Túra a Gössnitzfall vízeséshez

A Túra a Gössnitzfall vízeséshez hossza 5 Km. Az útvonal szintemelkedése 200 m, szintideje 3 Óra, nehézsége Könnyű. Az útvonal Ausztria területén található.
Hirdetés

Rövid, kényelmes, túra a vízeséshez


A Hunguest Hotel Heiligenblut-tól indulunk, a hotelnek háttal állva balra, a Grossglockner-út fele vezető aszfaltozott úton. A jobbos hajtűkanyarban mi balra fordulunk, és áthaladunk a hídon, majd rögtön jobbra indulunk a kereszteződésben - elhaladunk a kissé rozoga állapotú ház mellett.

 

80508-001.jpg

Innen az úton körülbelül 5 percet sétálunk, míg balunkon elérünk egy nagyobb parkolóhoz. A parkoló felett balra, az erdő határán már fatábla jelzi, hogy innen indul az ösvény az erdőben.

80508-002.jpg

Rögtön a tábla után egy villanypásztoron kell áthaladnunk, majd az újabb táblánál a jelzésnek megfelelően jobbra haladunk tovább a tűlevelekkel vastagon borított széles ösvényen. Utunkat különböző művészi alkotások fogják övezni.

80508-004.jpg

Elhaladunk egy mocsár mellett majd egy elágazáshoz érünk. Itt balra, a hegynek felfele indulunk el, de ezt tábla is jelzi számunkra. Innen az út kicsit meredekebbé válik, de egyáltalán nem vészes, és nem is hosszú ahhoz, hogy kiköpjük a tüdőnk.

80508-008.jpg

Pár perces kapaszkodást követően az egyre erőteljesebb robaj jelzi felénk, hogy már csak pár lépés és megtekinthetjük a Gössnitzfall vízesés hatalmas vízoszlopát.

80508-010.jpg

Az első megpillantás helyétől még rövidke szerpentin vezet fentebb, ahol véget ér az ösvény. Amikor már eléggé átnedvesedtünk a vízesés nyomta pára felhőben, ugyan azon az ösvényen kell visszaereszkednünk az elágazásig, mint amin felkapaszkodtunk ide. A kereszteződésben viszont utunk balra, a folyónak felfele folytatjuk. Rövid ideig sétálunk, mikor elérjük a habosan hömpölygő patak felett átívelő fahidat. Ezen átérve még lehetőségünk van, hogy a túlparton kis sétát tegyünk felfele, más perspektívából is rálátást nyerni a vízesésre.

80508-012.jpg

Az ösvény közvetlenül a patak mellett halad velünk. Favezeték mutatja utunk, melyben sebesen áramlik a hideg patakvíz. Pár percnyi séta után érjük el a vezeték célját, a vízimalmot, sajnos zárt ajtókkal. Röviddel ezután kiérünk az útra, melyen tovább haladva visszaérünk a kiindulási pontunkra.

Hirdetés