Amikor terepfutócipőkről beszélünk, általában ugyanaz a néhány márka, ugyanaz a néhány modell jut eszébe mindenkinek, pedig a választék igencsak széles, főleg, hogyha jobban körülnéz az ember. Bár nem vagyunk egy nagy outdoor nemzet, szerencsére egyre több outdoor gyártó látja meg a lehetőséget a magyar piacban, így a terepfutócipő kínálat idehaza is egyre szélesebb a boltokban. A Scott cipőivel egyelőre kevés helyen találkozni, a mostani teszt előtt én sem próbáltam még egyiket sem, amit így utólag bánok, ugyanis a Kinabalu Trail már az első kilométer után elég meggyőző volt, pedig rögtön a mély vízbe dobtam.
Ha nem tudnám, hogy sokat fogom még dicsérni a Kinabalu Trail-t, akkor azt mondanám, hogy a súlya miatt érdemes megvenni ezt a cipőt. A 250 grammos súly kiemelkedőnek számít a terepkategóriában, pláne, hogy még csak nem is egy versenycipőről van szó. Egy sima daily trainer jellemzően ennél sokkal nehezebb, ami pedig csak pont az I-re, hogy az alacsony súly nem jár együtt gagyi, „túlkönnyített” feelinggel. Kellően masszív az egész, jóslatokba nem akarok bocsátkozni, de nem hiszem, hogy a spórolástól fog (majd egyszer) szétesni ez a cipő.
A Kinabalu 8mm-es dropja igazából átlagos a modern terepfutócipők világában. A szám kicsit a felső határ irányába húz, de a jól eltalált ER2 Rocker talpgeometriával együtt egyáltalán nem érződik magasabbnak, mint mondjuk egy 6 mili körüli cipő. A 33 mm-es átlagos talpvastagsággal kombinálva teljesen élhető, ha nincs extra igény pl. valamilyen sérülés miatt, akkor szinte mindenki meg tud vele barátkozni.
Egy terepcipő esetében mindig a tartás a legkényesebb pont. Ahogy korábban említettem, rögtön a mélyvízben kezdtem a Kinabaluval, ugyanis a Hohe Veitsch-en vettem fel először, ahol kapott hideget meleget, havat, sziklát és mindent, amit egy rendes terepen kaphat egy cipő. Egyszerűen nem tudok belekötni. Pont annyira tart, amennyire kell, és pont annyit „hagy” amennyit kell. Kevés cipőben volt ilyen érzésem, pláne elsőre, de a Kinabalu jelesre vizsgázott. A kritikus pont a terepen mindig az, hogy a talp puhasága és a tartás között meg legyen az összhang. Egyszerre legyen a cipő puha és mégis tartson. Ez tökéletesen sikerült a Scott mérnökeinek, amit pedig kiemelnék az egészből az a sarokkialakítás és a hosszanti éle a cipőnek. Kívülről nem látszik, de ott van benne a truváj. A legtöbb jól tartó cipő az eddigi tapasztalataim alapján úgy működik, nagyon stabil benne az ember egy pontig, de annál a pontnál vége van a tartásnak, vagyis fordul benne a boka. A Kinabalut nem tudtam elvinni eddig a pontig, ami azért volt, mert a kicsit lekerekített élnek köszönhetően jobban éreztem benne a határokat. Ez a kerekített él a sarokrészen eltűnik, így sarkon gördülve elveszhetne ez a jó tulajdonság, mégsem teszi, ugyanis a már említett ER2 rocker kialakítás kompenzál. Az ER2 egyébként a Scott saját fejlesztése és a lényege, hogy a gördülés agresszív felgyorsításával csökkenti a boka mozgástartományát, így az érzés sokkal stabilabb benne. Szerintem nagyon jól sikerült, én szeretni fogom!
A Kinabaluban a lehető legnagyobb dinamikáért a gyártó saját fejlesztése, a Kinetic Fusion Foam középtalp dolgozik. Ez egy EVA+PEBA habkombináció, amit az egyedi cellaszerkezet és az ER2 geometria tesz a Scott sajátjává. A spanyol viaszt persze nem találtál fel újra, de a Fusion Foam egy egészen játékos, dinamikus futásérzetet eredményez, ami jól passzol a cipő karakterisztikájához. Kell azért sebesség hozzá, hogy a hab elkezdjen „termelni”, de egy erősebb tempónál vagy egy szilárdabb burkolatú lejtmenetben határozottan tol előre a Kinabalu. Hazai viszonylatban ezt a lehetőséget egyébként elég jól ki lehet aknázni, komolyabb terepen azért kevesebben lesznek, akik hasznát veszik.
Szeretem, amikor NEM Vibram talpas cipőt tesztelek. A Scott a saját Versatile Traction technológiáját használja a Kinabalu Trailnél, ami egy többrétegű külsőtalp szerkezet. A márkának többféle ilyen külsőtalpa létezik, amelyek közül a Versatile van a tápláléklánc alján, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne működne jól. Igazából annyival tud kevesebbet a nagytestvéreknél, hogy vegyes felhasználásra szánják, amit a bordázat kialakítása is támogat. Külön kiemelném, hogy aszfalton nagyon komfortos benne futni, nincs az a túlzott tapadás, amit néhány cipőnél már tapasztaltam. Komoly terepen sem volt gondom vele, igaz nem is volt „hűha” érzésem benne. Hazai terepekre nem kell ennél több!
Engem az ütéscsillapítással vett meg a Kinabalu, főleg, ami a lejtmeneteket illeti. A hab és a rocker geometria olyan jó párost alkot, hogy minden várakozásomat felülmúlta. Szeretem a puha cipőket és elsőre a Kinabalu nem érződött kifejezetten puhának. Aztán jött 900 méter downhill és kiderült, hogy az, ráadásul stabilan az. Akár sarkon gördültem, akár első harmadra érkeztem, teljesen komfortos volt a talajfogás. Ezen a téren a legjobb cipőim közé teszem!
Valahol a kényelem attól (is) függ, hogy mennyire hajlékony a cipő. A Kinabalu a terepcipők között hajlékonynak számít, amiből az következik, hogy jól idomul a lábfejhez, ergo kényelmes. Valószínűleg ennek okán sem kellett túl sok szivacs a belsejébe, nem volt rá szükség. Amikor belelép az ember a cipőbe, olyan semmilyen benne az érzés, de futás közben kiderül, hogy ez így van jól. Külön tetszik, hogy a sarok nem húzódik túl magasra, ahogy az is, hogy a nyelv kapott egy kis szivacsot, így erősebben befűzve is kényelmesen fekszik fel a fűző. Igazából semmi extra, csak simán kényelmes.
A szellőzés lesz a Kinabalu legalacsonyabb pontszáma, de csak azért, mert nem akarok kettős mércét alkalmazni. A tesztelt modell a vízálló, vagyis GoreTex-es verzió, ami köztudottan nem tesz jót a szellőzésnek. Hiába a csúcskategóriás membrán, a levegő nem jár-kel a cipőben. A GoreTex azt tudja, mint minden más ilyen membránnal rendelkező ruházatban, 17 000 g/m2/24h. Ezzel együtt egyébként még huszon fokokban sem izzadtam bele, szóval nem gáz a szellőzés, de nem is az igazi. A hagyományos Kinabalu engineered ripstop mesh felsőrésszel készül, amit egyébként dicsérnek a szellőzés szempontjából, de persze azért nem vetekszik a versenycipők maximális szellőző képességével. 6
A Scott Kinabalu Trail egy nagyon jól eltalált kis terepcipő, ami megállja a helyét bármilyen körülmények között. Ha nem érezném degradálónak, akkor azt mondanám, hogy egy csúcskategóriás gravel modell, amit nyugodtam el lehet vinni komoly terepre is. De akár meg is fordíthatnám, így jobban passzol a hivatalos pozícionáláshoz (miszerint ez ugye egy terepcipő), ez egy olyan jól sikerült terepcipő, amivel nyugodtan lehet menni igazán könnyű terepre és aszfaltra is. Hazai körülmények közé kifejezetten alkalmasnak találom!
