verseny előtt hív a Varga Szabi, hogy mi újság?

Mondom nem sok. És azon morfondíroztam, hogy bevalljam-e neki, hogy konkrétan nullát bírok edzeni, annyira k.o. vagyok.

Mondom, te Szabi, én nyolc kilométernél többet egyelőre nem bírok futni, mert összeesem!

Basszus, nem mertem mondani, én ma kimentem kocogni, és 3 km-nél meg kellett fordulnom, mert féltem, ha később teszem ezt, akkor hazafelé már csak a séta megy. – Mondta ő.

No, akkor tűnés vérképet csinálni, mert itt valami nem stimmel. Nos, nekem 1200-as CK-m volt (ez egy izomfáradtságra utaló érték), és máskor, ha 250 felé megy, már romon vagyok… Nekem 1400! – Mondta Szabi. Mindkettőnket visszarendelt az orvos, úgy megijedt, hogy tuti májbetegek vagyunk, vagy valami nagy bajunk van…

Na, ezzel a remek állapottal utaztunk Győrbe, hogy leteszteljük a magaslat áldásos hatásait.

Én konkrétan majdnem belefulladtam a vízbe, és vért hánytam, hogy utána valahogy feltekerjek a kábé 30fős bolyra. Amikor ez megvolt, azon remegtem minden kanyarban, hogy ki ne szakadjak…

Így voltunk ezzel mind a hárman. Aztán elkezdődött a futás, és Lipták Tomi úgy lépett el tőlünk Glusenkóval, hogy csak néztünk, szerintem Lipi akár nyerhetett is volna, végül azt hiszem harmadik lett. Mi az Ágoston Szabival futottunk együtt, és a poklok poklát jártuk meg, úgy lihegtünk. A bátyám, aki eljött szurkolni, várva a nagy parádét, kérdezgette a közel állókat, hogy fáj-e nekem ilyenkor valami, mert olyan arccal futok, mint akit nyúznak, a szám meg akkorára volt tátva, hogy majdnem kifordult a fejem.

Nem, nagyjából mindig ilyen – Mondták neki. Persze, csak a pulzusom volt non-stop kétszáz…

Szepi és én aztán ha nem is faltuk a kilométereket, de szépen lassan előre erőlködtük magunkat, és azt vettük észre, hogy életünk legrosszabb napján az 5-6-7 helyeken futunk.

Na de álljunk csak meg!

Ki ez az óvodás képű, piros pozsgás kis dagadt gyerek itt köztünk meglapulva?

Nézem a gatyáját: Gomez.

Na, ilyet sem hallottam még, gondoltam. Ismertem akkoriban Ranát, Llobet, Llnosokat, de Gomez nevű spanyolról nem volt tudomásom. Biztos valami kezdő béna, akivel csak azért szenvedek most itt együtt, mert ritka gyenge napom van. – Gondoltam.

Aztán eltökéltem, hogy ha összerogyok a végén, akkor is leverem, mert a megaláztatást nehezen tűröm. Elkezdtük hát húzni a tempót Szepivel. Na azért nem olyan nagyon, csak amennyire még úgy éreztük, hogy éppen nem ájulunk el. Csak feladja a kis zsírgombóc! Hát ez csak tapadt.

Na, sebaj! – gondoltam. Akkoriban még gyors voltam, mint Old Shutterhand, úgyhogy pánik egy csepp nem volt bennem. A gyerek ki van véreztetve, a végén, még így, 250-es pulzussal is állva hagyom!

Jött a célegyenes. Vettem egy mély levegőt, hogy elindulok. Mire kifújtam, Gomez 10 méterrel haladt előttem, és esélyem sem volt a zárkózásra. Ő indult el… Szepit még porrá aláztam, így behúztam egy remek hatodik helyet, ami akkor szégyen, ma már remek teljesítmény. Utána mindketten csalódottan osontunk ki a célterületről. Tudtuk, hogy szégyent hoztunk hazánkra, hiszen még a junior kezdő spanyolokkal sem tudunk elbánni…