Menü

2016.04.22.     Hozzászólás 1

Az új barátom - GARMIN 920XT

Az okos sportórákhoz való viszonyom érdekes ívet írt le az elmúlt 25 évben. Kezdődött azzal, hogy nagyjából éppen akkor jelentek meg a pulzusmérő órák, amikor elkezdtem triatlonozni.


Akkoriban minden állóképességi sportoló rácsodálkozott a tudomány csodájára, és próbálta megtanulni az ezzel járó újdonságokat. Új edzésmódszerek jelentek meg a pulzusmérő órákra épülve, és mindenki igyekezett beszerezni legalább egy olcsóbb modellt, hogy tartsa a tempót a világgal. Az árak aztán gyorsan esni kezdtek, és hamarosan majd minden triatlonosnak lett egy órája, melyek között a legnagyobb különbség már csak az volt, hogy be lehet-e olvasni valahogy a számítógépre az adatokat belőle, vagy sem. A programok is fejlődgettek, és szép lassan jöttek új funkciók is,

de sokan, köztük én is akkor szoktak le az okos pulzusmérőkről, amikor belátták, hogy annak profi, azaz napi szintű kezelése, naplózása, az adatok vezetése iszonyatosan időigényes,

és ahogy mondani szokás, többe kerül a hús, mint a leves. A hatással később, mint edző is szembesültem. Szinte képtelenség volt még válogatott versenyzőket is rávenni arra, hogy az edzésterhelésüket online vezessék, lehetővé téve így edzőjüknek a folyamatos kontrollt.

 

Garmin 920 XT

 

Aztán eljött az okos pulzusmérő órák új korszaka, amikor a GPS, és az arra épülő új funkciók megjelenésével már gyakorlatilag egy órával képesek lettünk minden olyan adat mérésére, ami a felkészülés során fontos lehet edzőnek, sportolónak egyaránt. Innentől számomra a visszatartó erő már csak az ár volt, hiszen ezeknek a kütyüknek megkérik egyelőre az árát. De úgy gondolom, mint mindennek, ennek is lesz egy áttörése, és amikor tömegek kezdik el használni, az árak is elérik azt a pontot, amikor minden komolyabb sportoló beszerez magának egy ilyen órát. Ez az idő nincs már messze, és úgy gondolom az egyik slágermárka a Garmin lesz. A miértre a választ a következő sorokban rejtettem el.

 

Méretek, súly

Az első meglepetés rögtön a doboz kinyitása után ért. Felkészültem egy hatalmas krumplira, de hiába a GPS és a többi kütyü, amit bele kellett préselni az órába, a mérete abszolút „emberi” maradt, esztétikus, ergonomikus kialakítása, valamint kényelmes szíja miatt én azonnal utcai óráként is elkezdtem használni. Súlya (61 gramm) is meglepett, hiszen régi "buta pulzusmérős órámnál" könnyebb.

 

Online felület és beolvasás

Az óra számomra egyik legnagyobb vívmánya az automatikus adatfeltöltés a netre. Először létrehoztam egy profilt a Garmin Connect-en, ami minden félelmem ellenére igen gyors volt, és egyszerű, igen jó navigálási tanácsokkal. Úgy gondolom, hogy az a jó program, amihez a leírást nem kell elolvassam. Nos, az online kezelő felülete a Garminnak nagyon jó. Szerintem anyám is elnavigálna rajta, és az adatok megjelenítése, és kezelése is kő egyszerű. Ami ennél is egyszerűbb, az az adatok fellövése. Az órán beállítottam egyszerre két wifi hálózatot is. Egyik az otthoni netünk, a másik a telefonom, amit utazások során hotspotként ki szoktam tenni. Ezt bármikor érzékelve az óra magától naplózza az edzéseket. Óriási!

Az egész pulzusmérés és adatfeldolgozás mizéria méregfogát sikerült ezzel megoldani.

Ráadásul az adatátvitel a wifi mellett bluetooth-on keresztül is működik!

 

Garmin 920 XT

 

Üzemidő, töltés

Amióta használom az órát, vészesen még sosem merült le, 15-20 órás hetet szerintem egy töltéssel teljesít simám (hivatalos üzemidő értékek: akár 40 óra UltraTrac müdban, akár 24 óra edzés módban, akár 4 hónap karóra módban). A töltés USB portról is elég gyors, de rendes telefontöltővel a dolog még gyorsabb, tapasztalatom szerint 1perc/% tempóval lehet tölteni. A gépemet mivel minden nap használom, én általában nem várom meg a totális lemerülést, a töltője ott van mindig a laptomom mellett.

 

Kezelőfelület

Megmondom őszintén, amikor először próbáltam beállítani rajta dolgokat, kicsit időutazás feelingem volt. Puffogtam magamban, hogy a 21-ik században miért ilyen nyomkodós oda-vissza lépegetős, enterezős menüje van. Aki Iphone vagy Galaxy telefonnal éli az életét, annak ez a menü nehezen lesz megszokható. Aztán meg kell mondjam, hogy mint minden csoda, ez is 3 napig tartott, és szép lassan megszoktam a nyomkodást, és mint „old school guy” most már talán örülök is neki, hogy gombokkal csipogásokkal oldom meg a kommunikációt, nem pedig érintőkijelzővel. Ami biztosan pozitívum ebben, hogy a gombokkal nehezebb félrenyomni, nem elmenteni, kilépni véletlenül, de sport közben is kevésbé lesz véletlen kommunikáció, amit esetleg nem szeretnénk. Nem mondom, lehetne például a magyar kifejezéseken picit még dolgozni, mert némelyik nem túl logikus nekem: főleg 30 év sport után a stoppert biztos nem úgy hívom, hogy időzítő, vagy sportot, hogy tevékenység, satöbbi. De ne szőrszál hasogassunk, ez is megszokható, akit meg nagyon zavar, állítsa angolra a menüt.

 

Extrák

Most itt egy jó hosszú felsorolásnak kellene jönnie, de az írás közben máris rájöttem, hogy a tesztemet feldarabolom tematikusan, mert félő, hogy ha mindent egy tesztbe belesűrítek, akkor valahol a 10ik oldal környékén mindenki elnavigál a blogomról.

A lényeg, hogy azok miatt a funkciók miatt, amit az óra tud, komolyan elgondolkodtam rajta, hogy a legjobb versenyzőimnek be kell szerezzek egy-egy Garmint.

Futás dinamika

A legértékesebb számomra a futás dinamikai adatok ezek közül. A különböző hibákkal folyamatosan igyekszem a versenyzőket szembesíteni, de sokszor csak azt látom a szemükben, hogy mit papol ez a fater itten, gyorsabb vagyok nála, jó lesz ez így. Aztán rátettem a Garmint, és ugyanez a versenyző megvilágosodott. Nézd csak kisfiam: kicsit sokat vagy a földön keveset repülsz, azt viszont nem előre teszed, hanem felfelé, ergo totál gazdaságtalan vagy. És a koma onnantól ha csak kezén van az óra, már szebben fut, mert tudja, hogy utána bénaságait nem hasra ütéssel fogom ráolvasni, hanem adatokkal fogom bizonyítani. És ez hatalmas különbség.

SWOLF

A másik SWOLF szám, amiről szégyen vagy sem, eddig nem hallottam. Viszont már sokat gondolkodtam rajta, hogy a daráló, csapkodó, ellenben nagyon gyors úszóimat vajon leszúrjam-e, amikor „csúnyán úsznak”? Ugyanígy a szépségben meghaló, esztétikai ötössel felérő mozgással angolnaként úszó srác, aki viszont megfejthetetlen okokból a mezőny közepén-végén jön ki a vízből, vajon jó úszó-e? A választ megadja a SWOLF szám, ami az egy hosszra jutó idő és az ennek megtételéhez szükséges csapások számának összege. Ezt Garmin nélkül folyamatosan mérni képtelenség. Ellenben órával belőhető például egy Ironman esetén az ideális, leghatékonyabb sebesség, élsportolóknál pedig összevethetőek a versenyzők, kinek milyen a technikája lassú, közepes és gyors úszásnál. Ahol a SWOLF szám magas, ott a koma nem hatékony.

 

Garmin 920 XT

 

Kitaláltam tehát, hogy folyamatosan egy-egy funkciót vizsgálva fogok jelentkezni írásaimmal, így talán izgalmasabb is lesz, és jobban körbe lehet járni a probléma köröket, nem csak a Garmin szemszögéből, de szakmailag is. A Garminom a tudományos muníciót fogja ezekhez az írásokhoz szolgáltatni, imigyen legfontosabb segédedzőm lesz utamon. El is neveztem az órát a Connecten Garmin Havernek.

Na, haver kezdjük!

 

Két hét múlva máris rátérek a futásdinamikai jellemzőkre.

Addig is sportosat!

Olvass többet a témáról: kuttor csaba, 920XT, teszt, garmin
Szponzorok

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.


  • Mike 2016.04.25.   10:18

    Mike

    Üdv a Garmin felhasználók körében. Edzéseket a Garmin Connecten is össze lehet nyomkodni, amit aztán feltöltesz az órára. Egy kis segítség, hogy minden funkciót megismerj: http://www.dcrainmaker.com/2014/11/garmin-forerunner-920xt-depth-review.html

    válasz erre...