Túra a Három-hárs gerincén át a Foltán-kereszthez Túra

Túra a Három-hárs gerincén át a Foltán-kereszthez Túra

Nyáry Tamás
Nyáry Tamás
A Túra a Három-hárs gerincén át a Foltán-kereszthez Túra hossza 15 Km. Az útvonal szintemelkedése 604 m, szintideje 6 Óra, nehézsége Közepes. Az útvonal Magyarország területén található.
Hirdetés

A Foltán-kereszthez már biztosan elzarándokoltál a kék sáv jelzésen. Fedezd hát fel most a kék kereszt jelzés felől! Mászd meg a Három-hárs páratlanul látványos gerincét, visszafele pedig kalandozz a Saj-kút-bércen át, majd koronázd meg a túrát egy visszatekintéssel a Vár-hegyi kilátóból. Ugyanis innen le is követheted, hogy merre jártál.

Szokolya-huta rejtélyei

Csak 1926 óta Királyrét

A település ipari terület volt és Szokolya-huta névre hallgatott. Kezdetben vasércbányászat, később fakitermelés folyt, a feldolgozó kohóból fűrészüzem lett. Ezeknek az emlékeit fel is fedezheted a túra elején, ha kisebb kitérőket teszel, így nem lesz unalmas a túra eleje, amikor azt írom – sétálj el az aszfalt úton a Szén-pataki turistaházig. A Szén-patak völgyében több helyen is láthatók még a vasérc bányák üregei a patak mentén, és egy kis kitérővel a Bajdázói-tóhoz is elkanyarodhatsz, ahol a tó mellett a nyílt színi bányát is megnézheted.
A mai Királyrétet autóval, kisvasúttal vagy busszal közelítheted meg. A tömegközlekedés inkább javasolt, mert a parkolóhelyek száma véges a népszerű kirándulóhelyen. 

Kövesd a Szén-patakot

A völgyben a látványosságok felfedezése után alkalmad nyílik egy kis bemelegítésre, az erdészeti úton tényleg el kell sétálni a turistaházig, és tényleg aszfaltos az út, de ezt a tényt feledteti a völgy szépsége, és hogy lehet a szilárd burkolat szélén is bandukolni, ha ki szeretnéd kerülni. A tempót pedig felpörgetheted, és akkor hamar túl leszel ezen a szakaszon. A turistaház melletti pihenőnél érdemes szusszanni egyet, mert innen viszont már jön a keményebb emelkedő.

Túra a Három-hárs gerincén át a Foltán-kereszthez-2
Szén-patak
Túra a Három-hárs gerincén át a Foltán-kereszthez-2
Forrás: Nyáry Tamás

Bércek világa

Három-hárs és a Foltán-kereszt

Azért nem olyan nagyon erős az emelkedő, kényelmes tempóban a tájban gyönyörködve észre se vesszük, ahogy magunk mögött hagyjuk a szinteket. Ez a gerinc a Három-Hárs-nevű hegy oldalvonulata, amelyen az országos kék jel végighalad a Csóványosra. Az egyik oldalon a Szén-patak völgy, a másik oldalon a Hárs-patak völgye kíséri utunkat, időnként ki is látunk ezekre a völgyekre a ligetes tölgyerdőből. Egy idő után az éles gerincről síkabb vidékre érkezünk és itt egy szép réten vágunk keresztül, ez a Hárskaszáló. A rét túlsó oldalán nagy ívben jobbra kanyarodunk és még pár száz méter után meg is érkezünk a Foltán-kereszt rétjére.

Túra a Három-hárs gerincén át a Foltán-kereszthez-4
A Három-hárs mellékgerince
Túra a Három-hárs gerincén át a Foltán-kereszthez-4
Forrás: Nyáry Tamás

Itt most a szemfüles kiránduló felkapja a fejét, Foltán, vagy Fultán? Alaposabb után-olvasás segítségével fényt deríthetünk rá, hogy 1853-ban Foltán János erdészt miként gyilkolta meg két fatolvaj, és hogyan állítottak emléket ennek a tragédiának 1890-ben, ahol a kőfaragó hibásan Fultán-nak véste ki a nevet. A tágas réten sok asztalt, padot, és pihenő helyet találunk, így alkalom nyílik egy kényelmes ebédszünetre, hisz most járunk a túránk legmagasabb pontján.

Saj-kúti ereszkedés királyi kilátással

A lefelé utat a kék jelzésen kezdjük meg, és egy jó darabon cserjés fiatalos tölgyesben ereszkedünk először a Saj-kút-bérci nyeregbe, majd a Cseresznyés patak völgyébe. A patak éles kanyart vesz a völgyben az út pedig követve ezt az ívet szintben fölötte tart minket, csak további 1 km után érjük el, és kelünk át egy gázlón. Aki rövidíteni szeretne, itt a zöld kereszt jelzésen visszasétálhat a Szén-pataki aszfaltos erdészeti úthoz, viszont az ottani patakátkelő elég bővizű, nehéz rajta átkelni, érdemes a fentebbi biciklis átkelő hidat használni. A túrát folytatva továbbra is a kéken haladunk a Madaras-fa oldalában a Béla-rétig. Innen pedig már mezőkön haladva csatlakozunk be a Várhegyi kilátóhoz vezető bicikli útba. 10 perc és fent vagyunk az új kilátóban.

Túra a Három-hárs gerincén át a Foltán-kereszthez-8
Alattunk Királyrét
Túra a Három-hárs gerincén át a Foltán-kereszthez-8
Forrás: Nyáry Tamás

Odafentről tökéletesen végigkövethető a túránk útvonala, jó kis játék kitalálni, merre mehettünk. A kilátóból további 10 perc lefelé sétával érjük el Királyréten a kiinduló pontot.

Hirdetés