Gyalogtúránkat előbb egy közel órányi autózással kell indítanunk, mivel Sutjeskából, a völgyből fel kell kapaszkodnunk az 1668 méter magasságban található Prijevor nyeregbe. Az út a völgyből indulva előbb betonozott, majd rossz minőségű betonozott, végül poros, köves hegyi út, ami az alacsony hasmagasságú és peres gumikkal szerelt személyautók számára problémás lehet - viszont, ha nem akarjuk a saját autónkat nyúzni, helyben lehet rendelni felszállítást. Menetközben kifizetjünk a nemzeti park belépőnket, ami 2026-ba fejenként 20 KM, ami nagyjából 3800 forint egy napra.
A Prijevor nyeregben nem csak parkolhatunk, de friss forrásvízzel is feltölthetjük a kulacsainkat, melyből bőségesen szükségünk lesz – legyen nálunk legalább másfél liternyi, vagy több! Mindemellett ez a parkoló nagyszerű "camper" hely is, csak arra legyünk figyelemmel, hogy a parkoló határát ne hagyjuk el a csábító füves területekért, mert az már tilos!
A túránk első része erőteljes menet a meredek sziklafalakig. Nagyon gyorsan jutunk feljebb és feljebb, miközben hátunk mögött egyre nagyobb a tér. A sziklafalak aljánál már ajánlott a hegymászósisakot felvenni, hogy az esetlegesen aláhulló kövek ne okozzanak sérülést. Rövidebb-hosszabb szakaszokon előre rögzített drótkötél segíti az előre, vagyis itt már inkább fentebb jutásunkat, mivel az útvonal már sziklamászásra hasonlít.
Erőnléttől függően két óra alatt érünk fel a Maglić 2386 méter magas, köves, kopár csúcsára, amit egy, az első pillantásra szerb zászló színeire mázolt fémzászló és egy kisebb fémtábla jelez az erre járók számára. Jogosan tehetjük fel a kérdést: mit keres Bosznia-Hercegovina területén ez a zászló? Nos, bár térképileg a Maglić valóban Bosznia-Hercegovinában található, közigazgatásilag a Boszniai Szerb Köztársasághoz, vagyis a Republika Srpskához tartozik. Bosznia-Hercegovina ugyanis az 1995-ös daytoni békemegállapodás nyomán két, jelentős önállósággal rendelkező entitásból áll: a Bosznia-hercegovinai Föderációból és a főként szerbek lakta Republika Srpskából. Utóbbi piros-kék-fehér zászlaja gyakorlatilag megegyezik Szerbia címer nélküli trikolórjával, így a csúcson látható zászló nem egy szomszédos ország véletlenül idekerült jelképe, hanem a Maglić közigazgatási hovatartozására utal.
A csúcsról amúgy az egész környező Dinári-hegyvidék kitárul előttünk: dél és délkelet felé a Volujak és a Bioč sziklás, kétezer méter fölé emelkedő gerincei uralják a látóhatárt, mögöttük pedig tiszta időben már Montenegró Durmitor-hegységének csúcsai is felismerhetők, nyugat felé pedig a Zelengora lankásabb, füves hegyhátjai sorakoznak. De a hatalmas hegyvonulatok között egy jellegzetes, szív alakú, zöldeskék vizű gleccsertó is előtűnik, az 1513 méteres magasságban fekvő Trnovačko jezero.
A Maglić tetejéről körbetekintve jól érzékelhető, mennyire vad, érintetlen és ritkán lakott ez a vidék. Erdőrengeteg, mély völgyek, csipkés gerincek és magashegyi gyepek váltják egymást, településeket pedig nem látni.
Miután a látvánnyal fűszerezett uzsonnánkat elfogyasztottunk, tovább indulunk. A csúcstömb másik oldalán, a felvezető szakaszhoz képest sokkal könnyedebb útvonalon ereszkedünk picit lentebb, mellyel máris átléptük a montenegrói határt. A nyereg túloldalán felkapaszkodunk a mindösszesen 3 méterrel magasabb Veliki avagy Crnogorski Maglić csúcsára. Jellegét tekintve nagyon más a két hasonló nevű csúcs, hiszen a montenegrói füves és ellaposodott.
Hullámzó magashegyi gyepek, kisebb sziklás kiemelkedések és karsztos mélyedések között, a Carev do nevű magashegyi katlan felé vezet utunk. Túránk ezen szakasza könnyű trekking, így lehetőségünk van menetközben is magunkba szívni a tájat és a friss magashegyi levegőt.
A Carev do után következik a túránk második, egyben utolsó nehéz része, a Šarena lastva. Az ösvény meredeken zuhan a tó felé és egyben le fogunk tudni 600 méternyi szintet! A terep sziklás, apróköves és törmelékes, amit tovább nehezít a nagy meredekség. Talp, boka, térd, és comb gyilkos ez a szakasz, amit kicsit enyhíteni tud a folyamatosan elénk táruló panoráma. Itt nagyon megfontolandó a helyiektől kapott jótanács: haladjunk inkább lassan, sűrűn megállva pihenni, minthogy valami baj történjen!
Az ösvény körül fokozatosan jelennek meg a kisebb-nagyobb növények ahogy lentebb és lentebb haladunk, majd a legutolsó részen vadregényes bükkösben gyaloglunk a tópartig.
A kimerítő ereszkedés után a kristálytiszta, zöldeskék vízű Trnovačko-tó kiváló pihenőhelyet kínál számunkra ahol amúgy is meg kell állnunk, mivel itt van a „határellenőrzés”. Mielőtt bármit is csinálnánk, a tóparti háznál mutassuk be a fényképes okmányunkat, valamint fizessük meg a belépési díjat, majd csak ezt követően zuhanjunk össze a tópartján. A háznál egyébként friss hideg forrásvízzel tudjuk feltölteni a kulacsainkat, valamint sört és kólát tudunk vásárolni.
Pihenjünk azzal tervezve, hogy innen már csak hozzávetőlegesen 5 km maradt a parkolóig, benne 400 m körüli szinttel – és még egy kevés panorámával a lassan a horizonthoz közeledő nap sárga fényeiben.
